Egy nő új, szabadabb élet után sóvárog, egy férfi a büszkesége és férfiassága maradékait próbálja összekapargatni, egy fegyenc az életét igyekszik rendbe tenni a szabadulása után, egy fiú az apa nélküli csonka családjára kényszerítene valamiféle értelmet, egy tinédzser tartozni akar valahová – bármi áron. Hétköznapi dilemmáikra és küszködéseikre felfoghatatlan nem e világi lények és jelenségek válaszolnak: Nathan Ballingrud első, 2007-es novelláskötetében a legkülönbözőbb formákat öltő rémségek hirtelen és váratlanul jelennek meg a szereplők életében, mint egy különös villanás a látótered perifériáján, mely, mire odakapod a fejedet, eltűnik – csakhogy ezek a rémségek nem tűnnek el. Mi több, a felbukkanásuk után semmi sem lesz már ugyanolyan, mint azelőtt. Vagy egyszerűen csak: semmi sem lesz már.
A Szörnyvidék kilenc novellájának színvonala finoman szólva is váltakozó (a gyenge közepestől a remekműig), stílusvilága szintén vegyes (hol Lovecraft, hol Clive Barker, hol Shirley Jackson, hol Richard Matheson villantja fel cinkos mosolyát egy sötét sarokból), műfaji palettája belőhetetlenül széles (a viszonylag egyszerű rémmesétől a legmegveszekedettebb weirdig), a horror szerepével, hatásmechanizmusával szembeni attitűdje azonban nagyon is egységes. Ballingrud általában a társadalom szerencsétlen sorsú, alsóbb rétegeiből származó, eleve sérült embereiről ír, akiknek elhibázott döntéseire, elfojtott indulataira, kétségbeesett út- és önkereséseire, hétköznapi szorongásaira, magukkal hurcolt traumáira még a természetfeletti súlya is kíméletlenül rárakódik. Hiába, szegény embert a szörny is húzza.
A novellák gyakran a maszkulinitást teszik vizsgálatuk, vagy akár egyenesen dekonstrukciójuk tárgyává, ami szokatlan eredményeket szül, mert Ballingrud rögrealizmusban és gondos lélekrajzban gyökeredző túlvilágisága jellemzően kizárja a műfaj macsócsávós („If it bleeds we can kill it”) reakcióit. A megoldás itt nem a harc, nem a normalitásba aljasul betolakodó, félelmetes rendkívülivel való bátor szembeszállás, hanem a fejvesztett menekülés vagy a szimpla beletörődés – esetleg a teljes elkárhozás.
A Vad hold önjelölt alfahíme egy farkasember-támadás során tanúsított tehetetlensége után hasonul meg önmagával (a fejeket letépő dögnél már csak az impotencia rémisztőbb), az Észak-Amerika tavi szörnyei családapájának a kamasz lányának kell bebizonyítania, hogy több semmirekellő börtöntölteléknél, az SS (az egyetlen novella, melyből egyértelműen hiányzik a természetfeletti) suhanca a közösség, az elfogadás, az utcai hírnév – na meg a punci megszerzése – érdekében csatlakozik egy erőszakos neonáci csoporthoz, a Gleccserszakadék orvosának pedig egyre romló körülmények között kell(ene) demonstrálnia szakmai és férfias-emberi erélyeit. A látómező perifériáján materializálódó rettenet persze erősebbnek bizonyul náluk – ám ez a zsánerre jellemző fizikai megsemmisülés (vagy akár a lovecrafti lore mentális összeomlása) helyett általában inkább az ego, az egzisztencia, az identitás pusztulásával jár.
Ballingrud horrorának többé-kevésbé újszerű vetülete ugyanis az, hogy a modern ember komplex érzékenységét és öntudatosságát veszi célba, vagyis mindazt a szellemi többletet, fejlett énképet, amely elsődlegesen különböztet meg minket az ösztönszerű túlélésre hajtó állatoktól vagy barlanglakó őseinktől. Prózája ehhez méltón nem annyira zsigeri és hatásvadász, mint inkább melankolikus és kifinomult – hátborzongató gondolatokkal, rémisztő, ugyanakkor szép hasonlatokkal, érzékletes leírásokkal teremt első osztályú atmoszférát.
Amikor kudarcot vall (mint A mennyország szörnyetegei vagy az egyébként szenzációs koncepcióval dolgozó Átmeneti szállás esetében), az a fentiektől függetlenül, a cselekményszövési esetlenségekből, az ígéretes felütés utáni bizonytalanságból és az önmagukban érdekes ötletek értelmet és katarzist hozó összefűzésének elmulasztásából ered. Amikor viszont sikerrel jár, amikor minden a helyén van, az eredmény letaglózó – mint az aljas vámpírhorrort nyomasztó fausti alkuval vegyítő Napszíttában (apropó, vámpírhorror: ez a novella a zsáner utóbbi, sok viszontagságot megért húsz évének egyik csúcsteljesítménye) vagy a kötet legerősebb történetében, a szeretetet és a viszolyogtató mocskosságot Clive Barker-i groteszkséggel és felejthetetlenséggel összenövesztő A jó férjben.
Eredeti cím:
North American Lake Monsters: Stories, fordította: Beke Cz. Zsolt, Benkő Ferenc, Huszár András, Horváth Norbert, Juhász Viktor, Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2020, 256 oldal
