who

2013. november 24.

The Day of the Doctor

Doctor-Who-Day-of-The-Doctor-Preview.jpgNem tudom, hogy vannak vele a Kedves Olvasók, de a magam részéről rohadtul utálom, amikor valaki a szülinapi buli közepén feláll és közli az ünnepelttel, hogy a csokitorta ehetetlenül száraz, a pezsgő olcsó és túl sokáig volt a hűtőben hagyva, valamint az összegyűlt barátok-ismerősök egytől-egyig ostoba fajankók. Nos, most így érzem magam ebben a pillanatban, ahogy éjfél tájt nézem a várost és szeretnék nagyon-nagyon lelkesedni. Mert a  The Day of the Doctor nem hogy az év de az évtized legjobban várt Whoviánus eseménye. És azt kell mondjam, nem lett jó. Vagyis…

Talán. Nem tudom. Hogy egy pár sorban összeszedjem azoknak, akik csak véletlenül kattintottak ide, nos a Doctor Who - az újkori sorozatot rendkívül elborzasztó Ki vagy, Doki? címmel sugározták Magyarországon - egy kultikus angol sci-fi sorozat, amely eredetileg 1963 és 1989 között futott, majd egy 1996-os tévéfilmet kivéve 2005 óta létezik ismét. Immáron a 11. színész, Matt Smith alakítja a titokzatos, kétszívű, térben és időben bóklászó 1200 éves gallifrey-i Time Lordot. És ugye most a héten volt az első adás 50. évfordulója, hivatalosan is a leghosszabb ideje futó sci-fi sorozatról van szó. Hogy mégis mekkora hatása lenne egy fillérekből összerakott, fél órás részekből és gagyi trükkökből álló műsornak? Nos mondjuk hogy enélkül nehezen létezne kortárs sci-fi irodalom úgy en block. Merthogy Neil Gaimantől Douglas Adamsen át számtalan szerzőt ihletett-foglalkoztatott a sorozat - és fogadok, hogy ez nem fog változni. De akkor mégis mi a bajom ezzel a 76 perces tisztelgéssel?

p01lhlkk.jpgTalán az, hogy egy kicsit sok volt az elmúlt hét. Azt el kell ismerni, a BBC kitett magáért, már ami a hírverést illeti - a visszaszámlálás utolsó pár napján úgy éreztem hogy lehetek akármennyire elhivatott rajongó, ez még nekem is sok. (Zárójel: a Magyar Televízió vagy mi - éppen nem tudom hogy hívják a magyar közmédiát ebben a percben - legalább most, így utólag megnézhetné, hogyan is néz ki, amikor egy saját gyártású műsort úgy istenigazából “eladnak”, hogy ezzel a csúnya, mocskos, imperialista kifejezéssel éljek. Zárójel bezárva.) Az, hogy a BBC oldalán minimum volt napi egy cikk főoldalon, ami a Doctor Who-val foglalkozott volna (a klasszikus “Így készült a sorozat 1963-ban”, “Így készült a sorozat 1973”-ban jellegűek mellett a “Milyen hatással volt a Doctor Who a XX-XXI. század Nagy Britanniájára?” “Miért akar mindenki Daleknek öltözni Halloweenre?”) jelezte, hogy itt bizony minden rovat mozgósítva lett. Készült egy dramatizált “így készült a Doctor Who” is Mark Gatisstől (An Adventure in Time and Space, kritika később), legalább két újabb “Ilyen volt az eddigi tizenegy Doktor”-féle beszélő fejes dokumentumfilm. A közösségi oldalakat sem kímélték a gyakornokok, akik napi ötször frissítették az összes karakter/színész oldalát, és a gebin-twittergazdák is három műszakban ontották a kép-szöveg-hang anyagot. “Talán ez a bajod” mondom magamnak “Hiszen hónapok óta mindenki erre készül hogy milyen jó lesz.”

Talán az, hogy április óta a két legnagyobb hír a The Day of the Doctor-ral kapcsolatban az volt hogy a 10. Doktor, David Tennant vissza fog térni. Ne értsenek félre, szerettem őt is - és minden hivatalos felmérésben még mindig ő a legnépszerűbb Doktor - de hogy azért van benne, mert a rajongók azt akarják, az még nem jelenti feltétlenül azt, hogy helye is van a történetben. Mert én még mindig nagyon esetlegesnek látom, hogy pont rá esett a választás - jó, jó, tudom, Christopher Eccleston, a 9. Doktor, akit én nagyon akartam, hiszen számára lett volna fontos ENNEK a történetnek a végkifejlete, nem vállalta, vagy valami. És ott van a The Night of the Doctor, a kb. egy hete felpakolt előzmény-rövidfilm-klip, amelyben végre kiderül, mi lett a 8. Doktorral, Paul McGann-nal - na ez totálisan hiányzik a film elejéről. Kár, szerintem sokkal nagyobbat ütött volna, ha ezt pont nem lövik le így. Szegény Paul McGann, akinek lehetősége sem volt arra, hogy legalább egy nyomorult évadot végigjátsszon Doktorként. “Akkor az a bajom, hogy nincsenek benne az összes régi Doktorok.”

