ÓBAJASI NOBUHIKO EMLÉKÉRE
disclaimer: ebben a cikkben a japán neveket következetesen magyar átírással használtam, mert igaz ugyan, hogy aki tanult japánul, az általában ezt nem szereti, de aki nem ismeri a nyelvet, annak olvashatóbbak lesznek a nevek. A filmeket pedig a leginkább elterjedt angol címükön fogom említeni a jobb kereshetőség érdekében, még akkor is, ha egyébként létezik magyar fordításuk. A filmek bevételei a könnyebb érthetőség kedvéért USA dollárban, mai árfolyamra átszámítva vannak megadva, a nézettségi adatok pedig minden esetben csak a hazai filmekre vonatkoznak. Az amerikai filmek bevételeivel már akkoriban se nagyon tudtak versenyezni, az E.T. 1983-ban például mai árfolyamon kb. 114 millió USD-t hozott csak Japánban.
Ha japán filmekre terelődik a szó, akkor leginkább két korszak ismert a legtöbb néző előtt. Egyrészt a nem véletlenül a japán mozi aranykorának tartott 50-es évek, főleg Kuroszava Akira munkái, másrészt a DVD-k, filmfesztiválok és a szélessávú internet elterjedésének köszönhetően a 2000-es évek elejének "Ázsiaextrém" hulláma. Ekkoriban rengeteg filmrajongó csodálkozott rá a véres és brutális távol-keleti filmekre, megalkotván a fogalmat, egyben megalapozva Miike Takasi, Isii Takasi és társaik népszerűségét, akik ennek köszönhetően mindmáig sokkal ismertebbek külföldön, mint odahaza. Ezen rajongók egy része aztán rácsodálkozhatott a 70-es évek véres és pornográf jakuzafilmjeire is. A 80-as évek azonban hazánkban szinte ismeretlen, leginkább csak a Japán Alapítvány filmheteinek párszáz fős közönsége kóstolhatott bele, pedig ez az évtized is bővelkedett érdekes és furcsa filmes műfajokban, melyek közül Japánban az egyik legmeghatározóbb, legnépszerűbb az idolfilm volt.
De kik azok az idolok? Ez egy külön tanulmány is lehetne akár, talán úgy lehetne röviden megfogalmazni, hogy azok a tinédzser lányok (és fiúk), akik kvázi tökéletességük révén élénk imádatot váltanak ki a hétköznapi emberekből. Jóval többek, mint az errefelé ismert celebek, pont azért, mert minden pillanatban tökéletesnek kell lenniük, nem eshetnek ki a szerepükből egyszer sem. Ők ragyognak a posztereken, velük készül az interjú az újságban, az ő dalaik szólnak a rádióból, állandó vendégek a tévés szórakoztató műsorokban, mindemellett pedig tévésorozatok és mozifilmek főszereplői. Máshogy megfogalmazva a távol-keleti szórakoztatóipar tökéletes termékei, akik irdatlan összegeket hoznak a producereknek, mégpedig úgy, hogy promotálásra alig kell költeni, hiszen mindenki ismeri őket.
Az első igazán nagy és hosszú ideig regnáló idol a 70-es évek legendás énekesnője és színésznője, Jamagucsi Momoe volt. Az ő nevéhez fűződik az első idolfilmnek nevezhető mozi is, az 1974-es The Izu Dancer. 12 évesen robbant be a köztudatba, a hatalmas siker mellett személye és dalszövegei állandó vitákra adtak okot, majd hatalmas sokkot kiváltva, kiöregedve és kiégve, 20 évesen vonult vissza, hogy feleségül menjen állandó filmes partneréhez, Miura Tomokazuhoz. Óriási űrt hagyott maga után, viszont ekkorra, 1980-ra már rengetegen pályáztak a helyére ugrásra készen, ezzel pedig megkezdődött az idolok aranykora.
