Megtört város

broken-city.jpgPont tegnap néztem meg, ha nem is nagy várakozással, de mindenképpen jó szórakozást remélve, a Femme Fatale-t, amely egy túlértékelt rendező egyik legrosszabb filmjének bizonyult. Az igazsághoz persze hozzátartozik: annyi exploitív meztelenség még éppen van benne, hogy ne lehessen mondani, nem nyújt semmi szórakoztatást egy hétfőtől megfáradt férfiembernek, de szeretni azért mégsem lehet, mert összeszedetlen, következetlen, ostoba és pofátlanul didaktikus.

Valószínűleg ezen negatív élmény hatására volt kisebb gyomros a Megtört város (amelyet az interneten jóindulattal sokan szintén neo-noirnak próbálnak kategorizálni), mint számítottam rá - sőt egészen nézhetőnek bizonyult, bár ebben a zseniális formát hozó Russel Crowe mellett az is közrejátszhatott, hogy a RottenTomatoes.com 25%-os átlagos értékelésétől megrettenve én komoly kínokra készültem...

De azért fájt így is éppen eléggé, hogy egy élvonalbeli(nek mondott) színészeket szerepeltető hollywoodi filmbe ma éppen csak annyi kreatív munkát és értelmes ötletet pakolnak bele, mint egy átlagosan lapos, budget árú lövöldözős konzoljátékba - vagy éppen a Drót című sorozat bármelyik hosszabb jelenetébe.

Már ott bakit vét a film, hogy főhőse kifejezetten ellenszenves, pedig együttérzésünkre egyre növekvő mértékben számít. A nézői ellenszenv kiváltó oka a film felütése, egy magát megadó gyanúsított öntörvényű meggyilkolása, melynek jogosságát a film nem feszegeti. Ez a trauma talán a karakter drámai töltetet biztosítaná, nem tudjuk meg: nincs se rendesen megírva, se rendesen eljátszva, se a film végén tisztességgel feloldva. Az ex-zsaru magánnyomozó karaktere így motivációiban, reakcióiban hiteltelenné válik, ráadásul nehezítésként Mark "Kőarc" Wahlberg formálja meg, aki még a Shooterbeli teljesítményét is alulmúlja (tényleg, a Boogie Nights-on kívül, ahol egy buta és botegyszerű jellemet kellett játszania, van ennek a fickónak érdemi alakítása?). A film a többi esélyét is elcseszi: a cselekmény fordulatai sablonosak, az akciójelenetek során - sajnos már megszokott módon - élvezhetetlenül rángatják a kamerát és a zoomot, a finálé pedig nemcsak hogy megtippelhető, de az addig izzadtsággal, túlzásokkal és sértő egyszerűsítések árán kiharcolt pozőr-cinikus hangulatot is tönkreteszi.

Két dolog van, ami miatt mégsem merő kín a Megtört város. Az egyik Russel Crowe már említett remeklése: New York újraválasztásáért kampányoló, hétköznapi módon erőszakos és elegánsan sunyi polgármesterét alakítja, két lábon járó apakomplexum-alapanyag, férfias és kemény, a fizikai és szellemi megfélemlítés és megszégyenítés módszereit egyazon könnyedséggel bevető lelki terrorista. (Egyébként pedig ő a filmben megállás nélkül zajló, a Dallast is megszégyenítő whisky-vedelés egyetlen hiteles versenyzője is - Marky Mark, vedeld csak a teát, ha Russel Crowe úgy szisszent még egy korty után is, hogy érzi az ember, a forgatáson is ragaszkodhatott egy igazi scotch-hoz, úgysincs esélyed alkoholistát játszani...)

A másik, ami le tudja kötni a nézőt, nem a film szövetébe szándékosan beleszőtt hozzávaló, inkább játékos analitikus nézőpont: a poszt-9/11 filmek után most poszt-Irak-kudarc/siker filmek jönnek majd? (Lásd még: Zero Dark Thirty.) Hősünk már az a zsaru, akinek még indokait sem kell megismernünk a gyilkolásra, és azt sem kérdezi meg tőle senki (utólag sem!), hogy vajon indokolt-e egy beszélgetés közben politikusokat ütni, falhoz verni, vízben fojtogatni vagy fegyverrel fenyegetni, ha látszólag ugyanannyi idő alatt békésebben is el lehetett volna intézni a dolgot. Jack Bauer elbújhat, Bill Taggart még csak nem is dühös, mikor kegyetlenkedik, inkább csak közömbösen figyeli-hagyja, ahogy a forgatókönyv egy komornak szánt, de a 21. századi jelenünk kibaszott valóságát még így is csak ovismód utánozni próbáló cselekményen marionett-bábuként rángatja végig. (Amerika, elszámolsz-e előbb-utóbb magaddal, vagy maradsz a mentség-kaptafánál?)

Ti meg nézzétek inkább újra a Drótot, de tényleg!


MEGTÖRT VÁROS
Broken City, 2013
Rendezte: Allen Hughes

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!