Ilyen nincs (és mégis van)!

Ah, Oscar! Pár óra múlva megint ünnepet ül az amerikai filmgyártás vaksága, konformizmusa és töketlensége, és mivel minket nem hívtak meg, hogy a helyszínen röhöghessük ki a hülyeségeiket, helyette jót szunyókálunk majd az éjjel - de előbb még bosszúból sorra vesszük az Akadémia néhány legostobább döntését (teljesség igénye nélkül - máskülönben ez egy cikksorozat lenne, ami még jövő ilyenkor is futna), elsősorban geekes szemszögből. Persze, tudjuk, hogy ez nem fair, mert az Oscart ostorozni olyan, mint egy meleg, néger, értelmi fogyatékos tinisrácon viccelődni. Túl könnyű célpont. De mi már csak ilyet szemét bullyk vagyunk. (by Dr. Sick Fuck & Rusznyák Csaba)

oscarwtf.jpg

Hová lettél, drága völgyünk vs. A máltai sólyom (1941)
Hollywood élbolyából manapság Spielberg szarja a legszorgalmasabban a giccset, de annyira rondán még ő sem blamálta magát, mint John Ford, a Hatosfogat és az Aki legyőzte Liberty Valance-t legendás rendezője, aki a Hová lettél drága völgyünk című gusztustalan családi síróseposzával nyalta magát az Oscarig. Mindezt John Huston és Humphrey Bogart korszakalkotó film noirja, A máltai sólyom ellenében. (Sőt, volt versenyben egy másik pici filmecske is, amire néha hivatkoznak itt-ott: az Aranypolgár.) Ennyire balfék döntést azóta sem nagyon hozott az Akadémia – de azért derekasan próbálkozott. (rcs)

A magam útját járom vs. Gyilkos vagyok (1944)
Elég a címeket olvasni, máris minden világos. Bing Crosby kedves, melegszívű, szeretetet és giccset sugárzó musicalje pont az a film volt, amit az Oscar szívesen díjazott a második világháború árnyékában (van oka, hogy manapság már a kutya sem emlékszik rá), míg Billy Wilder James M. Cain regényéből készült, fülledt, gonosz, az átlagember-szereplőket gyilkosságba hajszoló noirja (Raymond Chandler forgatókönyvíró közreműködésével) pont nem az a film volt. Az, hogy sokkal jobb, mint előbbi, nem számít. A vidám lallalallázás fontosabb volt, mint az emberi természet sötét oldalának feltárása. (És ott volt még Cukor Gázlángja is.) (rcs)

A nagy balhé vs. Az ördögűző (1973)
Eszem ágában sincs bántani a Redford/Newman páros jópofa, frappáns, vicces, elegáns szélhámosfilmjét. Tény, hogy nagyon jó nézni, és erőlködés nélkül jobb kedvre deríti az embert. De hogy díjat nyer Az ördögűzővel szemben? Bár gondolom, már eleve azért is valamiféle elismerés illeti az Akadémiát, hogy egyáltalán merészelt jelölni egy horrort, amiben egy tinédzserlány egy feszülettel közösül. Magyarul: esélye sem volt. (rcs)

Farkasokkal táncoló vs. Nagymenők (1990)
Egyik oldalon egy szép nagy, hosszú történelmi eposz szerelemmel, könnyel és drámával, Amerika nemlétező bűntudatába csomagolva, a másikon egy vad, brutális, generációs gengszterfilm a felnőtté válás témájával vegyítve, hűségről, árulásról, drogról, gyilkosságról és még sok másról, amihez nem zsebkendő kell, hanem gyomor. Az Akadémiának elég ritkán szállnak le a golyói, ez az év sem számít azon alkalmak egyikének. Persze jó film a Farkasokkal táncoló, de esélye sem kellett volna, hogy legyen a Nagymenőkkel szemben. Ráadásul A halál keresztútján-ról szép csöndben elfeledkeztek az idióták. (rcs)

