Geekzaj: Inferno (The Crow)

crow15kj4.jpgGraeme Revell neve lassan feledésbe merül: a ’90-es évek végére fokozatosan belesimult a nagy és unalmas hollywoodi átlagba, mára pedig szinte eltűnt a filmzenei palettáról (Graeme, élsz még?). Utolsó score-ját, amit úgy ahogy észre lehetett venni, a Sin Cityhez írta (bár már az a teljesítmény is erősen megkérdőjelezhető). Pedig annak idején egy egészen új hangzással gazdagította a filmek világát, csörgő-zörgő-kattogó-zúgó-búgó hangokból is nagyszerűt alkotott (nem beszélve az enyhén szólva inkonvencionális „effektjeiről”, mint az emberi légzés zenei elemként való használata a Halálos nyugalomban), és nem elégedett meg azzal, hogy mások által kitaposott ösvényen járjon.

Máig leghíresebb és legjobb score-ja, A holló is ennek a hozzáállásnak a testamentuma. Ugyan ott van benne a jól megszokott zenekar, ha kell, húzzák a vonósok, de Alex Proyas kegyetlen, vigasztalan víziója a hozzáadott plusztól kel igazán életre. Revell zenéjében lüktet a fájdalom, tombol a bosszúvágy, izzik a harag és mindent elborít a sötétség. Zaklatott ütősök és örömtelen vokálok kísérik végig Eric Draven síron túlról érkező revansát, duduk és trombita ad hozzá a melankóliához, elektromos gitár a vadsághoz, és bár a lágyabb, fájdalmasan szép részekben még a zongora is hallat magáról, az akciókban nyomuk sincs dallamoknak. Revell embertelenül brutális, állatias ösztönöket megidéző, ördögi hangulatot teremt. Isten hozott a földi pokolban.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!