Fabulák: Legendák száműzetésben

Hamupipőke: - Miért? Nem az volt a vágyad, hogy igazi kisfiú légy?
Pinokkió: - Dehogynem. De ki a fene akart örökre az maradni? Az a hülye kurva szó szerint vette a kívánságomat! Háromszáz éves elmúltam, és még mindig nem estem át a pubertáson. Mikor szállnak már le a heréim, hogy megdöngethessek egy csajt?

Mesefigurák titkos diaszpórája Manhattanben, akik egy titokzatos, közös ellenség elől menekültek a szürke, mundén világba otthonaikból, ahol elméletileg mindenki boldogan él, míg meg nem hal? Bill Willingham eddig 11 Eisner-díjat (ami a képregényipar Oscarja) begyűjtött sorozata a világ olvasóinak kollektív tudatához nyúl és előrángatja a rég elfeledett gyermekkori emlékeket, amikor az esti mese alatt állig betakarózva izgultunk, hogy ezúttal is felfalja-e vajon a gonosz Farkas Piroskát és eljön-e a szőke Herceg Hófehérkéért, majd pedig fogja, leporolja őket és olyan, új megvilágításba helyezi a mesék szereplőit, hogy felnőttként is őszintén tudjuk élvezni a hányattatásaikat egy olyan, gyermekkor csodáitól megfosztott világban, amiben mindennapi életünket éljük.

Willingham először a nyolcvanas években hallatott magáról, amikor az azóta több kiadást is megért, ám akkor még gyermekcipőben járó Dungeons & Dragons szerepjáték Basic és Expert kiadásának füzeteit illusztrálta a TSR-nek. Eltökélt terve, miszerint betör a képregényiparba, több buktatóba ütközött, a saját maga írta és rajzolta Elementals egészen a tizenharmadik számig húzta, ám a Coventry című sorozata már a harmadik számnál megbukott. Miután több kisebb kiadó hajója süllyedt el alatta, úgy döntött, kivesz egy év szabadságot és megpróbálja professzionális pókerjátékosként megalapozni az életét. Ez ugyan nem sikerült, ám a vegasi szupermarketek parkolójában álló furgonjában eltöltött éjszakák indították újra pályáját 2000-ben, amikor immáron csak íróként a DC égisze alatt kiadásra került a Proposition Player című limitált sorozata. Rövid kitérő után a DC Robin és Day of Vengeance címeinél, a kiadó felnőtt témájú történetekkel foglalkozó részlegénél, a Vertigo-nál kötött ki, ahol egy Sandman spin-off, a Thessaly: Witch for Hire megírására kérték fel. Legnagyobb dobása egészen 2002-ig váratott magára: ekkor debütált az azóta elsöprő sikert aratott (és még mindig futó) urban fantasy sorozata, a Fables.

Hasonló (és sikeres) próbálkozásokat már eddig is láttunk hasonló témában, többek között Alan Moore (The League of Extraordinary Gentlemen) és Neil Gaiman (Sandman, American Gods) tollából, de a tündérmesék szereplőit még senki nem fogalmazta át ilyen zseniálisan. Az emberek világába (többé-kevésbé) beilleszkedett Meseváros lakói Willingham-nél már korántsem olyan ártatlan patyolatlelkű avagy velejükig gonosz, kétdimenziós jellemű karakterek, ahogyan azt a mesékből megismertük, és maguk a történetek sem feltétlenül úgy estek meg valójában, ahogy azt annak idején gyermekként hallottuk őket (ne is feszegessük Hófehérke jelenlétében, pontosan mit is műveltek vele annak idején a törpék). A fabulaközösség rendőrfőnöke a múltban (és a Három kismalacban és a Piroska és a farkasban) elkövetett bűneiért az együttélés jegyében teljes amnesztiát kapott Csúnya Gonosz Farkas (Big Bad Wolf, röviden csak Bigby), aki embergúnyában, elmaradhatatlan ballonkabátjában, örökké a szájában lógó cigarettával és lópokróc modorával akárha egy film noir-ból lépett volna elő... csak éppen Humphrey Bogart nem tudott több mázsás farkasemberré változni, ha a szükség úgy hozta, és nem az ő lakásán aludta ki állandóan a másnaposságát az előző éjszaka mocskos mód berúgott malac a már említett meséből.

Dun malac: - ...én vagyok hosszú vezeklésed élő bizonyítéka. Ki kétlené, hogy megjavultál, amikor ősi ellenfeled, egy zsíros malac alszik a lakásodban, és túléli az éjszakát? Utálom azt a Farmot Ordikám. Én egy kifinomult városi malac vagyok.
Ordas Farkas: - Ennek ellenére, ha megint megszöksz a Farmról, beköplek. Komolyan. Kérsz egy kis reggelit, mielőtt eltakarodsz innen?
Dun malac: - Mit eszel?
Ordas Farkas: - Sonkát tojással.
Dun malac: - Mindent visszaszívok. A lelked mélyén továbbra is fenevad vagy.

A meseszép Hó Fehérke, miután kirúgta a hercegét, hideg szívvel és vaskézzel irányítja a közösség életét a végtelenül jóindulatú polgármester, Burkus király helyetteseként, a Herceg a Fehér Lovon mundi nőket szédít el a pénzükért, Hamupipőke cipőboltban dolgozik, a tragikus múltját emlékeiből kitörlő Békaherceg boldog tudatlanságban takarít a polgármesteri hivatal épületében, Jack, a mágikus paszulyt megmászó óriásölő piramisjátékkal próbál pénzhez jutni, Aranyfürt nem csak együtt lakik, hanem együtt is alszik a medvékkel, Hanzel (azaz Jancsi a Jancsi és Juliskából) pedig kérlelhetetlen boszorkányvadászként annak idején a középkori inkvizíció egyik prominens alakja volt.