A bárányok hallgatnak vs. JFK (1991)
Teljesen érthetetlen, miként vihette el tárgyévben a szobrot A bárányok hallgatnak. Korrekt módon ledirigált, gondosan megírt, szép ívű krimi az, de az év filmje titulust némiképpen túlzásnak érzem a tételre vonatkozóan. Érthetetlen, miért nem a JFK kapott szobrot, hiszen minden szempontból előnyben volt riválisával szemben: Oliver Stone az amerikai történelem egyik legvitatottabb és legnagyobb horderejű tragédiáját dolgozta fel mesteri színvonalon, irdatlanul jó színészgárda brillírozik, a forgatókönyv gyakorlatilag tökéletes, és a 189 perces játékidő ellenére egyetlen ütemnyi üresjárat sincs a filmben. Tényleg érthetetlen. (dr. sf)

Forrest Gump vs. Ponyvaregény (1994)
Robert Zemeckis és Tom Hanks filmje nagyszerű komédia, és afféle örök közönségkedvenc, amit nem illik bántani, és igazából én sem akarom. De Tarantino merész, vagány, átkozottul vicces és erőszakos, ráadásul eredeti (flame war: ON) Ponyvaregényével szemben mégiscsak el kellett volna véreznie. Persze értem, hogy miért nem így történt, a Forrest Gump túl aranyos, túl érzelmes, a háttere túl történelmis/amerikaias/grandiózus, a főszereplője túl „defektes”, túl szimpatikus ahhoz, hogy bármi megálljon vele szemben az Akadémia előtt.  (rcs)

Az angol beteg vs. Fargo (1996)
Ah, a Fargo… A Coen testvérek ÉS a ’90-es évek egyik legjobb filmje, szenzációsan vicces, kegyetlen és morbid krimidráma. Ami azt illeti, valószínűleg túl vicces, túl kegyetlen és túl morbid. Sokkal ésszerűbb volt díjjakkal megszórni Anthony Minghella mocskos unalmas sivatagi szenvelgését, mert… mert a szerelemről szól, és… szépen folyik belőle a nyál. Meg tele van nagy nevekkel a színészektől a producereken át valószínűleg az utolsó világosító asszisztensig. Az ilyet egyszerűen ILLIK ovációval ünnepelni, az nem baj, hogy szar. (rcs)

Titanic vs. Szigorúan bizalmas (1997)
Ha valakinek kételyei volnának arra vonatkozóan, hogy mekkora kurva tud lenni az élet, csak képzelje magát Curtis Hanson helyébe azon a bizonyos estén. A Szigorúan bizalmas rendezője a ’90-es évek legnagyszerűbb neo noirját tette le az asztalra, a vakparaszt döntnökök pedig James Cameron gátlástalanul stupid Titanicját találták az év legkiválóbb produkciójának. Szóval ordas nagy kurva tud lenni az élet. (dr. sf)

Szerelmes Shakespeare vs. Az őrület határán (1998)
Megint a szép és az aranyos nyert a mély és tartalmas ellen. Mert ekkorra Harvey Weinstein már rég zsebrevágta az egész Akadémiát (ld. Az angol beteg), és kb. minden második évben az van, amit ő akar. (rcs)

Egy csodálatos elme vs. A Gyűrű szövetsége/Moulin Rouge! (2001)
Nem olyan rossz film az Egy csodálatos elme. Csak olyan kis töketlen, biztonságos, színtelen-szagtalan, szépelgő, konformista feelgood giccs. Vagyis tipikus Oscar. Ron Howard nyelve a játékidő során nagyon szépen és következetesen csusszan egyre mélyebbre az akadémiatagok seggében. Az ellene indult LOTR nyilván túl „komolytalan” volt, a Moulin Rouge! meg túl harsány, abba meg belemenni is felesleges, hogy olyanok, mint a Black Hawk Down, a Mulholland Drive a Memento vagy akár a Kiképzés, miért maradtak ki még a jelöltek közül is. (rcs)

