...talán ideje rákérdeznünk: melyek a kedvenc Stephen King-filmfeldolgozásaitok? Eddig elkerültük a témát, mert egyrészt annyira lejáratott, másrészt King az utóbbi húsz évben rosszabbnál rosszabb könyveket szart - nem is nagyon érdemli meg a kritikai cincát. Csakhogy a dolog megkerülhetetlen, és igazság szerint az ember hálás neki: én például egyértelműen elmondhatom, hogy gyerekkoromban King regényeinek hatása terelt legerősebben abba az ízlésvilágba, amelyet manapság magaménak mondhatok.
Szóval? Melyik szerintetek az a King-adaptáció, amelyik sikeresnek mondható? Kedvcsinálónak íme a Könyvesblogról átmentett Állattemető-kritikám.
Állattemető (1983)
Van egy hely, oda ne menj. Ha odamész, ne csináld, amit nem kellene. Ha mégis megcsináltad, menekülj. Ha még erre sem vagy képes, viseld tetted következményeit. Az Állattemető Kingnek "A" legfélelmetesebb könyve, bizonyos szempontból éppen az egyszerűsége miatt (hadd tisztázzam: ez a legfélelmetesebb regénye, de hogy a legjobb lenne, azt nem állítom.)
A majomkéz-sztori parafrázisa, már-már népmesei, intő példabeszéd: ha olyasminek a birtokába jutsz, aminek nem bírsz a hatalmával, ne szórakozz vele. Persze mivel emberek vagyunk, hibákkal, vágyakkal tele, felelőtlenségünk következményei borzalmasak lesznek. A fiatal doktor és a családja megfizet azért, mert a férfi, modern emberként megszegi az ősök szabályait, pedig ezek a szabályok éppen valami még náluk is öregebb kordában tartása végett lettek felállítva. Így az orvos, a tudomány embere, elássa kislánya döglött macskáját abban a kies indián temetőben, ahol keserű a föld, és amikor a macska visszatér, ki tudja honnan, ő elégedett. És amikor a férfi csecsemő fiát belezi ki egy kamion, pont úgy, ahogyan korábban az állatot, ő, mivel ez a kötelessége, ugyanúgy a keserű földbe temeti, és várja, hogy a gyereke, vére a véréből, előkaparja magát a sírból...
Van valami egészen barbár ebben a könyvben, ami fájdalmasan zsigeri, fekete és metsző és egyenesen az idegvégződéseket rángatja. Valami nagyon emberiről mesél ez a regény, jobban, mint a témában bármi, amit valaha olvastam, a kevés közös dolgunk egyikéről, a halálról, és a naiv vágyról, hogy elkerülhetjük, legyen az ára bármi is.