Mindig az ördöggel - Szenvedéspornó a skanzenben

Az amerikai délvidéket kis túlzással mostanra jobban ismerjük, mint a saját szülőföldünket. A földrajzi, szociológiai és pszichológiai vonatkozások mellett még azt a sajátos, fülledt hangulatot is el tudjuk képzelni, mely a kapcsolódó mozgóképek és szövegek tudósítása szerint ennek a világnak a sajátja. A „déli gótika” kötelező kellékei: súlyos arcok, sűrű akcentusok, buja környezet. A testileg-lelkileg deprimált emberek errefelé nemcsak szó szerint, de képletesen is a mocsárban élnek, a személyes és a kollektív múlt bűnei tartják őket fogva, miközben a terhes családi és/vagy a vallási örökség is gúzsba köti őket. Happy endre ritkán számíthatnak, kitörni is csak úgy tudnak, ha előtte (még jobban) bemocskolják a kezüket.

Ezt a kottát követi meglehetős szöveghűséggel Donald Ray Pollock regényének adaptációja is, sőt a Mindig az ördöggel biztos ami biztos alapon meg is duplázza a recept összes hozzávalóját. Nem egy, hanem rögtön két elkárhozásra ítélt, traumatizált főszereplőt kapunk (a 2. világháborúból lelki roncsként hazatérő apát és később a fiát), Isten hű szolgálója is két verzióban jelenik meg (az egyik „csak” egy álszent rohadék, a másik vallási megszállott és gyakorló elmebeteg), ártatlanul bűnhődő nőből is több van, plusz egy sorozatgyilkos házaspár és egy mocskos zsaru is gazdagítja a tablót.

Antonio Campos rendező és kollégái tehát egy alaposan lerágott csontot szopogatnak. Ha elfogadjuk azt a szigorú kritikusi tételt, hogy csak akkor van értelme egy adott műfajban alkotni, ha hozzá tudunk tenni valami újat, akkor filmjüknek nincs is semmi létjogosultsága.

Nehezítő körülmény továbbá, hogy Donald Ray Pollock regényeredetijének olyan sűrű szövésű a története, hogy egyetlen nagyobb szálat sem lehet belőle kihagyni. A végeredmény: 138 perces játékidő, ami a felvonultatott karakterek számához képest még így is kevésnek tűnik – nincs kizárva, hogy a sorozatformátum jobban illett volna az alapanyaghoz.

Önleleplezés következik: nem olvastam Pollock regényét. De elhiszem, hogy remekmű, és hogy Cormac McCarthy nevét se véletlenül dobják be párhuzamként a kritikusok. Azért hiszem el, mert Antonio Campos rendező és kollégái nem tudták annyira kilúgozni a könyv világát, hogy sötét zsenialitásának legalább egy töredéke ne tükröződjön vissza a filmből, többek közt a ponyvaregényszerűen kanyargó narratívának és a görög tragédiákat idéző sorsdrámáknak köszönhetően.

Campos és a forgatókönyvet társzerzőként jegyző testvére (Paulo) nem ugyanabban a ligában játszanak, mint Coenék, filmjüket sem fogják soha egy lapon emlegetni a Nem vénnek való vidékkel, de láthatóan komoly mesterségbeli tudással vannak felvértezve, értenek a dramaturgiai sűrítéshez, a zene- és a színészválasztáshoz – kiválóak a karakterszínészek (Harry Melling, Sebastian Stan, Jason Clarke, Haley Bennett, Riley Keough) és jól trendingelhetőek a húzónevek is (Tom Holland, Robert Pattinson) –, ami azért nem kevés. Aki nem ismeri a regényt – és ez a tábor van elsöprő többségben –, az aligha fogja hiányolni azt, amiről nem is tudja, hogy hiányolnia kellene.

A déli gótika közhelyeinek felvonultatása már inkább zavarhatja a nézőt, pláne, hogy ezekre nem is nagyon (ön)reflektál a film. A posztmodern kikacsingatások mellőzése még akár szexepil is lehetne – megkapó például az a szemérmetlenség, ahogy az expozíció jelentős részét egyszerűen felolvastatják egy narrátorral, aki nem mellesleg maga a Szerző –, de mivel a karaktertípusok és történet minden eleme ismerős más mozgóképekből, katartikus élményt legfeljebb annak nyújthat a film, aki most először találkozik ezzel a műfajjal. Campos annyira szorgalmasan próbálja felépíteni ezt a mitikus délvilágot, hogy ettől kicsit skanzenszerűvé is válik, amin nem segít az sem, hogy az angol, svéd, ausztrál és amerikai színészek eltérő sikerrel betanult helyi akcentusai néha ellopják a show-t.

Innen nézve kreatív kudarc a film, de a bűnösen szórakoztató fajtából – már ha a nyomor, a halál és az emberi aljasság karmikus ismétlődésével való szembesülést szórakoztatónak találjuk. Ha pedig abban hiszünk, hogy egy közel tökéletes regény „csak” szöveghű adaptációjára kár időt pazarolni, akkor irány a könyvesbolt – Pollock regényét kiadták magyarul is.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!