Két autó megy egymás után a neonfényekkel és nagysebességű vasutakkal pompázó szöuli éjszakában, majd a híd alatti kissé kihaltabb szakaszon összeütköznek. Az elöl haladó kocsi sofőrje nem is sejti, hogy az ördöggel akadt össze. Másnap a zsaru egy késes gyilkosság helyszínére igyekezve már-már unalomból razziázik az illegális kaszinóban, ezzel pedig nemcsak a gengszternek tesz keresztbe, hanem a korrupt rendőrfőnöknek is. Nem először. A gengszter a konkurenciával van elfoglalva, illetve számon kéri a rendőrfönököt, hogy mégis miért fizet neki, ha razziáznak a kaszinóban, majd késő este, hazafelé menet koccan egy másik autóval.
Ez persze csak a jól eltalált felütés, de a feszültség és a feszes tempó sok más hasonló thrillerrel ellentétben végig megmarad. Szinte egyetlen pillanatra sem ül le a történet, amelyben helyenként megjelennek a klasszikus hongkongi zsarus thrillerek jellegzetes elemei. Itt van rögtön a nyitány, ahol a gyönyörű éjszakai képek a legszebb Johnnie To-hagyományokat idézik, míg a jópofa párbeszédekkel feltuningolt rabló-pandúr szál afféle John Woo-utánérzés, persze jó nagy adag kimchivel fűszerezve, mert (főleg az ördög miatt) ez bizony egy ízig-vérig koreai stílusú mozi. Mind a gengszter, mind a zsaru igazi macho figura, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy ne ők kapják el a késes fickót, hiszen az egyértelműen csorbát ejtene az önérzetükön és a reputációjukon.
Nagyon érzékletes, ahogy a két világ teljesen eltérő módszereit bemutatják. A zsaruk a velejéig korrupt szervezet miatt folyton bürokratikus akadályokba ütköznek, és irigységgel vegyes csodálattal figyelik a gengszterek olajozott és hatékony eszközeit. Az egész rivalizálás csúcspontja egy abszurd közös kocsmázás, ahol vigyorogva szólogatnak be egymásnak. Persze itt is megvannak a koreai mozi jellegzetes, bombasztikus kellékei, ez alatt pedig nem csak a baseball ütőkkel és méretes csavarkulcsokkal lefolytatott bunyókat kell érteni, hanem az olyan, húsba vágó "hát ezt miért kellett?" érzetet adó jeleneteket is, mint a buszra szálló iskoláslány sorsa, valamint a kelleténél tovább csavart lezárás.
Mindez persze nem működne, ha nem lennének jó és karizmatikus figurák a főszereplők között. A zsarut Kim Mi-yeol alakítja, akinek ez a szerep indította be igazán a karrierjét, hiszen azóta olyan nagy sikerű darabokban volt látható, mint az Honest Candidate, az Intruder vagy a Space Sweepers. A húzónév azonban egyáltalán nem ő, hanem a sok szempontból kívülálló, a koreai popsztáros-szépfiús sztenderdektől gyökeresen eltérő küllemű figura, Ma Dong-seok, avagy Don Lee, akit immáron nyugodtan egy polcra helyezhetünk a koreai mozi olyan nagy alakjaival, mint Song Kang-ho, Kim Min-hee, Choi Min-shik vagy Lee Byung-hun.
Emberünk fiatalon került az Egyesült Államokba, ahol megtanult angolul, illetve megbarátkozott a konditermekkel. A 2000-es évek közepén hazatért, kisebb-nagyobb mellékszerepekben tűnt fel sok-sok akciófilmben, majd a Train to Busan meghozta neki az áttörést, és nem csak Koreában lett sztár, hanem szerte a világon megismerték a fizimiskáját. Miközben egyre jobban kigyúrta magát, főszerepek tömkelegét kapta, amelyekben azonban nem skatulyázták be izomagy akciósztárnak - valószínűleg azért, mert ahhoz túlságosan is hétköznapi figura. Nincs olyan harcművészeti háttere, mint annak idején a hongkongi sztároknak, a legtöbb bunyóban pedig már-már úgy mutat, mint Bud Spencer, valósággal lepattannak róla a feleakkora támadók, ahogy a taslikat osztogatja nekik. Ellenben színésznek sem utolsó, akár vígjátékban, akár drámában jelenik meg. Bőven bebizonyította már mindezt többek között az Along with the Gods dzsinnjeként, az Unstoppable együgyű fuvarosaként, az Ashfall beszari tudósaként vagy a Champion szkandereseként, aki már túl van a csúcson, de remek hamburgert süt a szöuli gyerekeknek.
Kevés szó esett eddig az ördögről, és ez így is van rendjén, ő leginkább csak azért kell az egyébként megtörtént eseményeken alapuló filmbe, hogy a zsaruk és a gengszterek minél változatosabb módokon hajkurásszák. A film 2019 nyolcadik legnézettebb filmje lett Koreában, ami kissé érthetetlen, hiszen olyan csodák végeztek előtte, mint a vígjátéknak és akciónak is bántóan közepes Extreme Job és a kifejezetten gyenge The Bad Guys. Annyira nem erőteljes, mint a koreai mozi aranykorának emlékezetes darabjai (pl. Park Chan-wook bosszú-trilógiája), de az utóbbi évek híresebb koreai zsarus thrillerjeivel simán lehet egy kalap alá tenni, sőt, talán még jobb is azoknál, mert kicsit ugyan túl van húzva, de mégsem hosszabb 20 perccel, mint kellene.