(spoilermentes) Két évvel ezelőtt, a második évad kapcsán nem győztem elmarasztalni a sorozatot annak átkozott mystery box jellege miatt, pedig a rejtélyeket a Lost módjára gombolyító dramaturgiai fogásokat csak az szapulja úgy istenigazából, aki mélytorokra bekapja a csalit. Utólag visszatekintve kicsit igazságtalan voltam az Attack on Titannal, mert előre lefektetett terv mentén haladt a fejek helyett kérdőjeleket növesztő hidrájának dekapitálásával. Nyilván akkor még nem tudhattuk, hogy a két részletben leadott harmadik évad minden téren elcsitítja majd a felkiáltójelek hiánya miatt csapott hisztit, viszont tekintve az első két szezon legyártása közt eltelt jelentős időt, aggodalmunk igenis jogosnak tűnt.
Jelen pillanatban viszont bátran kijelenthető, hogy az Attack on Titan harmadik évadára megérte várni. És nem is pusztán azért, mert a sorozat végre megválaszol szinte minden eddig felmerült kérdést - az elég lelketlen és a funkcionalitás gépvázáig lecsupaszító hozzáállás volna - , hanem mert sikerül túlszárnyalnia az előző évadok összhatását is, ráadásul az előzményekhez végig hű maradva. Viszont ezen a ponton már nem foghatjuk vissza magunkat: igen, az Attack on Titan világa teljes mértékben kitárulkozik, nincsenek többé titkok, lehull a lepel, vége az értelmetlen kattogásnak. Gyermeki örömünk titáni magaslatokba emelkedik, hiszen nem egy végletekig túlfeszített rejtély-íj pattan szét ezernyi darabra, hanem a megfelelő pillanatban kiröppen a nyílvessző, és irgalmatlanul telibe talál.
A leleplezések ugyan már a második szezonban elkezdődtek, ám akkor még több kérdést generáltak, itt azonban, ha apró lépésekben is, de egyre nagyobb elánnal közeledünk az oly régóta áhított igazság felé. Eme koncepció mentén indokolt az évad két részletre bontása, mivel az első felében a falak mögé szorult társadalom berendezkedése kerül górcső alá, a Historia személye jelentette változások, a királyi család öröksége, illetve annak tömegekre gyakorolt hatása, és habár mennyiségét tekintve ezek felülmúlják a második etap mélyfúrását, azonban ennek titáni hordereje mellett minden eddigi információ eltörpül. Mindez a korábban megismert stílusban: remek érzékkel elhelyezett drámai fordulópontok és látványos csaták váltakozása vezeti fel az újabb és újabb meglepetéseket.
A sztorira tehát nincs panasz, az Attack on Titan azonban más téren is hozza a minőséget. Késő középkori európai környezete, átélhető karakterei, brutális háború-ábrázolása és szemet gyönyörködtető, aranylóan szikrázó felhőkkel teli hátterei ugyan nem változtak, de nem is volt rá semmi szükség. Az anime kezdettől fogva nagyszerűen elegyítette az óriásokkal vívott háború kegyetlenségének és könyörtelenségének rémálomszerű bemutatását a túlélésért küzdő bajtársak kilátástalanságban is reményt találó vívódásaival. Az alapanyag drámai erőteljessége ezeken az apró részleteken keresztül teljesedik ki igazán, így évadról évadra nem csupán a téteket, de a színvonalat is növelve.
A harmadik évad hőn áhított megdicsőülésének központi eleme a fikciós szereplő és a néző közös utazása, amely maga a rejtély. A képernyők előtt ülve egyetlen dolog alkot igazi kapcsot szereplő és befogadó között, és ez nem az azonosulás, nem is az empátia, mert azok ismert és átélt jelenségekre bazíroznak, ami emberenként más és más. Az ismeretlen közös felderítése a láncszem. A jövő kipuhatolása, a ködös múlt puzzle-darabkáinak összerakása. Szerencsés esetben és ügyes dramaturg gondos felügyelete alatt az ismeretlen együttes feltárása páratlan élmény, amikor a lépések szinte tökéletes szinkronban vannak - mert a detektívvel a néző versenyt fut (képes-e beelőzni őt, vagyis megfejteni a talányt?), míg az átgondolatlan, egymás hegyére-hátára dobált kérdőjelek inkább frusztrálják, sőt, eltávolítják a fogyasztót.
Az Attack on Titan azonban végig megtartja az ideális ritmust: első felének intellektuális ingerlése szerényen és egyszerűen, mégis rettentően hatásosan, szinte minden igényt kielégítően csúcsosodik ki az évad befejezésében. Hab a tortán, hogy mindez végig akciódúsan és izgalmakkal megspékelve történik. A Wit Studiónak fel volt adva a lecke (ezt maguknak köszönhették), azonban sikerült helyt állniuk, és az, hogy az első évad jellegzetes, vastag kontúrú, karcos karakterábrázolási módja kevesebb alkalommal köszön vissza, inkább az időszűkének tudható be. Ahol viszont villantani kell, ott bizony baromi látványos módon villantanak: Eren és a felderítők óriásokkal vívott légi küzdelmei megkövetelik, hogy pislogás nélkül nézd végig a rövid, de iszonyúan hatásos harci jeleneteket.
A rejtélyek köré szőtt történetmesélés egyik ékes mintapéldánya az Attack on Titan; J. J. Abrams lezárást nem ismerő szellemi kínzógépezete példát vehetne róla, mind ritmikáját, mind sűrítettségét tekintve. Emellett egy piszkosul szórakoztató és lebilincselő anime, még a kelleténél többször Shinji Ikari csuklóvagdosásába átmenő Eren Yeager ellenére is. Ha a hírek igazak, akkor a negyedik évad egyben fináléként szolgál majd, és tekintve a mostani lezárást, nagyjából olyan koncepcióváltásra készülhetünk, mint a Westworld beharangozott harmadik szezonja esetén (merészen nagyra). Ha eddig valami visszatartott volna, akkor ennél jobbkor bele sem vághatnál az Attacking Titanba, bocsánat, szándékos volt, tehát az Attack on Titanba, mert egy masszív darálás után tutira azt mondod majd, hogy ez az anime nem árult zsákbamacskát.