Stranger Things: 3. évad – Egyszer úgyis mind felnövünk

/spoilermentes/ A második évad első részének elején volt egy látszólag nem különösebben fontos, valójában nagyon is beszédes és meghatározó jelenet, amely egyetlen perc alatt összetörte a szívemet: Steve az autójában ülve magyarázza lemondóan barátnőjének, Nancynek, hogy kár a gőzért, számára nincs egyetem és fényes jövő, úgyis a kisvárosban ragad, és az apjának dolgozik majd – és végül is miért olyan nagy probléma ez? Hiszen a munkával járnak juttatások, biztosítás és „minden efféle felnőttes izé”. A felnőtté válás kiábrándító realitásával, a gyermeki álmok rideg szertefoszlásával való szembenézésre nem igazán számítottam egy olyan sorozattól, amely a nyolcvanas évek Spielberg, King és Hughes nevével fémjelzett fantasys-horroros-tinikomédiás nosztalgiáján keresztül definiálta önmagát. Persze ezek a témák végül háttérbe szorultak a szörnyfenyegetés javára, de el nem tűntek soha – és a harmadik évadban még hangsúlyosabbak. 

Történetét tekintve az új nyolc rész nem sokban különbözik a korábbiaktól: a hawkinsi fiúk és lányok fokozatosan rájönnek, hogy az Upside Down további rémségeket tartogat számukra, dolgukat pedig egy helyi, agresszív kormányügynökség verőemberei is nehezítik – csakhogy ez az ügynökség most nem az ő kormányuké, hanem a Szovjetunióé. Miután ugyanis a ruszkik a saját határaikon belülről képtelenek voltak kaput nyitni a „lenti” világba, beszivárognak a kapunyitásra úgymond hajlamosabb Hawkinsba. 

A harmadik évad rengeteg olyan sztorielemet és fordulatot használ, amelyet az elődei (és itt nem csak a korábbi évadokat kell érteni, hanem a sorozat számtalan nyolcvanas évekbeli inspirációját is) már többször ellőttek, úgyhogy aki a sztoriért és a retróért jön, az valószínűleg már nem lesz maréktalanul elégedett. De a Stranger Thingsről mostanra túlzás nélkül elmondható, hogy hasonlóképpen viszonyul a műfajisághoz és a történetmeséléshez, mint a True Detective: a karakterek és a köztük kialakuló-változó viszonyok sokkal fontosabbak, mint a whodunit, avagy ez esetben a szörnyoffenzíva. És ez így is van rendjén: az első évad még ellavírozhatott a kellemes retrókaland neonszínű ködében (noha a karaktereknek és az őket fantasztikusan alakító gyerekeknek már ott is prominens szerep jutott), de három évadot már nem lehet a nosztalgiára építeni – ahogy a modern sorozatformátum sem engedélyezi az időben való megmerevedést (főleg, ha egyszer a színészek időközben jól láthatóan nőnek). Vagyis a felnőtté válás témája annak minden szépségével és fájdalmával együtt végleg megkerülhetetlenné vált. 

A harmadik évadban így minden a változásról szól. A gyerekgárda idősebb tagjai megteszik első, szinte törvényszerűen esetlen, botladozó lépéseiket a felnőttek és a munka szürke, igazságtalan világában, a fiatalabbak pedig a bevadult hormonháztartás következményeként igyekeznek kétségbeesett rendet vágni a megbonyolódott baráti és romantikus kapcsolatok káoszában, miközben mindez a saját problémáikkal és traumáikkal küszködő szülők életét is megkeseríti. Ráadásul Hawkinsba beköltözik egy pláza, minek következtében a családi kiskereskedések tönkremennek, és a városháza előtt tüntetnek a polgármester ellen – a mesék birodalmát utoléri a vidéki Amerika idilljének nagyon is valóságszagú válsága. 

A Stranger Things alkotói, a Duffer-testvérek egyszerre nyúlnak a témához gyermeki lelkesedéssel és felnőttes érettséggel. A változás éppúgy megjelenik a már csajozó és a még mindig csak szerepjátékozni akaró barátok bájos-kínos konfliktusában, mint a szerelmi kapcsolatok nehézségek árán való megszilárdulásában vagy éppen abban, ahogyan a Mind Flayer a rabszolgájává tett embereket önmagába olvasztva nő és erősödik (egy csipetnyi carpenteri testhorror az üdítően gusztustalan és gore-os fajtából; A dolog egy hónapon belül másodszor is üdvözletét küldi, ld.: Swamp Thing). Mi több, a változás szerves része a narratív szerkezetnek is: a gyerekcsapat nem csak a történet legelején és legvégén nem teljes (adott esetben ez csak az „évadok közt is zajlik az élet” illúzió ügyes fenntartása), a cselekmény nagy részét is teljesen külön szálakon nyomozva töltik, ahogy mindnyájan a saját érdeklődésük és fejlődésük irányának megfelelően indulnak az új kalandra. 

A jól elkülöníthető szálak közti váltogatás pörgősebbé, dinamikusabbá teszi a sorozatot a korábbi évadoknál, az élénk, neonszínű képi világ pedig markánsabb, szebb, kidolgozottabb, mint valaha. A harmadik évadot csak azért nem lehet jobbnak mondani az elsőnél, mert utóbbi újdonságának varázsát értelemszerűen képtelen reprodukálni – de minden más téren hatásosabb, érettebb, átgondoltabb. Azon ritka folytatások egyike, amelyek nem csak a „nagyobb, hangosabb, látványosabb” elvét követik, hanem tematikailag és érzelmileg is képesek továbbépítkezni elődeik alapjaira. 

A Stranger Things harmadik évadára talán minden eddiginél igazabb az az utóbbi években sok széria kapcsán emlegetett gondolat is, hogy ez nem egy több epizódból álló sorozat, hanem egy sokórás mozifilm. Dufferék általában már meg sem próbálkoznak az egyes részek külön felépítésével (felvezetés, csúcspont, cliffhanger), az epizódokat szinte semmiféle narratív eszközök nem választják el egymástól – csak a stáblisták. Vagyis az évad egésze tökéletesen illeszkedik a Netflix forgalmazási modelljéhez: úgy van kitalálva, hogy egyben nézd meg, ezzel pedig végleg levetette magáról a klasszikus televíziózás heti sugárzáshoz igazított szerkezeti megoldásait. 

Dufferék négy-öt évaddal terveznek összesen, és mostanra messze az a legizgalmasabb kérdés, hogy hol lesznek ennek az útnak a végén az addigra többé-kevésbé felnőtt karakterek, hol engedi el a kezüket a sorozat. Bámulatra méltó, hogy egy kedves nosztalgiafantasynek indult sorozat a szereplők ábrázolásával és a hozzájuk tapasztott témák következetes gondozásával ennyire túl tudott nőni kezdeti ambícióin. Eredetileg én is a sztoriért és a retróért jöttem – de már rég azért maradok, hogy lássam, miként lépnek át az egykor aranyos gyerekek a kínos-fura tinédzserkorba, onnan pedig a bizonytalan nagykorúságba. 

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!