A kifejezés – főként a fantasyban utazó kiadók marketinggépezetének hála - mostanra jelentősen devalválódott ugyan, de nem férhet hozzá kétség, hogy Don Winslow megcsinálta: a Kartel-trilógia cirka 2200 oldalának megteremtésére fordított közel húsz évnyi anyaggyűjtéssel és írással olyan modern sagát alkotott, mely előtt az ősidőkben élt névtelen skaldok is biztosan elismeréssel hajtottak volna fejet. A nyomtatott formától eltekintve minden szükséges ismertetőjegy stimmel, ami csak egy sötét eposzhoz kellhet: majd két emberöltőt átölelő időtartam, nagyívű, valós történelmi/politikai események közé ágyazott heroikus cselekmény, ellentmondásos személyiségű főhős/főhősök és persze a szörny, amelyhez képest Grendel vagy Fafnír is legfeljebb ipari tanuló lehetne: maga a Rendszer.
Winslow persze nem egyedüli tagja a klubnak: ott van például a zsáner legnagyobb zsenije, James Ellroy, aki dupla jogon nyert bebocsátást, és aki amúgy a dope-regények királyának titulálta a Drogháború/Kartel/Határ szerzőjét, a trilógia középső részét pedig egyenesen a szubzsáner Háború és békéjének. Míg azonban saját eposzi regényfolyamai (az L.A.- kvartett és az Underworld USA – trilógia) egy kvázi-alternatív amerikai múltban játszódnak (ahol minden összeesküvés-elmélet igaz, ahol végső soron még a hősöket is a leggyarlóbb/legprimitívebb ösztöneik vezérlik, s ahol a noir-elemek már-már karikatúraszerűen túlzók), addig Winslow-nak nem kellett sokat torzítania a valóságon, sőt. Saját bevallása szerint minden csatát megnyert a szerkesztőivel szemben még a legmocskosabb, legvalószerűtlenebbnek ható részletek kapcsán is: egyszerűen csak megmutatta az újságcikket, mely a többé-kevésbé fikcionalizált események valós alapját képezte.
A Határ időrendileg is közvetlen folytatása a Kartellnek: Art Keller, a kacskaringós kálváriát bejáró egykori DEA-ügynök (szabadúszó zsoldos, kolostori remete, stb.) legfőbb ellenfele, Adán Barrera halott, erről azonban gyilkosán kívül (aki ugye maga Keller) senki – na jó, majdnem senki - nem tud semmi bizonyosat. Ennek köszönhetően a Barrera által vezetett, vetélytársainak földbe döngölése után gyakorlatilag monopolhelyzetet élvező bűnszervezet látszólag zavartalanul folytatja az üzletet, de már a kezdetektől mutatkoznak a repedések, így a véres belharcok, no meg az azokkal együtt járó káosz elharapózása mind csak idő kérdése.
Szerkezetét tekintve a Határ sem tér el a trilógia első két részéhez alkalmazott recepttől (de idecitálhatnám példaként a Soderbergh-féle Trafficot is). Art Keller karaktere biztosítja a folyamatosságot, de ezúttal – mind a cselekményben betöltött fontosságát, mind a neki jutó fejezetek számát tekintve - inkább első az egyenlők között. Rajta kívül olyan karakterek kapnak kiemelt szerepet (olykor egy kisregény hosszúságával vetekedő önálló fejezeteket), mint a kartell harmadik generációs, egymásra fenekedő aranyifjai, egy New York-i fedett nyomozó vagy éppen egy guetamalai utcakölyök (amikor ez utóbbi felbukkan, vegyél mély lélegzetet: az utazás, amelyben társául szegődhetsz, önállóan is megáll a lábán, és minden hatásvadász sallangtól mentes, szikár egyszerűségében is az egyik legtorokszorítóbb elbeszélés, amelyet valaha olvastál – megkockáztatom, hogy az egész trilógia legerősebb része). Sorsuk sűrűn keresztezi egymást, alkalomadtán egyik ki is oltja a másikat, hogy aztán a végkifejletben minden szál összefonódjon – igaz, a katarzis ezúttal is elmarad.
