Kezdjük a száraz tényekkel: 2008-ban, életem első filmnaplójába 157 bejegyzés került, amiből 149 volt játékfilm, nyolc pedig teljes sorozatévad. A filmekből 128-at 2008-ban láttam először, és ötből azon melegében repetáztam is. Elég zsúfolt év volt tehát, lássuk, mik voltak számomra a legemlékezetesebbek, in order of apperance:
NEM VÉNNEK VALÓ VIDÉK (No Country for Old Men)
Coenék visszatértek: a Cormac McCarthy prózájából táplálkozó mozijuk az első kétharmadában a tökéletes hajszamozi, kegyetlen, feszült és idegtépően többesélyes, míg az utolsó 20 percre a tesók kitolatnak a zsánerfilmből, csak hogy a pofádba vághassák: „Hát hiába beszélünk Neked, édes drága, hülye gyerekem?" Mi meg csak állunk, és értetlenül bámulunk a világra, pont, mint Bell seriff a végefőcím előtt! Remekmű!
HIDEG NYOMON (Gone Baby Gone)
Nem kérdés, az év legalulértékeltebb filmje ez a Dennis Lehane zseniális regényfolyamának negyedik epizódjából készült, szívfájdítóan józan neo-noir. A várakozásokkal ellentétben Affleck debütáló rendezőként tökéletesen varázsolta vászonra Lehane világát: az adaptáció ihletett, a párbeszédek remekek, az akciók kiemelkedően intenzívek, és a színészválasztás is telitalálat. Nem tudom, hogy tíz év múlva emlékezni fogok-e rá, egy azonban biztos: 2008-ban egy filmet sem láttam többször, mint a Hideg nyomon-t...
VÉRZŐ OLAJ (There Will Be Blood)
Ha megöltök, se tudnám megmondani, hogy a Vérző olaj vagy a Nem vénnek való vidék a nagyobb film; egy biztos; mindkettő a kortárs amerikai mozi kulcsdarabja. Paul Thomas Anderson filmje - amely, ha lehet, még szikárabb, még inasabb, még nehezebben legyűrhető, mint Coenék mozija - egy igazi gesamtkunstwerk: a képek, a hangsáv, a színészi játék és a történet félelmetes erejű összjátéka.
INSIDE (A l'intérieur)
A két horrorrajongóból rendezővé avanzsált francia, Alexandre Bustillo és Julien Maury bemutatkozó mozija vitán felül az utóbbi évek legjobb horrorfilmje. A két feketeözvegy mindenféle béklyótól felszabadult, csodakegyetlen és überelhetetlenül véres acsarkodása dögvészként pusztított, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott, amerre csak megfordult.
ERŐSZAKIK (In Bruges)
Az év talán legkellemesebb meglepetése volt ez az ünnepelt színpadi szerző, Martin McDonagh által írt és rendezett egzisztencialista bérgyilkos-mozi. A legjobb rövidfilm Oscar-díjával már kitüntetett McDonagh első játékfilmjével olyan tehetségről tesz tanúbizonyságot, mintha teljes fegyverzetben pattant volna ki Zeusz fejéből: fantasztikusan használja a várost, ragyogóan vezeti színészeit, és úgy bánik a hangulatokkal, mint kevesen rajta kívül. Mókás fecsegést követ súlyos gengszterhalál, és te tényleg nem is tudod, hogy most akkor a hasadat fogd a nevetéstől, vagy épp a szíved szakadjon meg. Felejthetetlen mozi!
KELL EGY DOBOS! (Ex Drummer)
Talán már mondanom sem kell, ismét egy debüt-mozi. Koen Mortier, Herman Brusselmans Belgiumban kultikus státuszban álló regényéből adaptált mozija 2007-ben Parraghramma és Beyonder, tavaly pedig Ramiz és az én szívemet kötötte béklyóba. Legszívesebben azt mondanám, hogy mindenkinek látnia kell, csakhogy ez az üszökfekete humorú, a létező minden filmes tabuból gúnyt űző devianciakatalógus annyira erős mozi, hogy én a magam részéről messzire eltiltottam tőle mindenkit, aki csak kicsit is fontos a számomra.
