Mindig jó érzés egy könyvet elkezdeni, ami már a nulladik pillanatban felkelti az ember érdeklődését - olyan ez, mint szóba elegyedni egy csajjal, aki már a bár túlsó oldaláról izgalmasnak tűnt. A Bestiárium hangulatos borítóval és a szerepjátékozással töltött "régi szép időket" felidéző címével egyből megfogott, még ha a hátoldal ajánlói és a kis felbontású kép a fülszövegben elővigyázatosságra is intett (bár egyik sem kell magát a könyvet jellemezze, tudom - de hát én már csak ilyen előítéletes olvasó vagyok).
Hősünk Xeno, igazi multikulti hátterű bronxi srác, európai és hazulról hozott mítoszokkal terhelt felmenőkkel (Amerikai istenek, valaki?), a szülésbe belehalt anyával, fiát elhanyagoló tengerész apával, vietnami harci tapasztalattal és az ezekből következő megannyi komplexussal. Az iskolában csak a történelem érdeklni, és mivel egyes családtagjaitól első kézből hallott fantasztikus állatokról (sőt halott nagyanyja rókává változik és lelép - hát ki tudná ezt feldolgozni?), a bestiáriumok megszállottjává válik, különös tekintettel a Bibliával egyidősnek mondott Karaván Bestiáriumra... amit azonban sokan kutattak már és több száz éve nem sikerült a nyomára akadni.
Műfaji szempontból igazi kajla fülű keverék a regény. A mitológiai elemek és a különös szörnyetegek ígérő ellenére nem áll közelebbi rokonsággal a fantasztikus kalandregényekkel, sokkal inkább a pár éve Dan Brown által divatba hozott történelmi kultúr-krimik sorába áll be, ahol a hősök több száz éve végbement események és több ezer éves tárgyak után nyomoznak. Ilyen esetekben mindig fontos kérdés, hogy a könyv univerzumában megtörténnek-e valóban a természetfeletti vagy mágikus események, vagy hőseink racionális magyarázatot találnak-e a látszólag megmagyarázhatatlanra.
A Bestiáriumban hamar eldől: csudálatos, ma is rejtőzködve létező lények márpedig léteznek a Földön (bár a többféle olvasatok rajongói felfoghatják őket a főhős fantáziájának vadhajtásaiként is, ha igazán szeretnék kilúgozni a könyv legizgalmasabb fűszerét). Ám a szerző sosem megy igazán közel a témához, a fantasztikus irodalom rajongói éppen csak borzongani kezdenek majd egy-egy jelenetnél, elképzelvén valami nem létezőt (amely varázslatos érzés véleményem szerint minden saját fantáziájában vándorolni kedvelő geek számára kultúrális örömeinek alapélménye) amikor a szöveg már rég száraz kultúrtörténelmi tényeket sorol vagy Xeno sikertelen könyvtárazással, archívumok kutatásával eltöltött napjait ismerteti.
Ez nem a Harry Potter, ez sokkal inkább a Száz év magány: a Varázslat csupán illúzió, a mágikus realizmust megteremteni célzó hatáselem, mellyel Nicholas Christopher saját élményeiből táplálkozva Xeno Atlas életét és a lassanként kibogozgatott, látványos befejezéssel nem rendelkező történelmi szálat színesíti. "Intellektuális regény", írják mindenütt a Bestiáriumról (a hátulján is), és talán túlságosan is az akar lenni, egybegyúrva filozófiát, csodákat, szerelmet, történelmet, háborút, családi múltat.
Nem lehet számon kérni egy könyvtől olyat, amit az nem akart teljesíteni (jelesül: fantasztikus kalandregényt), hiába Bestiárium a címe. De hát olvastam én már nagyon jó könyvet a szerelemről, a történelemről, háborúk árnyáról meg a többi témáról is (a Diadalív árnyékában például e három téma remekül megfér), de a Bestiárium nekem nem egy lélegző egész, hanem egy darabokból összerakott dolog, hasonlatosan az oroszlántestű, madárfejű, ló lábú és ki tudja még, milyen lényekhez, amiket a függelékben a szerző lelkiismeretesen felsorol. Mindenből egy pici, és mégis, egyik sem igazán. Ez az, ami miatt nekem hiányérzetem van a regénnyel kapcsolatban - és ami miatt a Márquez-rajongók és a Dan Brown-fanok lecsapnak majd rá. Ők valószínűleg nem fognak csalódni benne.
Kiadás: Metropolis Media Group Kft, 2010
Hossz: 305 oldal, ára: 2990 Ft