Az idolfilmek sikere persze nem csak abban rejlett, hogy a mindenhol jelenlévő, népszerű és körülrajongott sztárokat szerepeltették bennük. A kulcs az volt, hogy a filmekre legfogékonyabb korosztályt, a tinédzsereket és a fiatal felnőtteket célozták meg olyan történetekkel, amiket fiatal írók, vagy mangarajzolók műveiből adaptáltak, és az akkori generáció vágyait, álmait igyekeztek bemutatni. A 70-es évek extremitása már egyszerűen nem volt menő, az egyre szigorúbb törvények miatt már nem lehetett a félelmetesnek számító jakuzákat dicsőítő sztorikkal előrukkolni, a véres és erőszakos fiatalokból álló galerik, a bószózoku motorosok felett is eljárt az idő, a helyüket átvették a laza és jóképű popsztárok, valamint az elbűvölő idolok. Ráadásul az új tinédzser generációnak már nem nagyon volt oka miért lázadni, dübörgött a buborékgazdaság, pénze szinte mindenkinek volt, így leginkább a kalandvágy dominált, hogy végre ki lehessen törni a hétköznapokból. Ezt a vágyat szolgálták ki az idolok főszereplésével forgatott ifjúsági kalandfilmek.
A japán mozi történelmét nézegetve szembetűnő, hogy már az 50-es évek közepén megtalálhatóak afféle előfutárai ezeknek a filmeknek. Az akkoriban még viszonylag szegény országban leginkább csak álom volt a tengerparti nyaralás, a gondtalan szörfözés és hajókázás, vagy éppen a sportolás, csak kevesen engedhettek meg maguknak ilyen luxust. Ennek a vágynak a megtestesülései voltak az úgynevezett taijózoku filmek, melyeket eleinte az akkor 23 éves Isihara Sintaró novelláiból forgattak. A kritikusok a sárga földig lehúzták a műveit, ez azonban a moziba járó ifjúságot egyáltalán nem zavarta. A napsütötte tájakon gondtalanul szórakozó fiatalokról szóló, egyébként kifejezetten drámai filmek, mint a Season of the Sun, a Punishment Room, a Crazed Fruit, vagy éppen a Perfect Game óriási sikert arattak, a célközönség valósággal tódult rájuk a mozikba, a műfaj pedig hamar kitermelte a maga új sztárjait. Jó 15 évvel később, a 70-es évek legelején forgatott Girls' School trilógia a könnyed hangvétele, a felnőtté válás körüljárása, a tinikalandok és az elragadó főszereplő, Nacu Dzsunko révén már szinte mindenben megfelelt az idolfilmek kritériumainak, ellenben elveszett az akkori filmrengetegben, nem mozgatott meg egy egész generációt.
A KadokavaA Kadokava története egészen 1945-ig nyúlik vissza. A háború után nem sokkal, november 10-én alapította meg könyvkiadó cégét Kadokava Genjosi, és egészen haláláig, 1975-ig igazgatta az egyre növekvő birodalmat. A helyére elsőszülött fia lépett, a fiatal és ambiciózus Kadokava Haruki, aki rengeteg új ötlettel és hatalmas lelkesedéssel vágott bele a munkába. Az egyik első lépése volt, hogy megalapította a filmes leányvállalatot, melynek ő maga lett a vezető producere. Már a legelső, 1976-os próbálkozásuk hatalmas közönségsikert hozott: a The Inugami Clan az év második legtöbb bevételt produkáló mozija lett (kb. 26. millió USD), a rákövetkező évben kijött The Proof of Man pedig ezt is túlszárnyalta (kb. 34 millió USD). Hamar bebizonyosodott tehát, hogy Kadokava nagyon érzi, milyen a jó közönségfilm. Ráadásul ekkorra a könyves részleg is felhívta a figyelmét egy fiatal, ifjúsági és nyomozós történetekre specializálódott íróra, aki nemcsak az eladási listák élére, de a különféle irodalmi díjak esélyesei közé is bekerült. Ő volt Akagava Dzsiró, akinek neve hamarosan összeforrt a Kadokava legnagyobb közönségsikereivel.
A tökéletes recept azonban csak 1981-re állt össze. A rengeteg új idolt és a körülöttük kialakult hisztériát látva Kadokava eldöntötte, hogy ő is idolfilmeket fog forgatni, és betör az ifjúsági filmek piacára. Az első választása a School of the Crosshairs lett, amelyet 1976-ban jelentetett meg a Kadokava, a rendezői székbe pedig az ekkor még szinte csak ígéretnek számító Óbajasi Nobuhikót ültette be. Mára tudjuk, hogy ezzel az egész 80-as éveket meghatározta, ahogy azzal is, hogy a főszerepre a korábbi Kadokava-mozikból gyerekszínészként már viszonylag ismert Jakusimaru Hirokót választotta ki. A már akkor is elavult, a 70-es évek elejét idéző sci-fi effektekkel dolgozó sulis történet, amelyben egy iskoláslány azt veszi észre, hogy a gondolataival irányítani tud dolgokat, majd rájön arra is, hogy ez egy Vénuszról jött földönkívüli műve, meglepően sikeres lett, több mint 15 millió USD bevételt hozott, és bekerült az év 10 legnézettebb filmje közé. Innen pedig már nem volt megállás.
