A krimi az egyik legtelítettebb zsáner, amelybe újdonságot hozni embert próbáló feladat. Richard Osman brit úriember mégis megpróbálkozott vele, és 2020-ban az Egyesült Királyságban, majd később szinte a fél világon megütötte a jackpotot A csütörtöki nyomozóklub megírásával. Pedig nem találta fel a spanyolviaszt, éppen csak annyit tett, hogy könnyed stílusát és laza, hétköznapi humorát korántsem hétköznapi szereplőkkel egészítette ki. Ja, és azt se felejtsük el, hogy a megoldandó bűntény tálalása is megüti a mércét, ha már egyszer krimiről beszélünk.
Persze szögezzük le rögtön, hogy A csütörtöki nyomozóklub nem keményvonalas krimi - az események egy (vagy több) bűntény körül forognak, azonban a megoldandó rejtély(ek) inkább csak alibiként szolgál(nak), hogy a négy nyugdíjas főszereplő lenyűgözze olvasóját habitusával, személyiségével, ánglius áttitűdjével és csavaros észjárásával. Már ha a kedves olvasó hagyja. De erről mindjárt, előbb nézzük röviden, miről is szól a könyv.
Adott egy angolföldön található öregek otthona, ami azonban nem a nálunk jól ismert, hasonló célból épült intézmények színvonalát képviseli, hanem egy egészen új szintre emeli a bentlakásos idősgondozás fogalmát, ugyanis egy komplett falu szolgál a kedves nyugdíjasok lakhelyéül. Ráadásul nem is akármilyen, hanem a huszonegyedik századhoz illően modern. Itt játszódik a könyv cselekményének java része, és itt éldegélnek főszereplőink, Elizabeth, Joyce, Ron és Ibrahim. A többiekkel ellentétben ők nem a köszvényről csacsognak, hanem megoldatlan bűnügyeket vesznek górcső alá - igazságot ugyan nem szolgáltatnak vele, de elmetornának kiváló.
Egészen addig a napig, amíg Coopers Chase-ben, a nyugger faluban, egy gyilkosság és annak kacifántos körülményei fel nem borzolják a kedélyeket. Négyfős, kéretlen nyomozócsapatunk ugyanis kiéhezett hiénaként rögvest ráveti magát az esetre, és mindent bevetnek, hogy megoldhassák az ügyet. Ehhez nem átallanak életkorukat kihasználni, hogy beférkőzzenek a rendőrség berkeibe, hogy lezárt helyekre jussanak be, vagy titkos információkat kapjanak.
A könyvet a négy idős főhős viszi el a hátán, Elizabeth, a volt titkos ügynök, akinek még mindig megvannak a módszerei, Ibrahim, a bölcs pszichiáter, Ron, a volt aktivista és Joyce, aki mindig nagyon nyájas, mindig nagyon kedves, és mindenkihez van egy jó szava. Mindemellett csodás sütiket készít, és naplót vezet. Osman nem aprózza el: rengeteg szereplő nézőpontjába bepillantást nyerünk, és habár Joyce karaktere az origó, ahová folyton visszatérünk, elsőre meglepő lehet, hogy még szinte be sem indult a sztori, de a helyi vállalkozótól kezdve a tőkés tulajon át a papig máris kikukucskálhattunk a fél gárda szemén keresztül - a megoldandó bűntényig vezető kusza labirintus felépítésének nem feltétlenül elegáns módszere ez.
Azonban mindenképpen Osman javára írandó, hogy jottányit sem tököl. Fejezetei rövidek, pörgősek, haladósak, nincsenek üresjáratok, a regény második felében pedig csak úgy kapkodjuk a fejünket a gyors történések közepette. Kész bravúr, hogy ebbe a feszes tempóba annyi hétköznapi bájt, kedvességet, humort és komikus helyzetet tudott beleszuszakolni. A nyuggerpoénok természetesen nem maradhattak ki (Tinderrel való találkozás, demencia tettetésével való őrületbe kergetés, stb.), de egyáltalán nem hatnak erőltetettnek, bár tény, hogy aki a helyzetkomikumot nem szereti, az pár jelenetnél a falra mászik majd.
A bűntényig vezető út viszont, akármilyen gyors iramú is, kesze-kusza - nyilván az olvasó összezavarása végett, de ez nem éppen jó pont. Én krimiben ennyi red herringet még nem láttam, Osman a végére konkrétan hülyét csinál az olvasóból. Igyekeztében, hogy kitalálhatatlanná tegye a rejtélyt, úgy tett, mint a filmekben a menekülő szereplő, amikor minden kezébe eső tárgyat, bútort, biciklit felborít, hogy hátráltassa üldözőjét. A kevesebb talán több lett volna.
Nem is igazán a krimivonal a lényeg A csütörtöki nyomozóklubban, hanem a karakterek sziporkázó, bölcselkedő, esetleg bájosan vicces megnyilvánulásai. Emiatt egy percig sem lehet vérkomolyan venni a regényt, ezért írtam fentebb, hogy ha az olvasónak a haja mered az égnek az effajta joviális, kissé valóban nyugdíjas stílustól, akkor még a bűnügyi aspektus sem biztos, hogy maradásra készteti. Ellenben ha könnyed kikapcsolódást keres némi agytornával és emlékezetes szereplőkkel, A csütörtöki nyomozóklub ideális választás nyaraláshoz.
Eredeti cím: The Thursday Murder Club, fordította: Orosz Anna
Agave Könyvek, 2021, 367 oldal
