Messziről hangokat hallasz, miközben minden sötét. Hullámokban nyered vissza az eszméletedet, és a sötétből lassan kirajzolódnak ismeretlen tárgyak körvonalai. Lassan kinyitod a szemed - nem akarod, de muszáj. Felülsz, és nem tudod hol vagy - melyik lakásban, melyik városban, melyik kontinensen. Az első gondolatod mindenképpen az, hogy "Hol vagyok?" amit szorosan követ a második, legalább ugyanekkora horderejű kérdés: "Hogy kerültem ide?" Valamikor 2008 táján így ébredt fel Todd Phillips, és két dolog villant be elméjébe az azt megelőző éjszakából. Az egyik Mike Tyson kitörölhetetlen arca volt - ami még nem lenne akkora probléma. A nagyobbik baj a második képpel volt: látta magát, amint aláír a Cool túra 2-höz. Hirtelen nagyon nagy szüksége lett néhány liter hideg vízre.
Egy évre rá, nagyjából akkor, amikor a fentebb említett katasztrófa elárasztotta Latin Amerika benzinkútjainak polcait VHS-en, talán ez volt a második legjobb komédia 2009-ben - és ez nagyon nagyon rosszul hangzik. Miért, kijött-e Hollywood abban az évben bármi értékelhetővel? Jó, ott volt a Mall Cop - de látta azt valaki rajtam kívül? Ebben az űrben olyan volt a Másnaposok, mint az egyetlen hűtőben maradt sör: nem számít a márkája, jó lesz. Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy a Másnaposok rossz lett volna: nemrégiben újra megnéztem, és nem rossz - de korántsem annyira zseniális, mint amilyenre emlékszünk. Mert 2009 olyan volt mint az a bizonyos las vegasi éjszaka: volt benne minden, és reggel úgy ébredtünk, mintha végiglovagolt volna rajtunk egy huszárszázad - ilyenkor jólesik a hűs folyadék.
Mivel az év tizedik legnyereségesebb filmje volt, a stúdió számára nem volt kérdés: folytatást neki. Nem szeretem a folytatásokat, és azt hiszem, mindenki számára világos, miért. Mert a folytatások - és itt most William Goldmant idézem - prosti filmek. Nem azért készülnek, mert annyi, de annyi mindent nem tudtak a készítők az első részbe belezsúfolni - ha így lenne, a következő filmjüket csinálnák, nem folytatásokat. Ennek megfelelően a második - ne adj' Isten harmadik-negyedik-ötödik-reboot-hetedik - részek nem szoktak jók lenni, nem csak az előző részhez képest, de egyébként sem. A készítők inkább a sok sok pénzre gondolnak, mint a munkájukra. Nem beszélve a Másnaposok 2 forgatását kísérő, teljesen felesleges gigászi PR kampányról, amely leginkább a Valkűrt kísérő hírinvázióra emlékeztetett - nem attól fogja több ember megnézni a filmet, hogy ki cirkuszolt kinek a cameója miatt - Paul Giamatti jelenléte kárpótol mindenkit minden előre belengetett, de be nem tartott hülyeségért.
Ezt csak a mértéktartás kedvéért soroltam el, ugyanis meglepő dolgot állítok: ugyan a Másnaposok 2-őt ugyanez a főleg pénzügyi szükség hívta életre, és ha nagyon szőrszálhasogató akarok lenni, akkor semmit, de semmit nem tesz hozzá az előző filmhez - mégis működik. A sztori ugyanaz nagyjából mint két éve: a Farkasfalka - a közhelyszámba menő fogorvos Stu (Ed Helms, aki saját ligájában veri meg bármelyik hollywoodi komikát), a közhelyszámba menő macsó Phil (Bradley Cooper megint izzad) és Zach Galifianakis (gyakorlatilag ugyanabban a karakterben, mint eddig bármiben) ezúttal Stu thaiföldi esküvőjére mennek - és ébrednek fel egy szépnek nem nevezhető reggelen Bangkokban, egy lepukkant szállodában.
Nincs ehhez mit hozzátenni. Ugyanaz, mint a Másnaposok, csak nagyobb a lépték eggyel - kétség sem férhet hozzá, hogy a Másnaposok 3 a Holdon fog játszódni. És mégis, el lehet adni kétszer ugyanazt. Todd Phillips nem felejtett el rendezni, a színészek jól játszanak, és noha nem lépünk túl a majom-ladyboy-kábítószer által határolt klasszikus thaiföldi toposzokon, élvezzük, nevetünk, mert akárhogy is, jól van megírva. Miképpen az első Másnaposok, ez sem fogja megváltani a világot - de arra jó, hogy százkét percre elfelejtsük az adóbevallást, a lassan megszűnő metrót vagy bármit, ami éppen a kedvünket rontja. Egyedül egy kérdésem van: minek van a filmben Justin Bartha?