Kadokava óriási érzékkel nyúlt a következő történethez, és Akagava Dzsiró 1977-es Sailor Suit and Machine Gun című bestsellerét vette le a könyvespolcról. A főszerepet természetesen Jakusimaru Hiroko kapta, immáron idolként, ő énekelte a film főcímdalát, a történet pedig maga a tökéletes ifjúsági kaland. Egy iskoláslány apja elhalálozik, majd másnap a suli előtt egy csapat jakuza várja, és hamarosan kiderül az is, hogy a csőd szélén álló bagázs vezetését rá bízta az apja. A film hatását mai ésszel nehéz felfogni, mert nem csak annyi történt, hogy ez lett az év legnézettebb és legtöbb bevételt hozó mozija (28 millió USD), nem csak annyi történt, hogy Jakusimaru Hiroko már állandó vendége lett a tévés szórakoztató műsoroknak, és nem csak annyi történt, hogy az ő slágerlistát vezető dalai szóltak a rádiókból, hanem a film egyes idézetei, szófordulatai beépültek a japán szlengbe és a mostani 40-es évei végén, 50-es évei elején járó korosztály időnként még ma is használja őket. Az pedig külön csavart még egyet a film sikerén, hogy Hiroko a tanulmányai érdekében bejelentette átmeneti visszavonulását.
A három (+1) gráciaA kezdeti sokk után a Kadokava 1982 elejét azzal töltötte, hogy országos tehetségkutatókat és meghallgatásokat szervezett abban a reményben, hogy megtalálják Hiroko utódait vagy társait. A nyomás óriási volt a cégen, hiszen a Tóhó nagy dobása, a zenés-táncos betétekkel tarkított Highteen Boogie (főszerepben az ekkor még szende Takeda Kumiko) szintén letarolta a mozikat, ráadásul a Tóhó meglovagolva Hiroko népszerűségét, újra műsorra tűzte az 1980-as Terrible Couple rendezői változatát. Óbajasi Nobuhiko a Kadokavánál idol nélkül maradt, így hazament és a rivális Sócsiku stúdiónak forgatta le Onomicsi-trilógiájának első darabját. A nagyszerű hangulatú, angolul kicsit kacifántos című Transfer Student - I are You, You am Me két főhőse, egy fiú és egy lány egy baleset következtében a másik testében ébred. A főszerepet a rengeteg fiatal sztárt útjára indító Kinpacsi-szenszei tévésorozat egyik üdvöskéje, Kobajasi Szatomi alakította, fantasztikusan. Akagava Dzsiró eközben szinte ki se jött a dolgozószobájából, 1982-ben szinte havonta jelentkezett új, talán kissé egy kaptafára készülő regényeivel, ezek között pedig már ott voltak a későbbi nagy filmsikerek. Az viszont biztosnak látszik, hogy a mester mindeközben eljutott a Japánban 1982 májusában bemutatott francia Házibuli vetítésére, ugyanis Sophie Marceau filmjének egyes jelenetei szinte egy az egyben visszaköszönnek több írásában is.
A tehetségkutatók végül sikerrel jártak, áprilisban több mint 57 ezer aspiráns közül választották ki a Ninja Wars női főszerepére a 16 éves Vatanabe Norikót. Ugyanitt fedezték fel a 14 éves Harada Tomojót, akit nyíltan az új Hirokónak szántak, és a két '81-es sikerfilm tévés változatában debütált már azon a nyáron. A Kadokava két nagy dobása 1982-ben a motorversenyzős Dirty Hero és a már említett kosztümös akciófilm, a Szanada Hirojuki és a Japan Action Club által fémjelzett Ninja Wars volt, ám egyik film sem tudta megközelíteni az egy évvel korábbi bevételeket. Már mindenki a következő évre készült, amit az a novemberben kiadott sejtelmes közlemény is jelzett, hogy a Kadokava mindenképp folytatja a munkát Jakusimaru Hirokóval, akár felveszik az egyetemre, akár nem. 1983-ra tehát összeállt a Kadokava legendás, máig emlegetett idolhármasa, Jakusimaru Hiroko, Vatanabe Noriko és Harada Tomojo. Negyedikként majd az idősebbik Harada nővér, Kivako csatlakozik hozzájuk egy rövid, ám annál emlékezetesebb szakasz erejéig, de róla majd később.
