KIBERKEDD: THE CYBERNETIC SAMURAI

698755655_8e3d4da631.jpgA képeslap-romantikával átitatott Ázsia-imádat ugyanúgy a nyolcvanas évek báját öregbíti, mint a keménytökű rosszfiúk fekete izompólóra felvett zakói, a levehetetlen napszemüvegek vagy a kócos hajú nyakig farmer csajok: tinifiúk Kung Fu stílusban csapkodták egymást a suli udvarán, csajok a nyugati titkosügynökök fejét elcsavaró keleti gésa-szépségekre irigykedtek, sőt még Van Damme és Steven Seagal is ázsiai harcművész akart lenni – és akkor a nindzsákról még nem is beszéltünk. Igaz ugyan, hogy a jobbára a B-kategória kelléktárába sorolódó karakterek és kultúrális mozaik-darabkák hitelessége egy kínai gyártósoron fröccsöntött neonszínű Buddha nyakláncéval vetekedett, de zabáltuk őket így is.

Mindez remekül megágyazott a másik oknak, amiért Japán kiemelt helyet foglalhat el a cyberpunk műfaj helyszínei és forrásául szolgáló kultúrái között: az informatika területén felmutatott technikai fölényük, valamint már-már őrületbe hajló precizitásuk, tökéletességre törekvésük remekül rímelt az akkoriban kialakuló technokrata, exponenciálisan emelkedő órajelre kattogó zsáner igényeire. Nem csoda, hogy a cyberpunk műfajt nyugati oldalról körülhatároló-megteremtő külföldi regényekben (Neurománc, Snow Crash) éppúgy megkerülhetetlennek tűnnek a japán elemek, mint – természetesen – a mára alapművé vált mangákban (Akira, Appleseed, Dominion, Ghost in the Shell).

A '86-os Cybernetic Samurai-tól emiatt egyszerre vártam kreatív ős-cyberpunk ötleteket és ponyvás cheesy/guilty fun-t. Örömmel jelenthetem: megkaptam mindkettőt.

A harmadik világháború utáni, nukleáris fegyverek ütötte sebeit nyalogató világban rég leköszönt államformák, és kényszerűség által kialakított társadalmi berendezkedések bukkannak fel. Japán visszatért a szigorú tradíciókövetéshez: a második világháború utáni modernitás korszakát patriarchaizálódott, erőszakos világ váltja. Kormány van, ám valójában a nagyvállalatok irányítják az országot, az ő folyamatosan változó erőviszonyaik, az éppen aktuális piacvezetők iránti irigység, a kormány önkényes piaci szabályozást végző tagjaival folytatott színfalak mögötti tárgyalások alakítják a játékszabályokat.

A nyitányban az erősen hendikepes Dr Elizabeth O'Neill-t eme kegyetlen világnak egy védett zugában ismerhetjük meg. Leszbikus, öregedő, tolókocsis amerikai kutatónőként próbál érvényesülni, egyetlen fegyvere az esze, ő ugyanis az egyik örök sci-fi vágyálom, a mesterséges intelligenciák szakértője. A Yoshimitsu TeleCommunications klán a cégbirodalom méretét tekintve a kisebb mammutok egyike, hála azonban a szamurájlelkű CEO, az öreg cégalapító Yoshimitsu innovatív, bátor hajlamainak, hatalmas technológiai fölényre tesznek szert, mikor az amerikai kutató és nemzetközi csapata életre hívja az első valódi mesterséges, virtuális személyiséget.

Az egyik legérdekesebb része a könyvnek, ahogy a komplex programozással megalkotott, fejlett problémamegoldó készséggel rendelkező AI-k és az Elizabeth valódi álmát, az emberi kiszámíthatatlansággal, daccal, érzelmekkel bíró valódi öntudat közti különbséget kapargatja, vagy ahogy Elizabeth fejlesztési módszerét ismerteti, mely az emberi evolúcióhoz hasonló, a mutáció apró hibáit az életképesebb lény felé vezető út lépéseiként használja fel. Victor Milán nem riad vissza a sok oldalon át folyó, hard sci-fi-re jellemző elmélkedésektől sem, melyeket romantikus epizódok, meglepően hosszú virtuális szexjelenetek, zsoldoscsapatok ütközeteinek leírásai és aprólékosan ismertetett politikai ármánykodás dialógusai váltanak. A nagy hatalmú, elektronikus cégtudat-felhőt egyre nagyobb magabiztossággal kezelő TOKUGAWA ugyanis olyan piaci fölényt jelent, amelyet sem az állami szervek, sem a konkurensek nem néznek jó szemmel...

A történet élvezeti értékét nagyban befolyásolja, hogy túl tudunk-e lépni a történet ezen, az egyik központi karakterén át kommunikált, a fikció dialógusainak hitelessége mögül néhol kikandikáló nagyon amerikai motívumon: egy intelligens, nyílt látókörű (saját hazájával bizonyos okok miatt amúgy is hadilábon álló) amerikai mennyivel japánabb tud lenni a múltjukra nem büszke Tékozló Japánoknál.

Ami miatt el lehet lépni e mellett a (számomra egyébként gyakran bosszantó) amerikai kultúrgyarmatosító attitűd mellett, az, hogy Milán nem szimpatizál egyik hősével sem annyira, hogy gyengéire, hibáira ne mutasson rá. Bőven lesz időnk megkedvelni, de megutálni is a vizionárius, de saját lelki defektjeitől megszabadulni képtelen Elizabeth-et, az egyrészt megkapóan emberi, másrészt viszont örökké szögletes gondolkodású, emiatt szociopatának ható kibernetikus szamurájt, TOKUGAWA-t, és a bonyolult, többször fókuszt és főszereplőt(!) váltó történet többi szereplőjét.

Helyenként naiv és ponyvaregényes fordulatokkal élő, mégis igényesen megszerkesztett történettel bíró, okos, és ami a legjobb, meglepni képes könyv a Cybernetic Samurai, mely a cyberpunk, a hard sci-fi és a poszt-apokaliptikus, atomháborús történetek elemeit keveri, mindezt a Hagakure, a híres-hírhedt szamurájkódex borzongató világszemléletével nyakon öntve. Érdemes próbát tenni vele - ráadásul ha ráérzel az ízére, a folytatást is biztosan élvezni fogod.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!