Szóval, egy kardozó szamurájnyúlról van szó. A képregényt nem ismerőknek (bár mivel a sorozat itthon is a nyolcadik köteténél tart, remélhetőleg már nem nagyon van ilyen) ez a koncepció elsőre megmosolyogtató lehet, de Stan Sakai karaktere már 1983 óta kitörölhetetlenül része az amerikai comicpiacnak, ergo nyilván tud valamit. Igen, amerikai piac: noha Sakai maga Japán születésű, az államokban él, és angol nyelven írja Usagi Yojimbo (magyarul: nyúltestőr) kalandjait, mindannak ellenére, hogy azok testestül-lelkestül esszenciálisan japánok. Az ily módon a nyugati és a keleti képregények határvidékén burjánzó sorozat rendkívül széles palettáját nyújtja a magas szintű szórakoztatásnak: Sakai ír kalandokról, totális háborúkról, intrikákról, démonokról, kísértetekről, becsületről, tollának ugyanolyan érzéke van a horrorhoz és az akcióhoz, mint a komédiához és a moralitástörténethez.
Az Usagi Yojimbo a XVII. század eleji, feudális Japánban (a popkultúrális szempontból is igen jelentős Edo korszak elején) játszódik, főhőse pedig egy rónin, azaz gazdátlan szamuráj, aki különösebb cél nélkül vándorol az országban, és különféle kalandokba, harcokba keveredik, ellenségekkel és barátokkal találkozik. Az alapvetően pikareszkjellegű történetmesélés időről-időre egy több szálat és mellékkaraktert összehozó sztoriban kulminálódik (így pl. a negyedik kötetben, A sárkányüvöltés összeesküvésben, mely az előző három könyv gondos expozícióinak gyümölcseit aratja le), miközben egyre többet tudunk meg hősünk múltjáról, gyerekkoráról, szamurájjá válásáról és küzdelmeiről.
A japán történelem és popkultúra vastagon ott van a képregényben. Már maga a főhős is a híres kardforgatóról, Miyamoto Musashiról kapta a nevét, és rengeteg utalást találunk benne egy egész sor híres műre, Kurosawa filmjeitől kezdve a Zatoichi-történeteken át a Magányos Farkas és kölyökig, kiegészülve a japán folklór és mitológia természetfeletti elemeivel, mint az onik (ogrék, démonok), a júreiek (szellemek), az obakemonók (alakváltó szörnyek) vagy éppen az őszt megtestesítő Aki-Onna. Mindezek ellenére azonban egyáltalán nem szükséges semmilyen előismeret a sorozathoz, a történetek tökéletesen működnek és szórakoztatnak anélkül is, hogy az olvasó felismerné a történelmi és kulturális utalások tömkelegét. Az Usagi csak merít a fentiekből, de nem támaszkodik rájuk, és főleg, nem kérkedik ismeretanyagával.
Dacára annak, hogy a sorozatban úgy hullanak az emberek (pontosabban az antropomorf állatok), mint a legyek, az Usagi Yojimbo bátran ajánlható gyerekeknek is – sőt, egyenesen javasolható. Usagi egy sziklaszilárd morális értékrend szerint él, aminek példamutató ereje abszolút – és mind tudjuk, hogy tanítani szórakoztatva lehet igazán. Ugyanakkor nyúlszamurájunk nem egyszerűen az erkölcsösség szürke és unalmas szobra, hanem nagyon is gyarló és emberi figura, aki így természetesen hajlamos hibákat elkövetni – de mindig elég bölcs ahhoz, hogy tanuljon belőlük. Jellemének integritása a sorozat talán legfontosabb alapköve, hiszen ez sarkallja újra és újra arra, hogy kiálljon a jó ügy érdekében, bármilyen erők álljanak is szemben vele. És mégis, mindennek ellenére csak egy szinte közönséges vándor marad, aki egyszerűen követi a szíve szavát, és nem csinál belőle nagy ügyet. Olyasvalami ez, amit az amerikaiak nem tudnak: náluk egy ilyen karakter gyorsan nagy hősöknek kijáró pátoszba és magasztosságba csomagolva találná magát, és ezzel le is lehetne húzni a wc-n mindenestül. Usagi lényege épp az, hogy ő nem hős: ő csak éli az életét.
Szintén kevésbé jellemző a nyugati képregényekre az, ahogy Sakai az érzelmekkel bánik: különösebb körítés, giccs és csiricsáré nélkül, egészen puritán, életszerű módon mondat ki és mutat meg igazi, mély érzéseket, alkalomadtán akár csak egy-két, roppant kifejező képkocka, és jól eltalált mondat segítségével. És amúgy is az amerikai képregénypiac egyik legelegánsabb, legügyesebb történetmesélője. Képregényeiben nincs egyetlen felesleges panel, minden kép előre viszi a cselekményt, minden szónak értelme, jelentősége van, nincsenek üresjáratok és sallangok, az események határozottan gördülnek előre, egészen a nemegyszer katartikus befejezésig. A (természetesen fekete-fehér) képi világ ennek az írói stílusnak a tökéletes párja: az arcok csak néhány egyszerű, többnyire rajzfilmesen bájos vonásból épülnek fel, de hatalmas kifejezőerővel képesek megjeleníteni a szereplőkben dúló érzelmeket, a hátterek pedig olykor meglepően kidolgozottak, részletekben gazdagok. Különösen hatásos, ahogy Sakai az időjárást a hangulatteremtés szolgálatába állítja – a már említett A sárkányüvöltés összeesküvésben (az eddig megjelent kötetek közül a leginkább epikus) odáig megy, hogy az egész történetet egy tomboló vihar fokozataira komponálja meg, ami a fejezetek címadásában is megmutatkozik (Felhők tornyosulnak, Süvölt a szél stb.).
Az itthon kiadottak közül még a Körök című hatodik könyvet kell mindenképpen kiemelni, ami a tartományok közti, szamurájokat és nindzsákat, illetve az összes fontos visszatérő mellékkaraktert is szerepeltető, nagyszabású csaták után Usagi személyes történetét juttatta el addigi, megrázó erejű emocionális csúcspontjára. A legutóbbi, nyolcadik kötet pedig (A halál árnyai) egy szokásosan izgalmas vegyesfelvágott, amiben éppúgy találunk akciódús kalandot (vendégszerepelnek a Tini Nindzsa Teknőcök), mint komikus kitérőt (egy frappáns sztori az Usagi-világban folyton felbukkanó, eddig haszontalannak vélt gyíkokról), tanulságos moralitástörténetet, természetfeletti izgalmakat, egy megható mesét egy gyászoló anyáról, és egy újabb nagy szeletet főhősünk múltjából. A féléves rendszerességgel megjelenő Usagi Yojimbo következő adagja ősszel várható – az államokban már a Dark Horse-os etap is a 128. résznél tart (mivel ez egy teljes egészében szerzői képregény, 1983 óta több kiadónál is jelentek meg részei), és remélhetőleg eljön az idő, amikor majd ezek is kijönnek nálunk. Mert a Sin City mellett ez a legjobb itthon kapható sorozat jelenleg. Szóval, ha még nincs Usagi a polcodon, akkor indulj a legközelebbi könyvesboltba. Most. 