14 éve nem volt ilyen rossz nyara Hollywoodnak

A New York Times cikke szerint idén nyáron (május első hétvégéjétől szeptember első hétvégéjéig) 543 millió mozijegyet vásároltak Amerikában. Hogy ennél alacsonyabb számot találjunk, egészen 1997-ig kell visszamennünk, amikoris mindössze 540 millió jegy kelt el ugyanezen időszak alatt. És ez már zsinórban a negyedik év, amiben a mozilátogatások száma alulmarad az azt megelőző évének. Hogy a Times íróját idézzem: „real trouble”. Igaz, az összbevétel nőtt az előző évhez képest, de kevesebb, mint egy százalékkal – és persze ez a pénzbeli növekedés a 3D-s filmek megemelt jegyárainak köszönhető, ergo nem „valós”, ráadásul ez a kevesebb mint egy százalék is szánalmas kis adat, ha figyelembe vesszük, hogy idén majdnem háromszor annyi filmet vetítettek 3D-ben, mint 2010-ben.


Tegyünk néhány logikus észrevételt (kicsit kitolva a vizsgált időszakot, és belevéve a tavasszal bemutatott, de „lélekben nyári” filmeket is):

- Ahogy azt már egy ideje hangoztatják, hangoztatjuk, a 3D-lufi kipukkant, Hollywoodnak ez a legutóbbi csodaszere is egynyárinak bizonyult.
- A folytatások, a brandek még mindig jó befektetések: a legtöbb nézőt és a legnagyobb pénzeket a Transformers 3, a Karib-tenger kalózai 4 és a Harry Potter fináléja hozta.
- A közönség a már beváltak mellett még mindig nyitott új franchise-okra és szuperhősökre is (Amerika Kapitány, Thor)
- Rég elfüstölt/középszerűen teljesítő franchise-okat is vissza lehet hozni, és fel lehet turbózni (Majmok bolygója, Fast Five – avagy ezután méginkább hiába várhatjuk majd, hogy Hollywood egy-két bukás után feladja, és lemondjon egy brandről)
- A sztárok önmagukban már nem érnek sokat, elmúltak azok az idők, amikor egy név automatikusan milliókat vonzott a mozikba (Cowboyok és űrlények, Zöld lámpás)
- A látványfilmekkel ellentétben vígjátékokat érdemes R-es besorolással moziba küldeni a nagy pénz reményében (Másnaposok 2, Koszorúslányok)
- És ami – sajnos – a legfontosabb: Eredet ide, Avatar oda, a kockázatvállalás még mindig nem kifizetődő: az eredeti forgatókönyvekből készített szuperprodukciók a (nagyon) mérsékelt sikerű Super 8-at leszámítva buktak (Csata: Los Angeles, Sucker Punch). Ergo: hadd tippeljem meg a stúdiófőnökök ezzel kapcsolatos gondolatát: „picsába az eredeti ötletekkel!”

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!