Filmkritika: SANTA'S SLAY (USA, 2005) ***

A filmvilágban minden túlzásba vitt jelenségnek megszületik az ellenpólusa. Ha megpróbáljuk elképzelni a kötelező, álságos, közmegegyezéssel előadott karácsonyi  szeretetömlengés szörnyű giccsének inverzét, közel járhatunk a Santa’s Slayhez. Ez az a film, amit akkor fogsz megnézni, hogyha tele van a tököd a karácsonnyal – mert legyen bármilyen békés, vallásos és szeretetreméltó ember valaki, valljuk be, ez így december közepe-vége felé könnyen előfordulhat –, és valószínűleg pontosan azt fogod kapni, amire számítasz. Hadd lőjem le az egész film alapját adó poént rögtön az elején: a Télapó ebben a jólesően gonosz horror-komédiában egy kegyetlen, türelmetlen, erőszakos tömeggyilkos mészáros. Imádni fogod.

A filmről már a címben rejtező szóvicc sok mindent elárul: az ugyanígy ejtett „Santa’s sleigh” kifejezés, azaz a Télapó szánja a Jingle Bells című, jól ismert karácsonyi dalt idézi, így leírva azonban kicsit mást jelent (fordíthatnánk mondjuk a „Mikulás Mészárlásának”). Akinek azonban még mindig kétségei lennének, azt a nyitójelenet végképp meg fogja győzni. Hamisíthatatlanul amerikai stílusú, hatalmas össznépi vacsorát látunk, az asztalon karácsonyi pulykával, ahogy kell. A hangulat azonban nem stimmel, mindenki szívatja a másikat, marakodnak, a feleség egy vendéggel flörtöl, a családfő a száraz pulyka miatt átkozódik és így tovább. A kéményből azonban látványos belépővel megérkezik a Télapó, aki az elvárásoknak és sztereotípiáknak látszólag tökéletesen megfelelő, ám igen-igen álságos karácsonyi idillt pillanatok alatt szétzúzza, ahogy egyesével, különféle ötletes és stílusos módon legyilkolja a család tagjait, és ami a legfontosabb: a néző legnagyobb elégedettségére. Értitek, milyen geci? Ebben a filmben nem a belezés a durva. Az igazi horror a boldog családi ünnepi vacsora kifordított, megcsúfolt idillje, házasságostul, vallásostól, kutyástul, mindenestül. A mészárlás az tiszta és szép. A mészárlás az igazi felszabadulás a horror alól.

Mondtam már, hogy milyen kellemesen gonosz film ez?

Egy pillanatig se higgyük azonban, hogy buta, erőszakos gúnyolódásról van szó! Komplett mini-mitológiát kreáltak itt, kérem szépen, egy igen frappáns múltbeli történettel, amit bármelyik misztikus thriller megirigyelhetne (egy slasher-komédiától pedig ez aztán az utolsó, amire számítana az ember), én viszont egy szót sem szólok róla, mert ezeket a poénokat egyszerűen nem szabad legyilkolnom. A lényeg, hogy megismerjük a Télapó igazi identitását, azt, hogy miért kezdett el gyilkolászni, hogy kiken akar bosszút állni, és főleg, hogy kik állíthatják meg. Ez utóbbi csapat három főből áll, egy fiatal srácból, a barátnőjéből és kissé flúgos nagybátyjából. A felállás ismerős lehet bármelyik családi filmből, és valóban, a célcsoport valószínűleg nem az igazán embergyűlölő, bezárkózott, magányos kamionsofőröké (tudom, sztereotipizálok), sokkal inkább a giccstől megcsömörlött tizen-huszonéves korosztály lehet. Mert amilyen erőszakos az ünnepi dömping (és Amerikában még sokkal durvább, mint nálunk), annyira erőszakos csak a film is, persze nem az agymosás terén: itt csupán a vér fröcsög.

 A film kreativitása lenyűgöző. Kezdjük rögtön a henteléssel: a készítők gyakorlatilag minden elképzelhető karácsonyi hangulatú gyilkolási módon (milyen szépen hangzik…) végigmennek az ünnepi pulykacomb szájba kalapálásától a felgyújtáson, a karácsonyfa tetejéről lenyúlt csillag dobófegyverként való használatán és az adventi koszorúval való megfojtáson át a gyerekek fejét lerobbantó ajándékig (mire a nagymama: „Fuck!”) minden fekete poént elsütnek. A filmzene is gondosan válogatott: szinte csak az ünneppel kapcsolatos számok szólalnak meg, vicces szövegű és szokatlan stílusban előadott alapdalok vegyesen. A humor szintén profin eltalált, ráadásul kellően bátor a vallási témákban is: egyformát kapnak a keresztények (az a pénzorientált szentbeszéd igen vitriolos humorú például) és a zsidók is („Happy Holiday!” VS „Merry Christmas!”, ugyebár, a hétágú gyertyatartóval pedig kiválóan lehet ölni – de feltűnnek az ortodox zsidók is). Nagyon is tudatosan összerakott film ez, mely egy percig sem veszi magát komolyan (ez persze az elejétől fogva nyilvánvaló, mégis újra és újra meglepi a nézőt – ahogy Santa huncutul kihasználja a fagyöngy alatti csókot a sztriptízbárban, az például zseniálisan kisstílű…). A főszerepet játszó Bill Goldberg eredetileg pankrátor, meglepő módon azonban mégis remekül feszít a szerepben, aminek fő oka az lehet, hogy Hulk Hogantól eltérően neki nem egy jóságos balfaszt, hanem egy kegyetlen, szemét, iszonyú pipa gyilkológépet kell alakítania.

Egy ilyen alapötletre épülő film olyan, mint egy rinocérosz: ha egyszer megindul –
márpedig a Santa’s Slay micsoda energiával zúz már az első jelenettől kezdve! –, akármennyi gyenge (de kellően tahó) poént vagy logikátlan csavart elbír, nem döglik bele. Egyetlen módon lehet csak elcseszni egy karácsonyi giccses elvárásokkal totálisan szembemenő filmet, ez pedig az, ha mégis bele engedik szüremkedni a szentimentalizmus mérgét. A két fiatal szereplő szerencsére igen tökös fellépéssel bír, nem sokat tépelődnek a sok haláleset miatt sem, így az egész film során összesen tíz másodpercre bicsaklik meg a kitűzött stílus (egy kötelező csókjelenet alatt, aminek vélhetően a fiatal, magukat a főhős szerepébe beleélt nézők kedvéért kellett bekerülnie).

Mondom ezt mindannak ellenére, hogy ha megfosztjuk a filmet a gyilkos Mikulás karakteres fellépésétől és viccesen erőszakos ténykedésétől, a családi kalandfilmektől nyúlt motívumok hamar előtűnnek a fekete slasher-komédia felszíne alól. De kit érdekel, ha egyszer a begőzölt Mikulás útjában lobognak a csöcsök és végig vidáman fröcsköl a vér?

Trailer

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!