Kötelességemnek érzem azzal a vallomással kezdeni, hogy tetszettek az eddigi Karib-filmek. Igen, mindegyik. Mert igaz, hogy a színvonal folyamatosan csökkent, de még az elnyújtott, és helyenként erőltetett harmadikban is több ötlet és humor volt, mint öt másik tetszőleges hollywoodi megafilmben együttvéve. Lehet, hogy Gore Verbinski csak egy iparos (bár a Rango után már ebben sem vagyok olyan biztos), de annak roppant ügyes. Viszont a negyedik etapra Rob Marshall ült helyette a rendezői székbe, és akárhogy töröm a fejem, nem tudom elképzelni a stúdiófejeseknek és a producereknek azt a gondolatmenetét, ami ehhez a rendezőválasztáshoz vezetett. „Egyértelmű, adjuk oda Marshallnak a könnyed, pörgős, kreatív, akciódús, látványos nyári blockbustersorozatunk új részét, hiszen ő csinálta a…” Chicagót? A Kilencet? Az Egy gésa emlékiratait? Mégis melyiket tekintették referenciának egy Karib-sequelhez? De jobban belegondolva, tökmindegy, mert már a forgatókönyvnél bukik az egész. Meg Johnny Deppnél.
Depp a 2000-es évek elején – nem kisrészt pont az első Karib-filmnek köszönhetően – a földkerekség egyik legcoolabb színészének számított, viszont az eltelt 10 évben rohamosan váltak egyre unalmasabbá azok a ripacskodó manírjai, amikkel Tim Burtont is folyton boldogítja. Idétlenkedése mostanra elveszítette minden varázsát, de ez persze nem csak az ő hibája: a negyedik Karib, bár ugyanazok írták, mint az előző hármat, humortalan, sótlan, erőltetett és fárasztó, márpedig nincs annál rosszabb, amikor egy olyan harsány, karikatúraszerű figura szájába, mint Jack Sparrow lapos és mesterkélt poénokat adnak. Ha már előre tudjuk, hogy melyik szituációban hogyan, sőt, milyen grimasszal fog reagálni, és már a csattanó felvezetésének legelején világos, hogy fél perc múlva min várják majd el az alkotók, hogy röhögjünk, az régen rossz. Hányszor lehet pl. elsütni azt a poént egyetlen filmben, hogy a főhős azt hiszi, megmenekült, majd amikor megfordul, szembetalálja magát harminc puskás emberrel?
A cselekmény ezúttal a fiatalság forrása körül bonyolódik. Az örök élettel kecsegtető vízre pályázik a spanyol flotta, a (nem minden hátsó szándék nélkül) Barbossa vezette brit hajóhad, Sparrow régi szerelme, Angelica, és az ő apja, a kalózok réme, Feketeszakáll. A karaktereket összekötő kapcsolati hálóban lenne fantázia, de az alkotóknak egyszer sem sikerül meglepniük a nézőt, és mind az apa-lány, mind a férfi-nő viszony reménytelenül üres, mesterkélt, és teljesen híján van a legalapvetőbb emocionális töltésnek is. Még Barbossa és Feketeszakáll küzdelme lehetett volna a film legélvezetesebb aspektusa (már csak Geoffrey Rush és Ian McShane miatt is), ha nem úgy vetik oda az egészet, ahogy az ember a válláról pöcköl le egy ráhullott levelet. A pap és a szirén szerelmi szála pedig nem több játékidőt növelő tölteléknél.
Persze Penelope Cruz Keira Knigthley helyett mindig jó választás, de a vicc az, hogy inkább Orlando Bloomot helyettesíti, mint őt – ha azt a néhány csókot kivágnánk a filmből, a Depp és Cruz közti acsarkodás semmiben nem különbözne a Turner-Sparrow szál hűséggel és árulással egyszerre fűszerezett barátom-ellenségem viszonyától, és a két alapvetően szimpatikus színész sem tudja hitelesen eladni a rettenetesen szárazra írt vadrománcot. Csak attól, hogy felváltva vívnak és csókolóznak, még nem fog automatikusan izzani köztük a levegő.
És senki ne reménykedjen benne, hogy majd az akciók kárpótolják, ugyanis a filmnek meglepő olcsóságszaga van. A legnagyobb látványelem néhány hanyagul megkoreografált, ügyetlenül vágott, csoportos kardozás valami sötét helyszínen (kocsma, barlang), ami az első három rész Errol Flynn-akrobatikát és Buster Keaton-bulreszket frenetikusan vegyítő küzdelmei után annyira érdekes, mint pár bárányfelhő az égen. És nincsenek óriásszörnyek, nincsenek tengeri csaták, nincsenek guruló malomkerékben vívott harcok, egyedül a szirének támadásának jelenetébe szorult egy ebihalfingnyi spiritusz, de az akcióhoz láthatóan semmilyen érzékkel nem rendelkező Marshall majdnem tönkrevágja azt is. Az idei nyár egy tetszőleges hollywoodi megaprodukciójának előzetesében (!) több a látványelem, mint az egész Karib 4-ben. Szóval mi a tökömre ment el az a 150 millió dolláros költségvetés? Ja, hogy csak Depp visszaédesgetéséhez 35 millió kellett? Az a pénz is jó helyre ment…
PS: a 3D a legtrehányabb, amit nem utólag konvertált filmben láttam eddig.
