Platforomok: Microsoft Windows, Nintendo Switch, PlayStation 4, Xbox One
A Sniper Elite V2 eredetileg 2012-ben jelent meg, és már akkor is olyan hatást keltett, mintha egy előző generációs játék újragondolása lett volna. Ez az érzés nem volt véletlen: a cseles sorszámozás, a náci csodarakétára utaló V2 bár folytatást sejtet, más szempontból viszont nem több annál, aminek látszik: megannyi, a második világégést hátteréül megtevő film, könyv és videojáték örök MacGuffinjának jól ismert típusszáma (a sztori középpontjában e találmány hajszolása áll). A Sniper Elite V2 ugyanis a 2005-ös Sniper Elite részben folytatása, részben remake-je: az időpont ugyanaz (1945 tavasza), a helyszín ugyanaz (az ostromlott Berlin), és bár a történet és a játékmenet változott, azért hét éve sem kellett a médium sommelier-ének lenni ahhoz, hogy az ember kiszagolja a hatodik generációs jellegzetességet a nyeszlett pályafelépítés, a butácska mesterséges intelligencia és megannyi egyéb összetevő tekintetében.
2012-ben viszont már csikorgott a tripla A videojáték-gyártás annyira talán sohasem olajozott masinája, ráadásul az ipar az addigi végvárban, Japánban is vergődött, és próbált épp magára találni az új technológiai kihívások közepette. Ennek következtében a V2-nek sikerült az, ami az elődjének nem: kitűnhetett az összetettségre áhítozó játékosok számára, és visszafogott siker lett belőle. A többi pedig afféle középső polcos történelem: a sorozat már a negyedik részét tapossa, és még egy jópofa hülyülés, a Nazi Zombie Army is szárba szökött mellette.
A V2 keverte ki tehát azt a receptet, amelyet a sorozat lényegében azóta is hasznosít, és amelynek három fő pillére a Splinter Cellből ellesett, de egyszerűsített lopakodás, a Gears of War-féle fedezékes tűzpárbajok gluténmentes verziója és természetesen a mesterlövészpuska értő használata. Ez utóbbit jutalmazza a szoftver a Sniper Elite emblematikus röntgen-pornójával, az emberi test roncsolását szélsőségesen aggresszív money shottá emelő/alacsonyító komédiával, amely csak akkor lehetne ennél is bensőségesebb, ha valamely traumatológus tartana közben röpke előadást áldozatunk kimúlásának fájdalmas patológiai históriájáról. Mindennek fényében nem túlzás azt mondani, hogy ha játszottál bármelyik Sniper Elite-tel, akkor lényegében játszottál az összessel. És ez a sorozat előnye és hátránya egyszerre: a Sniper Elite egy világháborús McDonald's, ahová a belépés pillanatában tudhatod, mire számíthatsz.
A 2019-es V2 nem változtatott annyit, mint tette azt az előd a saját elődjéhez képest, tehát nem remake-hez, hanem egy mezítlábas remastered változathoz van szerencsénk (viszont – mint látható – az immár három “első” Sniper Elite rendkívül alkalmassá vált a remaster-remake közti különbségek szemléltetésére). Ennek megfelelően némi elhanyagolható extra mellett hozzánk vágják az összes bővítményt, mindezt pedig magasabb felbontással, gyorsabb képfrissítési rátával spékelték meg. A szoftver kihasználja az Xbox One X szuperképességeit (elvileg ez a helyzet a PS4 Próval is) – csak éppen adja magát a kérdés: minek? A Sniper Elite V2 2019-ben sem nagyon más játék, mint 7 éve volt, pláne nem jobb, legfeljebb csak öregebb, amit az ólom és a csont már említett, látványos találkozása is csak ideig-óráig tud feledtetni.