Az aranykorAmi Magyarországon a szeptember, az Japánban az április, azaz az új tanév kezdete. Ekkor tért vissza Hiroko a Kadokavához forgatni, és júliusban került a mozikba az Akagava regényén alapuló Detective Story, a főszerepben Hiroko mellett Macuda Júszakuval. Egy unatkozó iskolás lány egyszer csak azt veszi észre, hogy egy idősebb férfi követi mindenhova, akiről hamarosan kiderül, hogy magánnyomozó. Közben történik egy gyilkosság, melynek tettese után már együtt kezdenek el nyomozni olyan, tinik számára izgalmas helyeken, mint az éjszakai lokál vagy a love hotel. A film főcímdala vezette az Oricon slágerlistát, a nézettség az egeket verdeste, a mozirajongók állandó témáját nyújtotta a Macuda és Hiroko közötti 30 centis magasságkülönbség, míg Akagava azt nyilatkozta, hogy már eleve úgy írta meg a történetet, hogy Hirokóról mintázta a főhőst.
Ezzel egyidőben mutatták be Óbajasi Nobuhiko Onomicsi-trilógiájának második darabját, The Little Girl Who Conquered Time-ot. A rendező kifejezetten azért tért vissza a Kadokavához, hogy Harada Tomojóval forgathasson, akiről maga Kadokava is csak szuperlativuszokban tudott beszélni. A sztori főhősnője azon kapja magát, hogy időnként előre látja, a következő néhány percben mi fog történni, aztán egyre jobban tudja használni ezt a képességet, majd az is kiderül, hogy hogyan szerezte. A sci-fi trükkök még ebben is nagyon elavultak voltak, a történet varázsa azonban magával ragadta a nézőket, nem véletlen, hogy talán mind a mai napig ez a legtöbbször, legtöbb formátumban újra feldolgozott történet a 80-as évekből.
Az év igazi nagy durranása azonban még hátra volt. Mint mindig, a legtöbb bevétellel kecsegtető év végére időzítették a némi sci-fivel megfűszerezett The Legend of the Eight Samurai bemutatását. A rengeteg kalandot, a Japan Action Club révén sok-sok akciót, helyenként látványos, helyenként idétlen effekteket felvonultató mozi, tele a kor nagy sztárjaival (Szanada Hirojuki, Csiba Sinicsi, Sihomi Ecuko, Macuzaka Keiko, stb.), akik felett Sizu hercegnő szerepében Hiroko tündökölt, eleve sikerre volt ítélve. Hogy az eredeti, 19. századi műhöz nem volt sok köze? Hogy a gitár alapú aláfestő zenék nem számítottak korhűnek? Hogy a szereplők az éppen aktuális tokiói szlenget beszélték? Nos, ez nem igazán érdekelt senkit, sőt, a fiatalokhoz közelebb hozta a szamurájfilmeket, a Kadokava pedig elmondhatta magáról, hogy 1984 legnézettebb filmje is az ő nevükhöz fűzödik (26 millió USD).
Mindeközben pedig elkezdték felfuttatni Vatanabe Noriko karrierjét. Ennek első lépése az énekesi pálya volt a Kenya Boy rajzfilm főcímdalával januárban. Áprilisban viszont már a Fine with Occasional Murders főcímdalával járta a tévéműsorokat, a szokás szerint Akagava mester írásából adaptált filmet pedig májusban mutatták be. Noriko egy Amerikából hazatért lányt alakított, akinek anyját megzsarolják egy gyilkosság miatt, a rendőrség pedig egy eltűnt személyt is keres rajtuk. Végül a lánynak kell kiderítenie, ki a gyilkos, ebben pedig egy rejtélyes fickó lesz a segítségére. A szinte végig egyetlen helyszínen játszódó, meglepően szexista humorú tinikrimi szórakoztató ugyan, de nem váltotta meg a világot.
