szerző: Chavez
2019 durva éve volt a hazai képregénykiadásnak és a pénztárcáinknak egyaránt. Rengeteg régóta várt jóság jelent meg végre magyarul, és számomra is különösen emlékezetes esztendő volt, mert hosszú, hiábavalónak tűnő reménykedéssel teli évek után végre két legnagyobb személyes kedvencem is utat talált magának a honi boltok polcaira, ráadásul minden igényt kielégítő prezentálásban. Néhány Hellblazer ugyan már jelent meg nálunk, de annak is jó 14 éve, és a bagós mágus most végre méltó kiadásban tért vissza. Már az első magyar Hellblazer-kötet megjelenéséért se adtam volna egy lyukas garast se korábban, de az igazi hiánypótlás a 2000AD kiadó cuccainak érthetetlenül sokat késett hazai debütálásával történt meg. Mindezekért a Fumax kiadót illeti a sírig tartó hála.
A Halo Jones balladája a brit kiadó aranykorának egyik nagy klasszikusa, de ennek megjelentetésére talán még inkább az Alan Moore-életmű ápolása adott apropót. A Dredd bíró viszont egy régi és komoly hiányossága a mindenkori magyar képregénykiadásnak. De míg Moore neve már önmagában is régóta jól cseng idehaza, a Dredd bíró olyasvalami, amit a magyar közönség többsége eddig elsősorban csak az adaptációkból, vagyis a két filmből és a videójátékokból ismert. Hiába Dredd bíró az egyik legismertebb képregénykarakter, hiába egy lassan fél évszázados klasszikus, a hazai képregényrajongói szcéna olyannyira nem vett tudomást a létezéséről, hogy érdekes módon még amatőr honosításokban sem igazán bukkant fel. A 90-es évek legelején ugyan pár oldalnyi megjelent belőle egy brit rockzenei magazin hazai (egy-az-egyben) kiadásában, de ezt leszámítva ez az első eredeti és hamisítatlan Dredd bíró-megjelenés magyar nyelven, nyomtatásban. (Igaz, egy másik kiadó – szinte csak hetekkel beelőzve a Fumaxot – tavaly szintén jelentetett meg Dredd bíró-képregényt, de az úgymond nem kánon: egy amerikai független kiadó licensz alapján készített saját sztorijait tartalmazza, és se színvonalban, se hangulatban nem ér fel a brit eredetihez. De lebeszélni arról sem akarok senkit sem.)
Több okból sem lehetett könnyű dolga a Fumax stábjának az első magyar Dredd bíró-kötet kiválasztásakor – de legfőképpen azért nem, mert a széria több mint 40 éve valós időben zajló időfolyama miatt egy kifejezetten konzekvens képregény-univerzumról van szó, amelyben egy-egy újabb történet sokszor egy évekkel, vagy akár évtizedekkel korábbi esemény következménye vagy folytatása. A sztorik némelyike ezen ismeretek nélkül sokat veszít az érthetőségéből és élvezhetőségéből, szóval ilyenkor az utána olvasás, vagy legalább egy összefoglaló magyarázószöveg minimum elkél. A 2000AD ajánlására a fumaxosok végül egy kimondottan friss sztorit választottak a karakter hazai debütálásához, ami már csak azért is ideális bevezető kötetnek, mert nem csak hogy viszonylag kevés kiegészítő infó is elég hozzá, de egy átfogó és változatos metszetet nyújt Dredd bíró világáról, olyat, ami így tökéletesen alkalmas lehet a laikus olvasók megnyerésére is.
1-es Megaváros komoly nehézségekkel küszködik. Egy korábbi nagy csapásból (Day Of Chaos - lásd itt) még lábadozó város utcáin kevés a bíró, viszont egyre több az éhes száj. Ismeretlen banda fosztogatja Átokföldjén a város utánpótlásait és tartalékait. Mivel nincs elég bíró, így erősítést sem tudnak küldeni, ráadásul Dredd és Joyce bíró egy ír/angol politikai összeesküvés kellős közepébe csöppent, így a britek most a fejüket követelik. Hershey főbíró kénytelen a korábban bezárkózó Texas-városhoz fordulni segítségért, az ottani főbíró, Oswin pedig szívesen segítene is, hogy így fűzze szorosabbra a két amerikai megaváros kötelékeit. De ahogy a dolgok egyre jobban kezdenek kicsúszni Hershey kezéből, úgy válik egyre világosabbá, hogy valakik pontosan és előre eltervezték 1-es Megaváros bukását.
A kötet több, különálló epizód gyűjteménye, melyekből részenként, fokozatosan épül fel a nagyívű történet. Ennek a moduláris szerkezetnek köszönhetően lesz igazán izgalmas, sokszínű és változatos ez az eposz. Hiszen amíg a kizárólag Joyce bíró felvezetésére szolgáló első történet egy szimpla akciósztori 1-es Megavárosban, addig a Smaragdvér már egy politikai krimi Írországban – később pedig kapunk Átokföljén játszódó, a Mad Max hangulatát idéző posztapokaliptikus akciówesternt, vagy éppen londoni kémthrillert, hogy aztán újra a cyberpunkos Megaváros rafinált hatalmi cselszövései közepette találjuk magunkat. Ez a fajta műfaji, hangulati, stlílusbeli, sőt esztétikai változatosság pedig a Dredd-képregények sajátja, egyben legnagyobb erőssége is.
