Szerző: Szelez Péter
A Lab Zero Games Indiegogón több mint kétmillió dollárt összekaristoló szerepjáték szösszenete jópofa újításokkal próbál kitörni a körökre osztott RPG-k gettójából. Jelesül úgy, hogy a harcrendszer csak tessék-lássék körökre osztott: amikor az egyes karakterre kerül a sor, a harc valós időben játszódik le, real time-ban kell reagálnod, a különböző támadási formákat megindítanod, és a harcrendszer egyedisége ezek kivitelezésében mutatkozik meg. Ha csapatod mind a négy tagja részt vesz a harcban, az ellenségnek bonyolult kombók egész sorát tudod bevinni, sőt, még a támadásait is képes vagy blokkolni. Már ha az időzítésed pontos. Ráadásul mivel társaid eltérő harci stílusokban jártasak, cserélgetésük számtalan fajta kombót tesz megvalósíthatóvá. Nem állítom, hogy azokat, akiknek herótuk van a körökre osztott szerepjátékoktól, megtéríti majd az Indivisible harcrendszere, de legalább is el fogja őket gondolkodtatni.
A történet bonyolítása ugyancsak eltér a megszökött RPG-s klisékről. A hősnő apját megtámadja egy veszélyes ismeretlen, aki parancsra cselekszik, és aki hősnőnkkel is szívesen végezne. Ám ekkor valami megmagyarázhatatlan történik, és a támadó beköltözik hősnőnk tudatába. Innentől senki nem ért semmit, és csak abban lehetünk biztosak, hogy hősnőnk, illetve a fejében lakó idegen is ki akarja csinálni a főgonoszt, aki eredetileg el akarta tetetni láb alól a faterunkat. Útra kelünk hát, vándorlásaink során pedig barátokat szerzünk, akik szintén beköltöznek a fejünkbe, és csak akkor buggyannak elő onnan, amikor csatázni kell.
Tisztában vagyok vele, hogy ez az egész marha furcsán hangzik, de éppen ettől lesz az Indivisible egyedi, illetve így tud a mesélés mindenféle narratív klisét megkerülni, és így tudja a figurák belső életét, tudatát alaposabban, szokatlan módon közvetíteni. A játék vizualitása szintén különleges: a gyönyörű, kézzel rajzolt figurák, a színpompás rajzfilmszerű környezet még egyértelműbbé teszi a játék készítőinek vágyát, hogy eltérjenek a megszokottól. A csaták intenzitása és magával ragadó lendülete csak nő az aprólékosan kidolgozott grafikának köszönhetően. Kézműves cucc.
Az Indivisible a világ feltérképezésének módszerében is különleges akart lenni. Aki egy JRPG-s térkép bebóklászását várja, csalódni fog: a játék a metroidvániák platformeres világkialakítását tűzte ki célul, rengeteg rohangálással és ugrálással. Szintén metroidvániás blikkfang, hogy bizonyos helyekre csak egy bizonyos eszköz segítségével juthatsz el/be, minek köszönhetően gyakran újra fel kell keresned korábbi helyszíneket. Én imádom az ilyesmit, a metroidvánia a kedvenc játékműfajom, ugyanakkor gőzöm sincs, hogy például a JRPG-k jámbor megszállottjai mennyit anyáznak majd a platformer környezet felderítése során. Bár még ha ez irritálja is majd őket, a gyönyörű vizualitás, az érdekes harcrendszer és az eredeti megoldások így is kárpótolni fogják azokat, akiknek inkább valami klasszikus felé húzna a szívük.