In memoriam Richard Donner (1930-2021)
Richard Donald Schwartzberg 1930. április 24.-én született Bronxban, szülei egy saját kis bútorgyártó üzemben dolgoztak. Fiatalon színész szeretett volna lenni, több darabban is játszott, de nagy sikert nem aratott.
A feketelistára tett és ezért a televízióba száműzött Martin Ritt fedezte fel egy casting során – állítólag mert annyira nem figyelt a rendezői utasításokra -, és asszisztensként maga mellé vette. Gyakornokként készített reklámokat és dokumentumfilmeket, majd az ötvenes években az egyik legnépszerűbb sitcom, az I Love Lucy kreatív csapata által alapított Desilu Productionshöz szerződött Los Angelesbe. Minden tévés műfajban alkotott, mintegy harminc sorozatban forgatott epizódokat (Alkonyzóna, Wild Wild West, A szökevény, stb.)
„Legjobban az antológia és a pilot epizódokat szerettem. A többinél nem tudtál változtatni a karaktereken, a dialógokon is keveset.”
Ahhoz a generációhoz tartozott, akik a tévében tanulták meg a szakmát, de nagyjátékfilmhez csak később jutottak, mint Sidney Lumet, William Friedkin, John Frankenheimer.
Első mozifilmje a hatvanas évek elején egy repülős-rakétás dráma, az X-15 Charles Bronsonnal, de a negatív fogadtatás miatt visszamegy dolgozni a televízióba. Az évtizedben még két filmet forgat: a Só és bors egy titkosügynök-komédia, a Twinky legpozitívabb momentuma pedig, hogy Bronson itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Jill Irelanddel. Saját produkciós cégével reklámokat és tévés produkciókat állít elő – nem érzi magát elég képzettnek, hogy végleg átnyergeljen a filmiparba. A hetvenes évek közepén azonban felkérték egy évek óta fejlesztett forgatókönyvre, ami az Ördögűző sikere után kapott zöld utat – ez volt az Ómen. Ő találta meg a gonosz tekintetű Harvey Stephenst, ő beszélte rá Gregory Pecket a visszatérésre (bár a lefejezős jelenetet saját bevallása szerint behunyt szemmel ülte végig a rendezői székben.) A közönség imádta gyűlölni Damient, a kreatív haláljelenetekben tökéletesen játszott a nézői elvárásokkal.
Az Ómen után felhívta Alexander Salkind , és ajánlott neki egymillió dollárt, ha megrendezi a Supermant – bár elbizonytalanodott, amikor egy párizsi hotelben a Costa Rica-i diplomataútlevéllel rendelkező producer fel sem kelt az ágyból, miközben ő a forgatókönyv teljes átírását javasolta. Tom Mankiewicz-cel még a forgatás alatt is dolgoztak a producer szerint "tökéletes" forgatókönyv jelenetein.
A kétarcúság a munkájában és a magánéletében is jellemezte: egyrészt a szőrös tökű profi akciórendező volt, aki tartja a határidőket, másrészt érzékeny ember, aki sosem ideges a forgatásokon, szívesen nyilatkozik a sajtónak. Egyfelől a megértő rendező, aki mindig nagy szívvel fordul a színészei felé, másrészt az állatvédő, aki egy szigeten lévő házából figyeli a bálnák és delfinek életét. A klasszikus akciók mellett forgatott a testvéri szeretetről és a gyermekbántalmazásról (Radio Flyer- Repül a testvérem), de a férfiak közti kamaradráma (Inside Moves) vagy a westernparódia/remake (Maverick) is belefért a repertoárba.
Szerinte ez mind a személyiségének egy-egy része: „Olvasok vagy írogatok valamit, amit magam is szeretnék látni a vásznon. Ennyire egyszerűek a választásaim. Néha túl sokáig leragadok egy-egy projektnél, és el kell távolodnom tőle. A filmek stílusa a készítésük közbeni érzelemből fakad. Csak ösztönből.”
Feleségével, Lauren Shulerrel a Sólyomasszony forgatásán találkoztak, közös céget is alapítottak – többek közt a Szabadítsátok ki Willyt és a Mesék a kriptából sorozatot is az ő cégük gyártotta. Ha egy filmterv bajban volt, az elsők között hívták – és inkább sikerült megmentenie (Visszavágó, Halálos fegyver 4.), mint nem (Idővonal).
A Halálos fegyver első castingján megérezte, hogy Gibson és Glover mennyire kiegészítik egymást, és hogy olyan mondatok lesznek viccesek vagy éppen komolyak, amiknek Shane Black forgatókönyve alapján nem kellene ilyennek lenniük. A film legendásan erőszakos producerét, Joel Silvert is kedvelte („Mindig megvédett a többi cápától”), miatta maradt utolsó filmjéig, a 16 utcáig a Warner Brothersnél.
A Kincsvadászok történetét Spielberg maga írta és szerette volna megrendezni, de éppen a Bíborszín előkészítésével volt elfoglalva, így rábízta az esős napon unatkozó kincskeresők történetét. „Nem értem, miért, mert én nem szeretem a gyerekeket” – ennek némileg ellentmond, hogy a stáb egyöntetű szeretete még évtizedekkel későbbi találkozókon is érezhető. Talán a hawaii szomszédain kevésbé, merthogy rajtuk tesztelte, melyik legyen a legfélelmetesebb maszk a filmben.
Családszeretetét mi sem bizonyítja jobban, minthogy tizennégy filmben játszott unokaöccse, Steve Kahan, általában éppen egy hozzá hasonló, támogató karaktert. Mel Gibsont hivatalosan öt filmben is rendezte: „Olyan, mintha a fiam vagy a legjobb barátom lenne, vicces és tisztességes, a legsokoldalúbb színész, akivel valaha dolgoztam”. Ő fedezte fel a forgatókönyvíró-rendező Brian Helgelandot, aki utált kizárólag a pénzért írni, ezért megbízta, hogy írjon neki egy olyan forgatókönyvet, amilyet szeretne – végül Donner irodájában írta meg az Összeesküvés elméletet.
Ritkán volt a kritikusok kedvence („Olyan üres, hogy már zörög”, írta a New York Times az Ómenről), de miután a Kongresszus felvette a Supermant a Nemzeti Filmregiszterbe, ugyanitt jelent meg róla, hogy „a filmet Donner történetvezetési érzékenysége és a nagyszerű különleges effektek iránti igénye, valamint Reeves screwball comedys sármja teszi különlegessé”.
Spielberg így búcsúzott tőle: „Olyan volt a közelében lenni, mintha együtt lógtál volna a kedvenc edződdel, a legokosabb tanároddal, a legkeményebb mentoroddal, a legkedvesebb barátoddal, a leghűségesebb szövetségeseddel és persze a legnagyobb Goonie-val”
Rengeteg kincset fedezett fel nekünk, köszönjük!