Bezzeg a Hiroko főszereplésével forgatott Main Theme! A fantasztikus okinavai helyszíneken játszódó, rendhagyó szereplőket felvonultató road movie középpontjában egy szerelmi sokszög áll, melynek egyik tagja egy bűvész, aki egy igazi álomautónak számító Datsun Truck 720-assal közlekedik, platóján a rejtélyes Danger Box-szal. Mai szemmel nézve a filmet biztos, hogy nem elsősorban a sztorija ragadta magával a nézőket, hanem a hangulata, az arrafelé is egzotikusnak számító színhelyek és az elmaradhatatlan kalandok, amikkel út közben találkoznak a szereplők, az állandó humorforrást pedig a rejtélyes Danger Box szolgáltatja.
Ezzel párban került a mozikba a Curtain Call, Kadokava Haruki talán legszemélyesebb projektje, melyet ő maga rendezett. Ez egy musical, a főszerepben Harada Tomojo, a történet pedig természetesen Akagava Dzsiró tollából származik. Egy iskolás lány a szülinapjára minden évben virágot kap egy rejtélyes férfitől, aki lehet, hogy az apja. A legfrissebb csokorhoz a feladó címét is mellékelték, így a lány egy egyhetes útra indul, hátha fény derül a múltjára. A felnőtté válással együttjáró út festői tájakon halad, közben dől a 80-as évek hangulata az akkori Japánban népszerű amerikai előadók dalaiból, a film elején és végén látható nagy színpadi táncjelenet pedig amerikaibb bármelyik amerikai videoklipnél.
A sort a Someday Someone will be Killed folytatta októberben. Egy lány végre találkozik mindig elfoglalt apjával, ám a férfi a shoppingolás közben eltűnik, a lányra pedig egyre több fura alak kezd vadászni. A miértre természetesen hosszas nyomozás ad választ, amiben segíti egy igazi geek gyerek, meg egy fura körülmények között élő motoros fickó is. A főszerepben Vatanabe Noriko, a forrás pedig Akagava Dzsiró. Ennél a filmnél is szinte ugyanazt lehet leírni, mint a többinél: egy nagyszabású motorozós kaland , amelyet még jó néhány titkosügynök is színesít.
Az 1984-es évet is két nagy dobással igyekeztek lezárni. A Hiroko főszereplésével készült W's Tragedy, amely a színházak világába kalauzolja el a nézőt, azt mutatja be, ahogyan furcsamód kezd megjelenni a darab a szereplők való életében. A film számtalan díjat zsebelt be, méltatták a kritikusok, a nézettsége mégis elmaradt a korábbi nagy sikerektől, valószínűleg azért, mert túlságosan is felnőttes témát járt körbe. Óbajasi Nobuhiko ezúttal Onomicsi helyett a festői Új-Kaledóniába repült forgatni, és vitte magával Harada Tomojót, a The Island Closest to Heaven pedig egy gyönyörűen elmesélt felnőtté válásos road movie lett, amelyben egy szótlan és gátlásos diáklány az elhunyt apjával kötött fogadalmát próbálja megvalósítani. Amikor a végig remek hangulatú film elején látható mókás feliratok újra megjelennek a film végén, már inkább meghatóak - egyértelműen ez a film lett Óbajasi addigi legjobbja.
Eljött az új év, 1985, hamarosan pedig robbant a bomba, mert Hiroko a saját kezébe vette a karrierje alakítását, és otthagyta a Kadokavát. A két megmaradt gyémánt közül Vatanabe Noriko a nyáron jelentkezett új filmmel, a Kekkon Annai Mysteryvel, egy tipikus Akagava Dzsiró krimivel, amelynek hőse egy hétre elszegődik ál-menyasszonynak egy jókora összegért, ám az egyszerűnek és viccesnek tűnő kaland nem várt fordulatokat rejteget. Ennek is megvan a maga bája, de az igazi varázs csak abban a néhány percben lelhető fel benne, amikor nem a fő helyszínen játszódik, így nem véletlen, hogy tizedannyi bevételt sem hozott, mint amihez a Kadokava az elmúlt pár évben hozzászokott. Szeptemberben egy újabb Akagava-adaptáció került sorra, az Early Spring Story Harada Tomojóval, amelyben egy gimnazista diáklány egy kicsit idősebbnek hazudva magát bekerül egy 40-es fickó ismeretségi körébe. Kettejük barátsága azonban nem tarthat sokáig, mert a férfi hamarosan Dél-Amerikába költözik. A nyilvánvaló Házibuli nyúlások mellett feltűnő, hogy sehol semmi krimi, csak egy gyönyörű helyszíneken (Kamakura, Hakone) játszódó, kvázi romantikus történetet kapunk, amelybe persze még mindig bele lehet magyarázni a tinédzser kalandszálat. A vége igazi kikacsintás, szinte egy az egyben újraforgatták a Detective Story zárójelenetét.