Chicago vs. akármi, bazmeg (2002)
De tényleg. AKÁRMI. New York bandái (öregedő, már-nem-a-régi Scorsese)? Jobb. Az órák (Stephen „giccsművész” Daldry fontoskodása)? Jobb. LOTR – A két torony (a trilógia legkevésbé erős darabja)? Jobb. A zongorista? Az már annyira nem egy ligában játszik vele, hogy összehasonlítani sem fair. Persze én egy előítéletes fasz vagyok, mert már akkor tudtam, hogy a Chicago szar lesz, amikor hallottam róla hogy ez egy… Musical. Richard. Gere-rel. (rcs)

A tégla vs. A család kicsi kincse (2006)
Nagyon szeretjük Martin Scorsese-t, a mester filmtörténelmi szerepe elvitathatatlan, de a bérmunkában levezényelt A tégla szentté avatása minimum bizarr gesztus volt. Diplomácia ide vagy oda, szörnyen komikus ez a díj; mintha a Spanyol Királyi Akadémia egy Picasso festmény fénymásolt változatára hivatkozva minősítette volna zseninek Salvador Dalít. Ajánlanám helyette az eredetit (Szigorúan piszkos ügyek), a riválisok közül pedig a romlatlanul üde és helyenként arcpirítóan szellemes, az amerikai függetlenfilm legbecsesebb erényeit hordozó A család kicsi kincsét.(dr. sf)

A mások élete vs. A Faun labirintusa (2006, idegen nyelvű film kategória)
A mások élete az a fajta átkozottul jó film, amitől szinte semmilyen alkotással szemben nem sajnálnék bármiféle győzelmet, de azért mégis… A Faun labirintusa a horror, a fantasy, a dráma, a háborús film és a mese egy olyan mocskos és gyönyörű, letaglózó és felemelő, tökéletes, intelligens, katartikus összefésülése, amilyenhez hasonlót sem nagyon tudok mondani. És bár ennek ellenére itt tényleg nehéz haragudnom az Akadémiára, mégiscsak ott motoszkál bennem a gondolat, hogy ez esetben is a konzervatívabb, biztonságosabb döntést hozták, az „igazságos” helyett. (rcs)

Gettómilliomos vs. akármi, bazmeg (2008)
Danny Boyle Gettómilliomosa saját jogon is nevezhető cukrozott takonynak, de tágabb kontextusban szemlélve sokkalta kiborítóbb összefüggések tárulnak fel. Lankadatlan szeretettel ajánlanám az Akadémia tagjainak a Sex Pistols nevű tánczenekar Holidays in the Sun című, értelmiségi lagzikban felettébb népszerű örökzöldjét: Johnny Rotten csodaszépen összegzi lírai művében, miért is lehet engesztelhetetlenül gyűlölni ezt az émelyítően gusztustalan és hazug filmet, ami úgy mutatja be az indiai nyomornegyed totálisan elbaszott sorsú lakóit, hogy közben a tisztelt rendező úr is éhbérért foglalkoztatta a helyi stábot. Nem Oscart, hanem faszkorbácsot érdemelt volna eme teljesítményéért. (dr. sf)

A király beszéde vs. Fekte hattyú/A hallgatás törvénye/Közösségi háló (2010)
Három valóban kiváló, sőt, akár fontosnak is nevezhető mozi állt szemben Tom Hooper filmjével, az Akadémia nyámnyila tagjai mégis A király beszédét választották az év legjobb darabjának. Irritálóan művi, borzalmasan szerethetetlen ez a film; laboratóriumban kiszámolt, szélcsatornában tesztelt, a legcsekélyebb ellenállás irányába nyomuló, opportunista tévéjáték. Colin Firth megfogadta a tanácsot, miszerint ha Oscarra hajtasz, akkor nem szabad „fullba nyomni a kretént”, s lám, mire feleszmélt a karakterből, már ott csillogott a szobor a nappaliban. Három percig se tartott, és mindenki elfelejtette ezt a totálisan középszerű, érdektelen darabot – elnézést is kérnék, hogy exhumáltam dicstelen hulláját. (dr. sf)

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!