A 2000-es évek legkiválóbb akciófilmjei közé sorolt trilógiát lezáró Bourne ultimátumot követően a kulcsfigurák kihátráltak Jason Bourne mögül, Paul Greengrass rendező után érthető módon Matt Damon is lelécelt; keresett színész ő, nem gyötri anyagi szükség, és ugyanazon figura negyedik alkalommal való eljátszása nem feltétlenül tartozik a visszautasíthatatlan felkérések közé. Ugyanakkor egy intenzív, pénzügyi természetű vízió kísértette szüntelen a Universal igazgatótanácsát, mert megvolt a sansz, hogy megcsinálhatják a 21. századi James Bondot, egy olyan sorozatot, ami hároméves periódusokkal dolgozva önjáróan elketyeg még minimum 15-20 évig, természetesen beleértve egy jól pozícionált rebootot is, kicsinosítandó a mérlegfőkönyvben szereplő aritmetikai halmazt.
Rendező azonban gyötrelmesen nehezen akadt a feladatra. Végül a korábbi epizódokban forgatókönyvíróként dolgozó Tony Gilroy vállalta el a melót, és ezzel el is lett szúrva az egész big time; Gilroyt nemhogy direktornak volt hiba szerződtetni, de még a scriptet is más lakcímről kellett volna berendelni a stúdiónak. A Universal azonban nagyon-nagyon nem akarta elrontani ezt a ziccert, ezért a gyávasággal határos következetességgel ragaszkodtak a bizonyított karakterekhez és dramaturgiai modellhez, foggal-körömmel csimpaszkodva a sikeres trilógiába.
A továbbiak hozzávetőlegesen annyi meglepetést tartogatnak a néző számára, mint egy palack tucatrozé a rutinos borisszának. Bele se kell kóstolni, elég ránézni a pohárra, máris megfogalmazható a halálbiztos verdikt: szintetikus tutti-frutti illat, gátlástalanul alkalmazott fajélesztők, kevés hozzáadott szénsav, fajtajelleg vagy terroir semmi; akkor ezt legyen szíves bele a lefolyóba, kérnék valami rendes anyagot, köszönöm szépen a fáradozását.
Elárulják a főhőst? El, a mocskok. Hölgytársaságban menekül? Egy színvonalas csaj még az űzött vad-életmód kényelmetlenségeit is képes enyhíteni. Hosszasan ugrálnak egy egzotikus nagyváros háztetőin? Jobb buli, mint a quadozás. Elegáns öltönyöket viselő, gondterhelt arcú férfiak folytatnak feszült vitákat high-tech irodákban? Ilyen ez a szakma, aki nem bírja a gyűrődést, áruljon vattacukrot a vidámparkban. A fináléban motorizált mestergyilkosok kergetőznek a sűrű gépjárműforgalomban? Ugyan már: a főszereplő ellen kiküldött ügynök muterja is látta az előzményfilmeket, ezért már a főcím vetítésekor a családi ház verandáján ücsörögve böngészte a hapsi nevére szóló életbiztosítási kötvényeket meg az IKEA-katalógus konyhabútor rovatát.
Jut eszembe, tényleg tűkön ülve vártam, hogy Jeremy Renner ollót és hidrogén-peroxidot ragad, hogy egy derítőernyők között felvett, érzelmes jelenetben játssza el Hajas Lászlót, Rachel Weisz őszinte sajnálatára.
Persze profi, kurvára profi az egész, könyörtelenül pörög a precízen koreografált akció, Jeremy Renner pedig vitán felül jó arc, maradéktalanul megfelel a szerepre, csak hát gyatra filmet adtak neki, és a bevételi adatokat látván egyáltalán nem biztos, hogy alkalmat kap még a bizonyításra.
Ez azonban nem az ő felelőssége: ha már Greengrass és Damon úgyis megpucoltak, egy tökös döntéssel le kellett volna cserélni a teljes csapatot. Ha a producereknek lett volna bátorságuk a szükségből előnyt kovácsolni, friss gárdával nekirugaszkodni a feladatnak, a könnyen értékesíthető büntetőkre hajtás helyett szép támadójátékot vezényelni, és a sarkaiból kiforgatni, vagy legalább átkeretezni ezt az egész történetet, akkor most nem kellene ennyire keserű hangulatú mondattal búcsúznom a nyájas olvasóktól.