 |
Vendégbloggerünk (de azért reméljük, hogy rendszeresen visszanéz majd hozzánk), Farkas Dávid palettánkon hiánypótló írása a 2011-es év egyik legsikeresebb animéjéről.
Goro Miyazaki néhány évvel ezelőtt a Földtenger varázslója című filmjével enyhén szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Más stúdióknál ilyenért ha fejvesztés nem is jár, de az illető jó időre búcsút mondhatott volna az egyéni rendezésnek. Ő viszont kapott egy második esélyt, hogy bebizonyíthassa rátermettségét, és azt, hogy nem csak apja árnyékában képes élni és alkotni. Legújabb filmjét, a 2011-es From Up On Poppy Hill-t elnézve úgy tűnik, élt is a lehetőséggel.
A Földtenger varázslója nem is annyira anyagilag volt nagy bukás (persze szinte minden más Ghibli-film köröket ver rá a bevételeket tekintve), a legnagyobb csalódást az okozta, hogy sem a szakma, sem pedig a közönség nem fogadta kegyeibe. Az IMDb-n például 6.5-ön áll, a kritikák jó része pedig közepesnek ítélte a filmet. Goro Miyazakinak nyilván nem volt egyszerű apja, japán egyik legjobb direktorának nyomába érni, és ez a plusz teher, no meg az, hogy apja egyáltalán nem nézte jó szemmel, hogy ő rendezi meg a filmet, rá is nyomta a bélyegét a végeredményre. Egyes források szerint a mindenáron a tökéletességre törekvő Hayao Miyazaki még felkészületlennek tartotta fiát egy ilyen horderejű feladatra, és amíg tartott a forgatás, nem is nagyon beszéltek egymással. A From Up On Poppy Hill viszont már egy jóval tapasztaltabb rendező munkája, aki tanult korábbi bakijaiból, ennek hála a végeredmény klasszisokkal jobban sikerült.
Ahogy a Földtenger varázslója, úgy a From Up On Poppy Hill is adaptáció, egy rövid, a nyolcvanas évek elején futott shoujo manga feldolgozása. Az eredeti történeten elvégzett jótékony változtatások, finomítások után a végeredmény egy igazán jó japán ifjúsági film lett, ami a fiataloknak szóló mozik szinte minden fontosabb toposzát tartalmazza: iskolás diákok a főhősök, a hatvanas évek Japánjában játszódik, amikor a közelgő Olimpia miatt minden könnyűnek és örökkévalónak tűnt, de van még itt bimbózó szerelem, egy igazán Nagy Küldetés, valamint rengeteg viszontagság is. Ráadásul ezek a film során visszavonhatatlanul is egymásba fonódnak.
 |
1963-at írunk, egy yokohamai iskola diákjainak éppen egy égető problémával kell megküzdeniük: az Olimpia miatt az iskolájukhoz tartozó öreg klubházat lebontásra ítélték. Mivel ez az épület legtöbbjük kedvenc találkozási helye, megpróbálják a lehetetlent, harcot nyerni a konok felnőttek ellen, és megmenteni a klubházat a biztos pusztulástól.
Az egyik főszereplő, Umi, a gyengének tűnő, de annál céltudatosabb diáklány a film nyitó jelenetében éppen lázasan dolgozik a konyhában, végzi a házimunkát, reggelit készít a vele együtt lakók számára, ráadásul mindezek mellett még iskolába menni is van ereje. Umi élete viszont sajnos nem véletlenül ilyen mozgalmas: édesapját a koreai háborúban vesztette el, míg édesanyja az otthontól távol volt kénytelen munkába állni. A lány tehát csakis magára számíthat, saját erejéből kell túllendülnie az élet nehézségein, éppen ezért karaktere a törékeny, finom vonásai ellenére legalább annyira érik a film során jelentős, már-már ikonikus főszereplővé, mint anno Nauszika, vagy Kiki, akik mind egyedül tanulták meg ellátni magukat, és felelősséget vállalni a tetteikért.