A Határ leginkább abban különbözik előzményeitől, hogy ezúttal a drogháború mexikói színtéren játszódó részeivel azonos súlyú szerepet kap az Egyesült Államokban játszódó cselekményszál. Ez valahol törvényszerű is volt, hiszen sarokpontjait tekintve a saga eddig is híven követte a valós történelmi eseményeket a hetvenes évek mákföld-égetéseitől a Reagan-korszakban kezdődő narcos-CIA együttműködésén és Enrique „Kiki” Camarena kínhalálán át az ezredforduló után indított, újfent a nyers erővel operáló Michoacán hadműveletig, s apró igazságtöredékekből építkezett a narratíva alsó szintjén is (ilyen például a YouTube-ra feltöltött kivégzős videók elterjedése). A két végpont között Winslow kénye-kedve szerint - de sosem következetlenül - dramatizálta az eseményeket, gyúrt össze valós személyeket, csavargatta az idővonalat, s jelenítette meg, ha nem is a teljes igazságot – ezt amúgy is nehezen ítélhetnénk meg sok ezer kilométer távolságból –, de annak egy szörnyű abszurditásában is roppant valószerű változatát.
A Határ a 2012-2017 közötti időszakot öleli fel (a regény 2019 februárjában jelent meg eredeti nyelven, tehát viszonylag hamar eljutott hozzánk), s jó néhány hír felbukkan benne azok közül, amelyek a magyar nyilvánossághoz is eljutottak: a tömegsírba temetett több száz egyetemista, a közép-amerikai államokból felerősödő migráció vagy éppen a napjainkban is tetőpontján lévő opiát-krízis. És persze megkerülhetetlen volt a világ legnagyobb hatalmú bohócának színre lépése: hiszen az ő kedvenc lázálma a Fal, mely az illegális bevándorláson túl a drogcsempészetet is hivatott lenne megállítani – egy olyan országban, melynek az alaszkai részeket leszámítva is több mint 5000 kilométeres határa van Kanadával, s akkor még nem beszéltünk az ennek a többszöröse rúgó partvonalról, meg persze a légtérről. Trump ugyan csak közvetett módon (és persze átnevezve) jelenik meg, de a veje annál fontosabb szerepet kap: míg a mexikói szál egy vasmarokkal összefogott birodalom összeomlásának története, addig az amerikai egy legfelsőbb szintekig hatoló összeesküvésé.
A „hazai” színtér előtérbe kerülésének másik fontos oka, hogy Winslow bővebben kifejtve nyomatékosíthassa azt az alaptételt, amely nyomokban már az előzményekben is felbukkant: nevezetesen, hogy a helyzet megoldásának kulcsa nem Mexikóban, hanem az Államokban van, és - alapvető közgazdaságtan - ez mindaddig így is marad, amíg a milliónyi függő hajlandó pénzt adni azért, hogy szálljon egy kört. Léptékeit tekintve talán kevésbé grandiózus, egyúttal kevésbé véres - a Kartell durva szocio-horrorját amúgy sem lehetne már hová fokozni -, de hasonlóképpen depresszív és nyomasztó világ tárul elénk itt is, ahol a fehérkalaposok legfeljebb apró győzelmeket arathatnak, és sovány vigasz, hogy előbb-utóbb a gazfickókat is maga alá gyűri az általuk működtetett gépezet, amely ellen nincs, és belátható időn belül nem is lesz nyerő taktika.
Utóirat: A Kartell Ridley Scott-féle feldolgozása ugyan biztos nem valósul meg, de az FX elvileg megszerezte mindhárom regény adaptálásának jogát, és egyúttal bevonta Winslow-t is mint executive producert. Hogy lesz-e belőle valami, majd kiderül.
Eredeti cím: The Border, Fordította: Lévai Márta
Vinton 2019, 896 oldal