A Fabula-univerzumot ráadásul pontosan meghatározott törvények uralják, miszerint a mesehősök pont annyira erősek és hatalmasok, amennyire ismertek az emberek között, így a beszédes nevű Frau Totenkinder, számtalan mese meg nem nevezett boszorkányaként az egyik legnagyobb hatalmú fabula Mesevárosban (őt egyedül Jack fogja túlszárnyalni a későbbiekben egy zseniális húzással, ami történetesen, a szokásostól eltérően, be is jön neki), egy mesehős sorsa pedig akkor pecsételődik meg, amikor története végérvényesen feledésbe merül.

Az első kötet, melyet a Képes Kiadó nagyon okosan egyben adott ki (meggyőződésem, hogy a magyar képregénypiac jövőjét a gyűjteményes kötetek fogják meghatározni, és az egyes számok megjelentetésének leáldozott) az első sztoriszálat tartalmazza, egy klasszikus detektívtörténetet, mely expozícióként szolgál az elkövetkezendőknek: Hó Fehérke testvére, Rózsa Piros lakása vérben ázik, a lány pedig eltűnt. Ordas Farkas saját egyedi módszereit veti be, hogy végül az Emlékezés Napján egy Agatha Christie regényhez méltó szalon nagyjelenetben lerántsa a leplet a rejtélyről. Furcsamód a jelenleg hetvenkettedik részénél tartó sorozatnak* ez a leggyengébb kötete: félreértés ne essék, más képregényekhez képest még ez is eszméletlen jó és ötletes, de ahogy haladunk tovább, és a további szálak és a szereplők személyisége kibontásra kerülnek, Willingham pedig sziporkázik az ötletektől, a sztori elképesztő módon egyre jobb és jobb lesz. A fordulatok teljesen kiszámíthatatlanok, az események hatásai maradandóak, nincs visszatérés a status quo-hoz, ahogy azt a legtöbb szuperhős képregényben rendszeresen láthatjuk.

Ordas Farkas: - Jankó, maga mindig körmönfont akar lenni. Emlékszem, amikor elcsente a Kandúr hétmérföldes csizmáját, hogy megnyerje a New York-i maratont.
Jankó: - A bostoni maratont. Arra mindig vigyáztam, hogy ne terelődjön Mesevárosra a figyelem. 

A magyar kiadással kapcsolatosan a külcsínnyel szó nem érheti a ház elejét, papírminőség és gerinctartósság tekintetében lekörözi az eredeti amerikai kiadást is, öröm kézbefogni. A szöveg a buborékokban néhol kissé lejjebb csúszott, mint ildomos lett volna, de ez szerintem egyáltalán nem megy az élvezhetőség kárára. Ami viszont megkeseríti egy kissé az ember szája ízét, az a fordítás, ami tulajdonképpen nem is igazán a fordító hibája hanem egyrészt azé a tényé, hogy bizonyos szereplők nem léteznek a magyar mesefolklórban, mint például Boy Blue, akinek angolul meghagyott neve kilóg a következetesen magyarnak megfeleltetett többi név közül (King Cole esetében a Burkus király pedig félmegoldás, mivel a két karakter nem ugyanaz), másrészt az amerikai keresztnevek szabadossága (mint például a Ruby, Jewel, Sunshine, esetünkben pedig a Snow) elég rosszul hangzik a nyelvünkön. Külön eset Jack, a pimaszul jóképű, hihetetlenül beképzelt és szeretnivalóan tapló, a klasszikus trickster archetípust megtestesítő mesehős, aki több történetben is szerepelt (Jack of the Beanstalk, Jack the Giantslayer, Jack Frost, Jack O'Lantern), kicselezte a Halált, megdugta a megközelíthetetlen Hókirálynőt, ám magyarul az igen kevéssé férfias, de leginkább nevetséges Jankó névre hallgat, nyilván a Babszem Jankó után... Mindezeket még csak megérteném, egy dolgot azonban képtelen vagyok legyűrni a torkomon: az Ellenlábas kifejezetten szerencsétlen választás volt az Adversary** fordítására...

Mindennek ellenére, bár csak négy csillagot adtam a Fabulákra, azért tettem, mert a sorozat és a minőség egyre csak felfelé ível, az értékelési skálánk pedig sajna csak ötig terjed, így azt a következő kötetre tartogatom. Azt azonban bátran kijelenthetem, hogy a The Walking Dead, a 100 Bullets és a DMZ mellett az egyik legjobb jelenleg is futó sorozat az USA-ban.

*A Fables sikere egy rövid történeteket tartalmazó keményfedelű gyűjteményes kötetnek (1001 Nights of Snowfall), és egy spin-off sorozatnak adott életet (Jack of Fables), melyekről egy külön cikkben értekeznék majd.
**Az Adversary eredetileg Pán Péter lett volna, azonban szerzői jogi akadályok miatt a szerepeltetéséről le kellett mondani, így lett Hook kapitányból Kékszakáll a script-ben. Nézzük csak meg közelebbről a 44. oldalon mi van Kékszakáll asztalkáján a festmény alatt...

Fabulák: Legendák száműzetésben. Eredeti cím: Fables: Legends in Exile. Írta: Bill Willingham. Rajzolta: Lan Medina. Tusrajz: Steve Leialoha. Fordította: Bárány Ferenc. Kiadó: Képes Kiadó. Kiadás éve: 2008. május. Ár: 2990 Ft.