Ebbe a korántsem idilli képbe toppan bele aztán Shun, a sármos diáktárs, aki nem mellesleg az öreg klubház megmaradásáért folytatott mozgalom egyik vezéralakja. Ahogy az lenni szokott, a legtöbb lány oda van érte, vagányságával pedig könnyen kitűnik a tömegből. Ők ketten aztán a már említett Nagy Küldetés apropóján összefognak, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, gyorsan szerelem szövődik közöttük. Egyszerű történet, de a remek fordulatoknak, no meg zenéknek hála egy pillanatig sem válik öncélúvá, unalmassá. Érdekes egyébként, ahogy Goro Miyazaki az ehhez hasonló történetekből ismerős felállást a feje tetejére állítja. Itt a jóravaló lány él csonka családban, ő van magára utalva, miközben a menő "hadvezér" Shun szerető családja körében nevelkedik, és biztos háttérrel rendelkezik. Mivel azonban ez eredetileg egy lányoknak szóló, romantikus történet, a készítők szerencsére gyorsan visszafordították a helyzetet, a szerepek a helyükre billentek, és ha nem is tökéletes, de tökéletlenségében szimpatikus kapcsolat alakulgat kettejük között.
 |
A bimbózó szerelem aztán egy kis csavar után (amit most nem fogok elárulni, nézze meg mindenki maga), egy családi melodrámává szelídül. A fordulat után ugyanis egy csapásra válik semmivé a fiatalok kapcsolata, és mikor már mindenki feladná a reményt, újból visszatér, de sajnos addig néhány kellemetlen percet is el kell viselnünk. A From Up On Poppy Hill egyik gyengesége pontosan ebből a légből kapott, hirtelen fordulatból ered, ami egyik pillanatról a másikra zúdul ránk, nézőkre, és amikor már-már belesüppednénk a fotelünkbe a sok szórakoztató fordulatot látva, hirtelen kizökkenünk és sajnos nehéz a fonal újbóli felvétele. Még szerencse, hogy ez bármennyire is központi konfliktus a filmben, az összjátékidő csak egy kis szeletét teszi ki, így a végső benyomás mindenképpen pozitív.
Míg a Földtenger varázslójának főhőse egy Hayao Miyazaki filmbe is beillő mágikus fantasy-világban bolyongott, a From Up on Poppy Hill egyszerű és életszerű fordulatai miatt már a Ghibli realisztikus, hagyományosan Isao Takahata nevével fémjelzett vonulatába illeszkedik inkább, ami ismerve apa és fiú viszonyát, egyáltalán nem meglepő. A legújabb film sok tekintetben jobban hasonlít a Yesterday - Vissza a gyerekkorba, vagy a Tenger zúgása című animékre, mint mondjuk a Laputára, vagy a Chihiro-ra. A végsőkig realisztikus, már-már hétköznapi, ahogy az általa közvetített konfliktusok, tanulságok is azok, mindenki számára könnyen dekódolhatóak.
A film készítése egyébként legalább olyan fordulatosra sikeredett, mint maga a történet. A forgatás amúgy is feszített tempóban zajlott, a tavaly márciusi japán földrengés azonban majdnem teljesen ellehetetlenítette a munka befejezését. Japánban káosz volt, mindenki inkább a bajba jutott embereken akart segíteni, sem mint animációs filmekkel foglalkozni. Egy, március végén tartott konferencián például, ahol először mutatták be hivatalosan is a készülő filmet, Toshio Suzuki, a producer elmondásai alapján még csak a film felével voltak készen, pedig a korábbi ígéretek a július 16-ai bemutatót célozták meg. Hayao Miyazaki és kompániája aztán felülkerekedve az országban tomboló összevisszaságon, minden erejüket bevetve, éjt nappallá téve befejezték a filmet, annak ellenére, hogy a gyakori áramingadozások miatt több adat is elveszett a Ghibli számítógépeiről.
 |
Ahogy ez várható volt, egy katasztrófa sújtotta országban nem lehetett tömegeket a mozikba csábítani, Miyazakiék egyfajta bátorításnak szánták, hogy ígéretüket betartva elkészítették határidőre művüket. Meglepetésre mégis ez az anime lett 2011 legtöbb bevételt hozó japán filmje, ráadásul a közönség és a szakma egyöntetűen jól fogadta a történetet. Az IMDb-n keringő információk szerint például Goro Miyazaki még az idén, vagy legkésőbb jövőre újra rendezhet.
Az új Ghilbi film színes, gyönyörű és szórakoztató: pont olyan, amilyennek valaki egy Ghibli filmet elképzel. Mindenképpen meg kell még említeni Satoshi Takebe zseniális zenéit, valamint Katsuya Kondo karakterterveit, nélkülük minden bizonnyal gyengébb filmet láttunk volna. Így lett a Földtenger varázslója bukása után már most klasszikus a From Up On Poppy Hill, amelynek évek múlva valószínűleg bérelt helye lesz a legjobb animációs filmek listáján.