A hanyatlásAhhoz képest, hogy 1985-re minden korábbinál több idolfilm készült, az úttörőnek számító Kadokava mindössze kettővel jelentkezett, ráadásul a legnagyobb sztárjuk is otthagyta őket. Az 1986 áprilisában bemutatott Cabaret elmondhatta magáról, hogy mindhárom Kadokava-lány játszik benne, de szinte csak cameo szerepekben tűntek fel, a tehetséges szaxofonos fickóról szóló filmet pedig igen nehezen lehetett volna az idolfilmek közé besorolni. A vele párban bemutatott His Motorbike, Her Island viszont újra egy varázslatos darab Óbajasi Nobuhiko rendezésében. Főhőse egy fiatal fickó, egy nagy motoros, aki a vidéki útja során találkozik egy lánnyal, akivel aztán együtt motoroznak tovább. A film hétköznapi hőseivel hamar azonosulni tudott mindenki, a motoros kalandok (és az emlékezetes fürdőbeli jelenet) mindenki fantáziáját megmozgatta. A női főszerepet alakító Harada Kivako erotikus kisugárzásával pillanatok alatt rajongók tömegeit tudhatta magáénak, míg az itt még szinte sihederkorú Takeucsi Rikire mindenki irigykedett, hogy Kivakóval lehetett együtt. Igen, ő az a Takeucsi Riki, aki a 2000-es évek elején kitört "Ázsiaextrém" hullám kultikus alakjaként ismert. A filmben egyébként Vatanabe Noriko is szerepelt, de kis túlzással vele ekkor már senki sem foglalkozott.
A két film szépen teljesített, de a bevételek meg sem közelítették az 1-2 évvel korábbi sikereket. A Kadokava tiniidolok felnőttek, és igyekeztek a saját lábukra állni, amit az is jelzett, hogy Vatanabe Noriko visszautasította a Time of Lovers főszerepét, és hamarosan ő is otthagyta a Kadokavát. Ő volt az utolsó a sorban, mert Harada Tomojo ezt már '86-ban meglépte, igaz, egy film erejéig még visszatért. Ez volt a Kadokava idolfilmek hattyúdala, az 1987-es The Girl in Black Dress. Klasszikus értelemben már ez sem volt idolfilm, hiszen Harada csak az egyik szereplő volt a sok közül, ráadásul a jakuzás, nyomozós sztori hangvétele is sokkal sötétebb a korábban megszokottnál. Mint new school jakuzafilm, nagyon is jól működik (a Kadokava sok-sok tehetséges írója közül ezúttal Kitakata Kenzó egyik krimijét vették alapul), ám Haradánál jóval emlékezetesebb benne a 70-es évek jakuzafilmjeinek veteránja, a jutalomjátékot nyújtó Szugavara Bunta. Egy olyan filmben, amelyben a legtöbbször elhangzó mondat az, hogy "Utálom a jakuzákat!"...
A Kadokava 1987-re tehát idol nélkül maradt, és nem is tért már vissza az idolfilmekhez. Az ifjúsági filmekről nem mondtak, nem mondhattak le (Drifting Classrom, Seven Days' War, The Glorious Asuka-gang), de a nagyobb bevételeket már inkább a rajzfilmjeik hozták. Jakusimaru Hiroko a koncertek mellett a The Gentlemen's Alliance és a Downtown Heroes főbb szerepeiben építette tovább filmes karrierjét, a Harada-nővérek pedig a frissen alapított Hoichoi Productions Take Me Out to the Snowland-jében parádéztak, amely az épp a csúcsán lévő alpesi símániát használta ki. Vatanabe Noriko pedig ekkoriban már elsősorban a tévésorozatokra specializálta magát.
Az idolfilmek háttéremberei napjainkban
Akagava Dzsiró mind a mai napig aktív, műveit rendszeresen felhasználják tévésorozatok, színdarabok, sőt még számítógépes játékok készítéséhez is. A Kadokava korszakban ugyan elmaradt, de a 90-es évek elején végre együtt dolgozhatott Óbajasival két film, a Chizuko's Younger Sister és a Goodbye for Tomorrow erejéig.
