Hancock

Az, hogy a szuperhősök jók, evidenciának tűnhet. Addig, amíg meg nem ismerkedünk Hancockkal (Smith). A cuccait egy igényesebb hajléktalan se venné magára; ha nem az utcán alszik, lakókocsijába vonul vissza - de ha baj van, úgy szedi ki a bűnözőket a kocsiból, mint más a konzervkukoricát.

Csak egy a probléma vele: akcióival tetemes költségeket okoz a városnak. Ekkor talál rá egy sikertelen PR-menedzser (Bateman), aki azt javasolja, vonuljon önként börtönbe, így egy idő után megnő a bűnözés és a nép a szabadságát fogja követelni. Ezzel párhuzamosan vonzalom alakul ki Hancock és a menedzser felesége, Mary között (Theron).

A film gyakorlatilag két részre szakad. Az elsőt viszi az alapötlet ereje, érezni Berg humorát, Will Smith sem rossz, bár egyre inkább Larry Fishburne-ösödik. A poénok ülnek és jó ritmusban jönnek. A második részre elfogy a muníció és a szuperhősség kerül bonckés alá, de minek? Az első felében deheroizál - a másik felében istenít. Vaddöfakk? Nagyobb feladat kideríteni az értelmét, mint kaukázusi kefirről megállapítani a fogyaszthatóságát.

Hiányzik azonban a megnövekedett erővel arányos felelősségérzet: morális dilemma nélkül nincs szuperhős. Akit képességei predesztinálnak emberfeletti feladatokra, mit érez az átlagemberrel szemben, akit simán eltaposhatna? Mit érez saját, korábbi énjével szemben?

A forgatókönyv első változata ’96-os keltezésű, megfordult Jonathan Mostow-nál, Michael Mannál - akik szerepet is vállaltak a film elkészítésében. A sztori a „Hősök” és a „Berlin felett az ég” között lavírozik valahol. A PG-13-as besorolásnak "hála", lezárása ártalmatlan

A speciáleffektek John Dykstra munkáját dícsérik - nem ütik meg ugyan pl. a Pókember szinvonalát, de nem rosszak. A színészek közül mindenki hozza azt az átlagot, amit egy nyári blockbuster megkíván, a zene is a langyosság határán egyensúlyoz - John Powell-től inkább a Bourne-témát jegyezzük meg.

Érthető, hogy igény van erre a filmre. Ismerjük be, nincs fekete szuperhős - hacsak Darth Vader-t nem tekintjük annak. Az amerikai gyerekek 20%-a Halloween-kor üveges tekintettel néz a félliteres Dr. Pepper mélyére és ismét felveszi a tavalyi Shaft-jelmezt.”De idén Hancock leszek!”- hangzik majd többmillió kicsi szájról a film megnézése után. A Sony- Columbia főnökei ezekre a boldog arcocskákra gondolhattak, mikor kipengettek 150 millió dollárt 92 percért. Mással nem indokolható.

 

 

Hancock. USA 2008. Rendezte: Peter Berg. Írta: Vincent Ngo és Vincent Gilligan. Producer: Akiva Goldsman, Michael Mann, Jonathan Mostow, Will Smith. Fényképezte: Tobias A. Schliesser. Zene: John Powell. Szereplők: Will Smith, Jason Bateman, Charlize Theron és mások.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!