A babakék szemek örökre lezárultak: Paul Newman, a mozgókép történetének egyik legjobb színésze és legnagyobb egyénisége 83 évesen rákban hunyt el. Rövid elmélkedés ötven évnyi karrierről.
Newman az Elia Kazan és Lee Strasberg-féle Actors’ Studio növendéke volt, Brando kortársa: method actor. A vágy villamosa és A rakparton sikere után, a Sztaniszlavszkijon nevelkedett új színészgeneráció színre lépésével Hollywood égen-földön kereste az új Brandót. Newman akkor, harmincévesen kapott lehetőséget a bizonyításra, mikor James Dean, a jövő nagy reménysége tragikusan fiatalon meghalt, a kivételesen tehetséges Montgomery Clift pedig elvesztette arcát egy autóbalesetben.
Ha végigtekintünk Newman karrierjén, az első, ami szembeötlik, hogy mennyi ikonikus szerepe volt. Ben Quick a kalapjában (Hosszú, forró nyár); „Fürge” Eddie Felson a billiárdasztalnál (A svindler és folytatása: A pénz színe); Luke, ahogy legyűri a tojásokat a börtönben (Bilincs és mosoly, személyes kedvencem); Butch, ahogy Sundance oldalán előront rejtekéből (Butch Cassidy és a Sundance kölyök); Frank, ahogy a bíróság előtt áll (Az ítélet)… Mind-mind emlékezetes pillanat, ami örökre beivódott a kollektív filmtörténeti emlékezetbe.
Az öt évtizeden átívelő filmográfiából az is kitűnik, hogy Newman az első filmje (Valaki odafent) óta szinte kizárólag főszerepet játszott (néhány kivétel akad, mint A nagy ugrás, vagy az Üzenet a palackban, ahol Kevin Costner apjaként tűnt fel). Mégis: egyszerre volt leading man és karakterszínész. Ritkán vállalt egysíkú hősszerepeket (mint az Exodus parancsnoka vagy a Hitchcock-féle Szakadt függöny titkosügynöke), sokkal jobban izgatták a szürke-fekete árnyalatok, a kétes, svindler karakterek (vagy mint a Macska a forró bádogtetőn Brickje, aki homoszexualitásával küszködik). Mert bármilyen jóképű is volt Newman, bármilyen erősen világítottak is azok a babakék szemek, mindig elhittük neki, hogy szenved, hogy marcangolja magát, hogy boldogtalan. Pokolian tehetséges színész volt, széles érzelmi amplitudóval, és igazi sztár: nagylelkű kollégáival és a közönséggel egyaránt.
És ez a harmadik tanulsága Newman karrierjének: filmjei is karakterközpontúak, mindig a jellem a lényeg, nem a cselekmény. Minden alakítása igényes; a rendezők névsora tekintélyparancsoló: Martin Ritt, Richard Brooks, Hitchcock, George Roy Hill, Altman, Sydney Pollack, Sidney Lumet, Scorsese, a Coen fivérek, Sam Mendes… Talán egyetlen említésre méltó mellényúlása Az idő szorításában, egy igénytelen katasztrófafilm, amelyet a Pokoli torony-féle Irwin Allen felkérésére vállalt.
Newman fénykorát 1956 és 1973 között élte. A hatvanas évek legnagyobb sztárja volt, népszerűségben csak Steve McQueen vetekedett vele. Nem csoda, hogy egész életükben rivalizáltak, és a Pokoli torony forgatásán szóba sem álltak egymással. A nagy balhé után Newman önkeresésbe kezdett, és az elkövetkező éveket amolyan átmenetben töltötte, s csak keveset forgatott (az 1977-es Jégtörők nagy siker volt). Newman – immár „nagy öregként”, megbecsült intézményként – 1982-ben, Az ítélet főszerepében tért vissza. Jobb volt, mint bármikor, és 1986-ban A pénz színé-ért végre elnyerte élete egyetlen Oscar-díját (egyébként tízszer jelölték). Utolsó moziszerepét 2002-ben, A kárhozat útjá-ban játszotta – egy megfáradt keresztapát, ami egyáltalán nem illett hozzá… de a Pénzt és életet (2000) még a régi, cinkos mosolyú Newmant állította csatasorba.
Akárhogy is nézzük, az Actor’s Studio első, nagy generációjából Newman filmográfiája a legteljesebb és legkielégítőbb – amolyan átkötő kapocs Gregory Peck és Clint Eastwood között. Sosem élt kicsapongó életet, kerülte az önpusztítást, és (hihetetlen!) öt évtizedet élt mintaszerű házasságban Joanne Woodward, szintén Oscar-díjas színésznővel. Még öt-hat, mifelénk ismeretlen filmet is rendezett, a legtöbbször felesége főszereplésével (aztán a Mr. és Mrs. Bridge-ben együtt is tűntek fel 1990-ben - jutalomjáték volt). Egész Hollywood tisztelte és szerette – s valljuk be: irigyelte - kiegyensúlyozottságáért, sokoldalú tehetségéért, hosszú karrierjéért, erkölcsi tartásáért… s persze babakék szeméért, melyek fényét örökre őrzi a celluloid.