Dw413DJh.jpgTalán az, hogy ugyan végül is mindegyik Doktor tiszteletét teszi, sőt, van egy számomra szívet melengető rész a végén, de ettől eltekintve nincs meg benne a 10. évforduló (The Three Doctors) vagy a 20. évforduló (The Five Doctors) bája, bár ugye ez utóbbiban az Első Doktort az eredeti színész, William Hartnell 1975-ös halála miatt Richard Humdall játszotta. Ne értsenek félre: Matt Smith, David Tennant és John Hurt nagyszerűen elvannak hármasban, a párbeszédeik viccesek meg minden. El is gondolkodtam, vajon mi a bajom mégis… aztán rájöttem: ez a Különleges Kiadás - mert hogy epizódnak nem nevezhető, viszont önálló filmnek sem - igazából nem az ünneplést szolgálja. Hanem azt, hogy most, amikor küszöbön áll egy újabb váltás - hiszen Matt Smith a karácsonyi epizódban fog utoljára csokornyakkendőt kötni - ezzel kívánják mintegy “megismertetni” egy újabb közönséggel a Doctor Who világát. Új piacok kellenek - ennek is szólt a világon mindenütt egyszerre szervezett mozis-3D-s vetítés. Ergó minden más ennek volt alárendelve. És látszik, hogy a sorozatrészekkel ellentétben ide bőségesen jutott pénz, mert a csatajelenetek szenzációsak. Mindig élmény látni a Doktort Dalekek ellen küzdeni, de felrobbanni látni néhány tucatot - az azért nem rossz. “Talán ezért nem tetszik annyira. Hiszen nem lehetett tele mindenféle belterjes sztorival, mert az elvette volna a közönség nagy részének a kedvét.”

DOCTOR-WHO-50TH-ANNIVERSARY_THE-DAY-OF-THE-DOCTOR_12.jpgTalán az, hogy ugyan volt benne egy csomó apró finomság, amit értékelhetünk - a nyitókép például majdnem egy az egyben idézi a legelső részt, és a jelenlegi “társ”, Jenna-Louise Coleman ugyanabban az iskolában tanít mint a legelső sorozat “utastársai” ötven évvel ezelőtt. Vagy a klasszikus “frigyládás” képsorok, ahogy egy csomó Doctor Who relikvia sorakozik a polcokon a Tower alatti titkos UNIT bázison. Vagy a Zygonok visszatérése így huszonsok év után. Nem veszem ide Ingrid Oliver csíkos sálját mint Negyedik Doktor utalást, mert az annyira átlátszó mint Kelet-Uganda Közbeszerzési Értesítője. Viszont ezek mellett az apróságok mellett - amelyek ismerete nélkül is szerencsére érthető minden - a legnagyobb bukó maga a történet középpontja. Emlékeznek, mi történt Kandorral? Na, valami hasonlót kell elképzelni. Gallifrey sorsa ugyanis a Doktor jellemének alapvető jellemzője volt - legalábbis eddig. Mostantól viszont a Doktornak határozott célja van, és ez nem biztos, hogy garantálja a hosszú életet, legalábbis képernyőn.

Nem tudom. Abban biztos vagyok, hogy ez nem Steven Moffat legjobb írása. Abban is biztos vagyok, hogy velem együtt lesz egy kicsi, de hangos kisebbség, aki savazni fogja őt ezért - és nem szeretnék ebbe a társaságba keveredni, mert nem vagyok csalódott. Csak egy picit. Viszont biztos vagyok abban is, hogy sokan imádni fogják, remélhetőleg még többen beleszeretnek ebbe a figurába és sorozatba. És ha létezik frencsájz ma a világban, amit azért érdemes követni - nem beszélve a csokornyakkendő és a fez kúlság-faktoráról - akkor az ez, talán még azon az áron is, ha a The Day of the Doctor inkább ügyes marketing-termék mintsem a korábbiakhoz szokott mély, drámai sci-fi.