Óbajasi Nobuhiko a kortárs japán mozi egyik legjobb és legelismertebb rendezőjévé nőtte ki magát, a 2000-es években visszatért a Kadokavához és egészen haláláig, 2020 áprilisáig dolgozott, a halálhírét is aktuális projektje honlapján tették közzé.
Kadokava Haruki legnagyobb produceri sikere az 1990-es Heaven and Earth lett: a háborúk korában játszódó nagyszabású szamurájfilm mind a mai napig ott van az animéktől hemzsegő, legtöbb bevételt hozó filmek 100-as listáján. Őt is elérte a filmesek átka, a kokain: 1993-ban letartóztatták, majd néhány évet a hűvösön is eltöltött. Hosszú évek után idén ült újra a rendezői székbe, hogy elkészítse a 19. században játszódó Devoted Cookbook moziváltozatát. A két főszereplő (ki hinné?) Jakusimaru Hiroko és Vatanabe Noriko. A cég vezetését ugyan át kellett adnia öccsének, Kadokava Cuguhikónak, akiről egyébként nem volt túl jó véleménnyel, de ez a vállalat fejlődését nem rengette meg. A Kadokava cégbirodalom mindmáig egyre terebélyesedik, a Kadokava logó egy film elején pedig manapság is garancia arra, hogy jól fogunk szórakozni.
A három (+1) grácia napjainkbanAz idolok többségének karrierje általában kérészéletű, néhány hónapig, esetleg néhány évig szokott kitartani. A Kadokava üdvöskéi azonban különböző intenzitással ugyan, de mind a mai napig aktívak a szórakoztatóiparban. Vatanabe Noriko 1988-ban intett búcsút az énekesi karriernek, azóta leginkább tévésorozatokban látható, néhány évente pedig mozifilmekben is kisebb-nagyobb szerepekhez jut. Harada Tomojo máig aktív énekesnőként, 22 albummal a háta mögött pedig időnként feltűnik néhány filmben és sorozatban. Színészként egyértelműen Jakusimaru Hiroko vitte a legtöbbre, több generációnyi idollal játszott együtt. A 2000-es évek közepén tomboló nosztalgiahullám nagy dobásaiban, az Alwaysben Horikita Maki, a Bubble Fiction-Boom or Bustban Hiroszue Rjóko, a Dogwood Tree-ben Kaho partnere volt, de például 2019-ben, a Before the Coffee Gets Coldban is már-már túlragyogja napjaink egyik nagy fiatal sztárját, Arimura Kaszumit.
Az idolfilm műfaja mára eltűnt, elsősorban azért, mert a legtöbb fiatal színész és színésznő már idolként kezdi a pályáját, így értelmetlenné vált ez a besorolás. Természetesen manapság is készülnek a fiatal közönség számára hasonló filmek, de a sokszor elborult mangákból adaptált sztorik kissé ridegnek hatnak, másrészt messze nem annyira meghatározóak, mint egykoron.
Talán épp emiatt is érdemes időnként elmerülni a klasszikusokban, amelyek önmagukban talán már idejétmúltak, esetleg nem feltétlenül tökéletes darabok, viszont igazi időkapszulaként működnek, a segítségükkel azonnal újra átélhető a 80-as évek buborékgazdaságának fantasztikusan könnyed hangulata. Nem lehet nem szeretni a neonreklámokkal teli éjszakai utcákat, a jellegzetes korabeli divatot, a bukólámpás raliautóval csapatást a sípályán, a flopilemezen tárolt CIA ügynöklistát, a Japánban teljesen tájidegen Fiat Ritmót, Vatanabe Noriko aerobicozását, az évtized elején még tárcsázva telefonáló hősöket, akik az évtized vége felé már féltégla méretű mobilokkal rohangálnak, a rettenetes akcentussal felénekelt Choto Matet Rosemary Butler előadásában, a 16 színben megrajzolt lánynak szerelmet valló geek gyereket, a duplafényszórós Honda CBR-t, a Danger Boxot és a sort még hosszan lehetne folytatni. Mindez ékes bizonyítéka annak, hogy igenis lehet nosztalgiát érezni egy olyan időszak iránt, amelyet a maga idejében nem tapasztalt meg az ember, valamint annak is, hogy a japánok a 80-as években is stílusos, szórakoztató filmekkel tudtak előállni.