Szerző: Szép Eszter
Batman karakterét és Bruce Wayne traumatizált milliárdos életének néhány eseményét azok is ismerik, akik még soha nem olvastak Batman-képregényt. Például az anyukám. Vagy azok a városüzemeltetési munkatársak, akiknek a kis Bruce-ra hivatkozva írtam panaszlevelet a lakásunkba folyton berepülő denevérek miatt.
A most induló ötrészes sorozat nem a Batman történetszálakat igyekszik felgöngyölíteni, és nem is azzal foglalkozik, hogy ki kicsoda. Egy másmilyen, de ugyancsak meghatározó kérdést vizsgál: hogyan működnek a Batman-képregények? Mitől válik a papíron felvázolt Batman hőssé a képzeletünkben? Mit művelnek az alkotók, amikor Batmant rajzolnak?
Öt képregényoldalt vizsgálok meg közelebből, de választhattam volna bátran százötven másikat. A cikksorozat A képregények titkos élete podcast következő, május 6-i adásához kapcsolódik, amelyben egy (egyelőre meg nem nevezett) Batman-képregényt elemzünk majd műsorvezető-társammal, Mráz Istvánnal.
Ez az oldal a Batman: Az első év (Batman: Year One) első fejezetének legvégén található, és annak a jelenetsornak a része, amelyben a felnőtt Bruce Wayne visszaemlékezik szülei tragikus halálára, és eldönti, hogy denevéremberként fog új életet kezdeni (ez akkor még jó ötletnek tűnt). (A képregényt készítették: Frank Miller író, David Mazzuchelli rajzoló, Richmond Lewis színező, Todd Klein beíró, 1987.)
Annak ellenére, hogy a a megjelenített cselekmény igazán akciódús, lövések dörrennek, emberek zuhannak a földre, sorsok pecsételődnek meg, szerkezetét tekintve az oldal maga statikus. Mazzuchelli vízszintes, elnyújtott panelekkel dolgozik, pedig ilyet viszonylag ritkán csinál a történetben: jobban szereti a négyzet alakúakat. Az elnyújtott panelt a szem szép lassan végigpásztázza, felméri, elolvassa, nyugtázza, majd lejjebb lép a következő panelre. Az elnyújtott panel lassú, mert a szem sokáig időzik rajta: sokkal alkalmasabb egy hosszú színházi előadás bemutatására, mint arra, hogy valaki hirtelen fegyvert ránt. Rablógyilkosságot, hevességet, adrenalint apró, szaporázó panelekben szoktak inkább megmutatni - de nem itt. Hamarosan Mazzuchelli is két panelre bontja az eseményeket, hogy legalább egy kicsit pörögjenek, de olyan nézőpontot választ az események bemutatására (filmesen: félközeli plánt), ami dinamika helyett inkább a Szomszédokat idézi.
Ezek a panelek egy örökkévalóságnak tűnnek - főleg a rájuk visszaemlékező felnőtt Bruce Wayne számára, akit az ábrázolt események határoznak meg. És ha arra gondolunk, ez a tragédia adja Bruce Wayne erejét és gyengeségét, a motivációt, hogy Batman legyen és Batman maradjon, feltűnik még egy dolog. A panelek egymás utáni (illetve térbelileg helyesen megfogalmazva: egymás alatti) olvasása egyértelművé teszi, hogy az egész oldalnak van egy gyönyörű, szilárd, függőleges tengelye: a kis Bruce Wayne. Az öt panelből négynek az árván maradt kisgyerek van a közepén, ha ezeket összekötjük, a gyilkos testének fekete pacája igazából csak erősíti, határozottabbá teszi ezt a függőleges tengelyt. A kompozíciónak ez a szilárdsága az alsó panelen az olvasóval farkasszemet néző Bruce tekintetében mint kihívás és megszállottság tér vissza. Ezzel a tengellyel Mazzuchelli már a kompozícióban felfedi, hogy Batman mozdíthatatlansága egy traumatizált kisgyerek élményein nyugszik.
Ezt az élményt az oldal egy további módon is kifejezi. Ismeritek a most megjelent Margaret Atwood-könyv, Az ehető nő címlapját (Jelenkor, 2020, a címlapot Féder Márta tervezte)? Valószínűleg ez a címlap befolyásolt, hogy csak most láttam meg a kompozícióban, amit több éve ismerek, hogy az oldal alján a rajzoló gyakorlatilag lobotómiát végez Bruce Wayne-en. Az utolsó előtti panel fénytányérja gyakorlatilag levágja az utolsó panel közelijének agyát. A szülők elvesztésének traumája beleég Bruce agyába, ezzel van tele a feje, másra se tud gondolni. Igazából nem nehéz az ifjú Bruce fejét kiegészíteni egyetlen íves vonallal, és a harmadik panelbe legalább gondolatban belerajzolni Bruce feje búbját, benne a gyilkossággal. Persze, persze, ez két külön időegység, két külön gondolat, na de akkor is: nem véletlenül kerülnek a dolgok egymás alá-fölé-mellé a papíron.