Michael Carroll eddig amolyan megbízható iparosként közepes vagy annál némileg jobb Dredd-sztorikat írt a 2000AD-be. Ez az első saját Dredd-eposza, és ezzel bebizonyította, hogy ha akar, fel tud nőni akár a legendás Wagner/Grant páros eposzainak színvonalához is. Carroll biztos kézzel fűzte össze a különböző helyszíneken, különböző szereplőkkel zajló eseményeket egy szép ívű kerek egésszé, miközben számos régen nem látott klasszikus karaktert is ügyesen beépített a cselekménybe. (Ezeket persze elsősorban a Dredd-képregényekben járatosak tudják igazán értékelni, de a lényeg, hogy az olyan figurák, mint a brit Armitage vagy az átokföldi Koburn bíró olyannyira régi és jelentős mellékkaraktereknek számítanak, hogy saját sorozataik is voltak/vannak.) Az író egyensúly- és ritmusérzékén még lenne mit javítani, mert az akciójelenetek néha kicsit túlburjánzanak, de a cselekmény jól követhető és fókuszált, nem csapong, nem húzza az időt feleslegesen, a dialógusok pedig gördülékenyek, mesterkéletlenek. A Minden birodalom elbukik tehát egy szépen építkező, izgalmas, akciókban és fordulatokban gazdag összeesküvős Dredd-eposz, melyben még a szokásos társadalomkritikának és szatírának is jutott hely.
A rajzokban szintén visszaköszön a kellemes változatosság. A kötetben közreműködő öt művész mindegyike igazi, sokat próbált 2000AD-s veterán, és bár különböző stílust képviselnek, kritika vagy hiányérzet egyikükkel kapcsolatban sem nagyon merülhet fel, a rajzolóváltások egészen biztosan nem akasztják meg az olvasót menet közben. A kötet legmarkánsabb stílusú rajzolói, Henry Flint és Dredd bíró egyik megalkotója, a pár éve sajnos elhunyt Carlos Ezquerra külön említést érdemelnek. Utóbbinak, hacsak nem tévedek, ez volt a hazai debütálása, és remélem, sokszor találkozunk még a rajzaival a jövőben, akár egyéb 2000AD-s címekben is.
A fordítást illetően megint nehéz fa került a fumaxos stáb fejszéjének útjába. A Dredd bíró futurisztikus világa ugyanis számos, azóta ikonikussá vált mesterséges, elsősorban angol szójátékként működő kifejezést tudhat magáénak, melyeknek a magyarra ültetése igencsak komoly fejtörést okozhat. Így aztán pl. a Drokk / Brazz, illetve a Grud / Szencség fordítás bár nem igazán nyerte el a tetszésemet, be kell vallanom, hogy nekem sincsenek jobb ötleteim rájuk. A kötet végére pedig úgyis megszokjuk, vagyis működik, és ez a lényeg. A magyarítás többi részével tökéletesen elégedett voltam.
Szokásához híven a Fumax ezt a képregényt is két verzióban jelentette meg. Nem vagyok híve a mindenféle spéci ürgebőrbe kötött, aranyfüsttel szórt exkluzív, parasztvakítós kiadványoknak, így én csak a "fapados" verzióról tudok nyilatkozni, de arról maximális elégedettséggel. Ár-érték arányban kielégítő, a kötet kiállása remek, az oldalak a 2000AD magazin eredeti méretének arányait követik, a kötés masszív, a vastag, fényes papír remekül visszaadja a nagyszerű rajzok minden értékét. Extraként szerzői utószót meg néhány eredeti borítóképeket kapunk, illetve a sztorival kapcsolatos előzetes tudnivalókról egy lényegre törő, nagyon hasznos kis magyarázó szöveget a Kilencedik.hu egyik szerkesztőjétől, Kóbor Róberttől. A limitált kiadás plusz tartalmi extrája egyébként a forgatókönyv egy részlete és pár eredeti borító. Ezek az eredeti angol kiadás részei, szóval a magyar fapados kiadás valójában egy "butított" kiadás, amit személy szerint nem tartok annyira korrektnek.
Dredd bíró hazai bevezetéséhez, megkedveltetéséhez tehát kifejezetten ideális a Minden birodalom elbukik izgalmas, látványos és nagyszabású története. De ne feledjük, 42 évnyi Judge Dredd-történettel vagyunk lemaradva, és ez a sztori egy kis felszínkaparék, némi étvágykeltő falat csupán. A Fumaxon, de nyilván elsősorban a vásárlókon múlik, hogy 1-es Megaváros komor bírája rendszeres visszatérője lesz-e a magyar kínálatnak.
