Hazai bemutató: 2007. november 8.
Mikael Håfström, az 1408 rendezője igyekezett biztosra menni és minden divatos horror-kelléket belezsúfolt a filmbe. A Stephen King írásából származó szellemes alaptörténet (ezt nyugodtan szabad kétféleképp értelmezni) jó lehetőséget szolgáltat a szokásos valóság és képzelet összefonódására épülő kavarásra is, mely ez esetben nem slusszpoén, hanem a főszereplő kiszólásait tekintve egy nyíltan vállalt játék, mely ráadásul a néző részvételével zajlik. (Számítógépes szakzsargonnal biztosan „Recycle & Refresh”-nek neveznék a módszert, mellyel a film e két divatos horrorfilm-motívumhoz nyúl, de hát ez még mindig jobb egy fokkal a „Remake á la nature”-nál…)
Mike Enslin (John Cusack), a kísértetjárta helyek kutatója, azonban hiányzik belőle az, ami jóval fontosabb lenne állhatatosságánál és szakszerűségénél, mégpedig a hit ezekben a históriákban. Házassága kislánya halála után zátonyra futott, most csak a munkájának él (néha pedig elmegy szörfözni, bár egyáltalán nem tud). Igazi cinikus, illúzióktól mentes fickó ő, ám mindez megváltozik, amikor egy éjszaka megszáll a Dolphin Szálló 1408-as lakosztályában, ahol a hoteligazgató (Samuel L. Jackson) szerint még senki sem húzta egy óránál tovább: a legváltozatosabb módokon vetettek véget életüknek. Mike ezt természetesen csak a szokásos porhintésnek hiszi, ám a legnagyobb meglepetésére itt valóban furcsa dolgok történnek: ki-be kapcsolgat a rádió, az óra megőrül és visszafele kezd számolni hatvan percről, a zárt lakosztályban néhány dolog átrendeződik és így tovább. A férfi eleinte természetesen mindenre racionális magyarázatot keres, ami egyre inkább nehezére esik, ahogy a jelenségek fokozatosan durvulnak. (Jó poén, hogy mivel a szimplán ijesztgetésnek szánt jelenetek valódi témája és lefolyása a történet szempontjából tulajdonképpen érdektelen, ezek a részek lehetőséget adnak egy ügyes, a horrorfilmek világára tett tablószerű visszatekintésre: kapunk slasher-filmből szalajtott baltás gyilkost, villámgyorsan kúszó rothadó modern zombit, de előkerül a j-horrorok tipikus csendes, sápadt, hosszú hajú kislány-szelleme is, ezúttal a szokásosnál kevésbé kártékony kiadásban.) Hamar nyilvánvalóvá válik tehát, hogy itt vagy valami igen keményen paranormális zajlik, vagy Mike kezd megőrülni, de az is lehet, hogy csak a hoteligazgató kevert valami hallucinogén szert az italába. A helyes választ nem könnyű megtalálni, addig pedig a hősünknek túl kell élnie sok mindent. Ráadásul a legijesztőbb dolgok sosem kívülről jönnek, mint tudjuk, Mike-nak tehát az egy óra letelte előtt szembe kell még néznie saját múltjával és jó mélyen a tudata mélyére temetett rettegésével is.
A tapasztalt néző már a trailer alapján jól tudja, mire számíthat a film során, és túl sok meglepetés nem is fogja érni, legfeljebb az időzítést illetően. (Kérdés, hogy szándékos volt-e, mindenesetre még az izgalomfokozó szellem-jelenések nagy részét is sikerült megmutatni az előzetesben…) Éppen ez az őszinteség azonban az 1408 legnagyobb előnye: látomásokat és halott kislány-kísértetet láthattunk már eleget, de mégis vevők vagyunk egy újabb körre (pont mint a kocsmában), ahogy a századik keresztrejtvény elé is leülünk, ha eléggé érdekel a megfejtés. A húzónevek pedig kellően erősek, hogy megadják az utolsó lökést, és csábító a szexepil is, amit a tipikus King-alteregó főszereplő humora biztosíthat. Ez amúgy remekül működik, a hoteligazgatóval való beszélgetés során mindketten sziporkáznak (Cusack és Jackson láthatóan nagyon élvezte a felvételt), a későbbiekben pedig a diktafon biztosít lehetőséget Mike gúnyos-ironikus megjegyzéseire (hiába, a narráció ma nem divat…). A múlt árnyaival szembesítő, valamint a valóságot és a képzeletet összemosó filmeket viszont nem parodizálják, az 1408 a főszereplő (a film vége felé egyébként is egyre inkább csak önmagán ironizáló) megjegyzéseinek ellenére komolyan veszi magát. Håfström nagyon is tudatosan kerüli el a csapdákat: a kiszámíthatóságot menetrendszerűen érkező, ötletes szellem-jelenetekkel, a nézőt találgatásra késztető, rejtvényszerű filmvégi csavarokkal és persze elegáns tálalással fedi el. Ebben oroszlánrésze van a színészeknek: John Cusack rutinos, profin megy neki a one-man-show (a játékidő nagy részében egyedül szerepel a vásznon), Samuel L. Jackson a film kedvéért hosszabbra vett mellékszerepével pedig csak ha
b a tortán, amolyan mozis eye-candy. Nem csoda, hogy kettejük jelenete a film legélvezetesebb pontja. Önmagában is zseniális például az amúgy Stephen Kingre reflektáló kiszólás, mikor a hotel igazgatója megkérdi Mike-ot, iszik-e egyet vele, ő pedig így felel: „Természetesen. Író vagyok.”
Mikael Håfström tudja, hogyan kell szórakoztatni a nézőket: az 1408 szerény célokat tűz ki maga elé és kényelmesen teljesíti is azokat. Popcorn-mozi egy kis ajándék horror-tablóval – bőven megér másfél órát.