A SÖTÉT LOVAG (The Dark Knight)
Próbáljuk meg kívülrekeszteni a rajongók örömódáit, és szedjük össze maradék józanságunkat: a The Dark Knight semmivel sem több, mint a valaha készült legjobb képregényfilm. Már nem eredettörténet, mint a második legjobb, a Batman: Kezdődik! volt, hanem egyetlen, több füzeten átívelő történet, amely olyan izgalmas, hogy első olvasáskor csak úgy faljuk az oldalakat, és olyan gazdag, hogy még sokadik átböngészésekor is felfedezhetünk benne újabb és újabb izgalmakat. Nolan életében először végre úgy istenigazából szabadon engedte érzelmeit, és végérvényesen a felnőttek világába vezette a képregényfilmet ezzel a grandiózusan díszletezett, mesterien fényképezett és fantasztikusan eljátszott mozicsodával.
HELLBOY II. (Hellboy II.: The Golden Army)
Ki hitte volna, hogy 2008-ban, amikor tizenkilenc év után végre újra Indiana Jones-film kerül a mozikba, egy csonkára polírozott szarvú vörös óriásbébi fogja megleckéztetni Indyt kalandorságból. Spielberg csúnyán félrecsúszott mozija helyett ugyanis a Hellboy II. volt tavaly a tökéletes kalandfilm: szárnyaló képzelet, csodás teremtmények, utánozhatatlan one-linerek és hibátlan tempó. Del Toro csúcsfomában!
SPARROW (Man jeuk)
REDBELT
Túlzás lenne azt állítani, hogy David Mamet harcművészeti filmjének megtekintése után teljesen elégedetten álltam fel. Nem egyszerű megemészteni a mozi váratlan régimódiságát és már-már csökönyös következetességét. Ám teltek a napok, és azon kaptam magam, hogy ez a meglepően okos és érző szívű mozi végül is befészkelte magát a szívembe; oda, ahol ez első pillanattól a helye volt.
ENGEDJ BE! (Låt den rätte komma in)
Az év második felében ezután a film után ácsingóztam, és végül 20 perccel az újév beköszönte előtt végeztem vele, de megérte a várakozást. Időtlen, csodaszép, zavarba ejtő, titkokkal és vérrel teli mozivarázslat a szív útjainak kifürkészhetetlenségéről.
LOST 4. ÉVAD
Idén letudtam a Drót második szezonját, Veronica Mars egy újabb tanévét, és búcsút vettem Farmingtontól is, de számomra az év legnagyobb élménye mégis egyértelműen a Lost volt. A sorozat negyedik évada a humor, a kaland, a rejtély és a melodráma olyan tökéletesen kiegyenlített és utánozhatatlan elegye volt, hogy azt kell mondanom, ha az év terméséből csak egyet vihetnék magammal egy lakatlan szigetre, akkor az bizony a Lost volna... 
Igazgatói dícséretben részesülnek:
SENKINEK EGY SZÓT SE (Ne le dis a personne, francia, Guillaume Canet)
[REC] (spanyol, Jaume Balagueró és Paco Plaza)
MEGFIGYELÉS ALATT (Eye in the Sky/Gun chung, Hongkong, Yau Nai-Hoi)
AZ ELÍTÉLT (Felon, USA, Ric Roman Waugh)
TAKEN (francia, Pierre Morel)
Tiszteletbeli Geek-tagságot adományozok Gigor Attilának, az A NYOMOZÓ rendezőjének, amiért elég bátor szélmalomharcot vívni a magyar zsánerfilm lehetetlen helyzetének megváltoztatásáért. Navigare necesse est!