VHS paradise: Véres játék

bsvhsnost.jpgÚj rovatunkban könnyes nosztalgiával gondolunk vissza törő csontokra, fröcsögő vérre, neonos képekre, szintis/beates zenékre és fantasztikusan tehetségtelen, de szeretnivalóan brutális színészekre, amik és akik annak idején olyan gyönyörűen rontották meg tiszta és ártatlan gyermekkorunkat.

Első állomásunk a pont 25 évvel ezelőtt bemutatott Véres játék (Blood Sport), és annak belga spárgázómuszklija. Szerkesztőségünk négy tagja beszél el-elcsukló hangon (ír meg-megremegő kézzel) arról, hogy formálta őket többek közt ez a film is azokká a vadmarhákká, akik ma. Tartsatok velünk a VHS-Mekka egyik főtemplomába!

Chavez szenszej: A haveri körben a Bloodsport az "áltimét" harcművészeti filmnek számított akkoriban, és nálam tulajdonképpen még most is. Különböző stílusok és különböző nemzetiségű résztvevők egymás ellen, minimális szabályokkal, mindez egy titkos társaság szervezésében a kowlooni Walled City baljós atmoszférájú sikátorainak mélyén, és erre az eseményre csak a legjobbakat hívják meg. Mint valami videójátékban. Már a maga idejében is lelkes hívője voltam a filmnek, a legtöbbször megnézett VHS-eim listájának élmezőnyében foglal helyett, és ha manapság előveszem, akkor is csak az eredeti (egyébként ócska) szinkronnal vagyok hajlandó megnézni. Kell az a fíling, na! Nem volt egy bonyolult sztori, de én még azt a hajszálvékony szerelmi szálat is rühelltem benne, mert lassította a filmet, és elvette a helyet a bunyótól. Viszont a zenéjét egyenesen imádtam, mert egészen különleges misztikus hangulatot adott az egyébként is egzotikus körítés mellé. És amikor felcsendült a Kumite! Kumite! kórus a montázsjelentben, akkor az ember akaratlanul is a levegőbe (öcsibe/hugiba/szekrényajtóba) boxolt párat. Pozőrködés, kliséhalom, tré koreográfia, túljátszott szerepek, de a naív bája mellett volt "lelke" is, ami a mai szuperrealista és szuperlátványos harcművészeti filmekből már hibádzik. A Véres Játék több filmmel egyetemben engem is a harcművészetek gyakorlása felé terelt, és bár a Kumitére nem nyertem meghívást, a Dim Makot azóta is meg tudom csinálni. Mondjuk csak a felső téglát tudom összetörni, és azt is csak kalapáccsal. Ha egyáltalán eltalálom.

Desrix: Habár magára a filmre már csak homályosan emlékszem, a Véres sport (és társai, amikkel ugyanabban a ringben kelt versenyre) számomra mára inkább jelenti a letűnt gyerekkorom gondnélküliségének egyik szeletét. A Véres sport Nosztalgia Expresszére felszállva nem kis utat kell megtennem, de annál élvezetesebbet: az ablakon kibámulva sorra bukkannak elő az autós rágók papírjait fanatikusan gyűjtő kiskölkök, a sarki trafikban vásárolt rambós és kommandós kártyanaptárakat valutaként használó fiúcskák, az órák közti szünetekben a folyosókon, vagy a szünidőben az építkezések gödreiben a filmekből ellesett harcművészeti kunsztokkal felvágó gyerkőcök. Akkor jelentek meg a lapozgatós könyvek, amikért egyöntetűen voltunk megőrülve, illetve akkor hódított az Amerikai Nindzsa is, amit kalap-kabát bekajáltunk. Imádtuk Jackie Chant fiatalon, Schwarzeneggert és persze Van Damme-ot, hangalámondással, vagy anélkül, mit számított. Képzeletben mindannyiunk végigbunyózta az összes akciófilmet – mára persze nosztalgiafaktor nélkül megmosolyogtatóak, de akkoriban, nekünk, kis szarosoknak, egy világot jelentettek.

Rusznyák Csaba: Mindenkinek megvolt a maga gyerekkori perverziója. Valami hülye akciófilm, amit rongyosra nézett (igen, kedves túl fiatal olvasók, akkor még volt minek rongyolódnia), és ma már elnéző mosollyal viszonyul egykori önmagának rajongásához. De míg sokaknak, pl. osztálytársaimnak is, Arnold és Sly voltak a hősök, addig nekem Van Damme, az összes gay spárgájával együtt (és hozzá kell tennem: az Expednables 2-ben is egyedül őt tudtam élvezni – bizonyos gyerekkori beidegződések nehezen halnak; vagy csak tényleg minden és mindenki más fos volt abban a filmben). A Véres sportot pedig legalább ötvenszer láttam annak idején (másik nagy kedvenc: Dupla dinamit!), és nekem ez volt a harcművészeti film, nem holmi távol-keleti vacak, tele nímand színészekkel (egész tisztán látom, ahogy Wostry előadja a Picard-féle facepalmot – a dupla verziót). Természetesen hihetetlenül banális az egész, aki pedig azt hiszi, hogy a korszak akcióhősei közül Steven Seagal az abszolút színészi mélypont, annak időszerű újranéznie a finálé „megvakulási” jelenetét. Mert gyönyörű. Nem kételkedem a pillanat metaművészetében: Van Damme ott megértette, hogy ha már szar vagy, akkor legyél eposzian szar. Kudarcot vallani csak grandiózusan érdemes. Ettől függetlenül ez a film csupa szép emlék nekem. Része a Rusznyák-történelemnek.

TheBerzerker: "Nagyon jó. De a tégla nem üt vissza." Ha gyorsan le akarnám rendezni a rövidre fogott mélyelemzést, az idézet után abba is hagyhatnám. De nem fogom! A Véres sport, vagy játék (ki milyen verzióban látta) Bolo Young rengő csöcseivel együtt is masszívan része a 80-as évek amerikai akciófilmkorszakának. Mielőtt azonban bárki osztani kezdene, elárulom, hogy igen szerintem is egy bugyuta, 666 éves toposzokból építkező filmről van szó, és valóban rettenetes benne gyakorlatilag az összes színész, Van Damme-mal az élen. De most őszintén, ez kit érdekel? Egyetlen dolog számít, a móka. Azt pedig tud is nyújtani a film, méghozzá dögivel! A mai napig képes vagyok nézettségi statisztikai adattá degradálni magamat bármikor, amikor egy kereskedelmi csatorna műsorra tűzi (nagyjából 2 havonta). Ennek ellenére, akármennyire is imádom a filmet, ha megölnétek se tudnám imdb nélkül megmondani, hogy ki rendezte. De ez nem is számít. Komolyan sajnálom azokat a mai fiatalokat, akik nem tudtak "real time"-ban megélni egy olyan csodát mint a Véres sport. Vissza a VHS filmeket az átlag magyar polcaira!

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!