Kicseszés a közönséggel: A Trónok harca történetmesélési kudarca

gotgrrm.jpgRusznyák Csaba írásának szinte valamennyi állításával egyet tudok érteni, miként a Trónok harca 03x09 epizódja által keltett közfelháborodást is komikusan buta reakciónak tartom. Mégis úgy vélem, hogy az egyébiránt kiváló cikk legfontosabb tétele sajnálatos módon téves: George R. R. Martin ugyanis kicsesz a közönséggel.

Spoilermentes elméleti értekezés a Trónok harca című dramaturgiai káoszról

A Trónok harca egy storyline-katasztrófa. A sok-sok ezer oldalon át formálódó cselekmény egész egyszerűen nincs kitalálva, az író nem gondolkodott előre, éppenséggel az érdemi munkát spórolta ki az alkotói folyamatból. Az olvasó dezorientációja annak a következménye, hogy maga George R. R. Martin sem tudja, merre van az előre, ezért a közönség érdeklődését a tudatos cselekményépítés helyett másféle dramaturgiai eszközökkel igyekszik életben tartani. Random üzemmódban dobálja be a karaktereket, véletlenszerűen generálja a konfliktusokat, miközben azok kibontásával és megoldásával vajmi keveset törődik. Ha pedig valamelyik cselekményszál kezelhetetlenné vagy kényelmetlenné válik (ez a ritkább eset), netalán az író megunja az adott szereplő fogalmatlan ténfergését (ez a gyakoribb), akkor egy hirtelen halálesettel, minden felvezetés nélkül csapja le a lasztit. Merengjünk el rajta, hogy ebből az eposzi igényűnek mondott műből hány cselekményszálat lehetne úgy kiradírozni, hogy egyáltalán ne tűnjön fel azok hiánya, mert az adott karakterek és történések az ég adta világon semmilyen hatást nem gyakorolnak a cselekmény érdemi részére. Avagy képzeljünk el egy olyan zeneművet, amelynek a kottájából minden második hangjegy simán törölhető, ahogy a hangszerelést kiadó instrumentumok fele is gond nélkül mellőzhető, mert a hallgatóság észre sem veszi a darab brutális megcsonkítását – senki sem nevezné az ilyesféle partitúrát valódi zeneszerzői teljesítménynek.

A totális kicseszés-probléma másik szembeszökő tünete a minimálisan elvárható súlypontozás hiánya. Immáron túl vagyunk három évadon, de a nézők java még most sem tudja, hogy mely karaktereket lehet főszereplőnek nevezni, ki az antagonista, ki a protagonista, vagy éppen kik a valóban fontos intrikusok (jegyzem meg, azok sem mondhatók sokkal felvilágosultabbnak ebben a kérdésben, akik átszántották magukat a regényciklus eddig megjelent kötetein, holott 5000 oldalnyi szöveget teljesítettek). Egy drámai műben az expozíció arra szolgál, hogy meghatározásra kerüljenek ezek a szerepek, a Trónok harcában azonban ez három évad alatt sem történt meg; ugyanis a szerző saját maga sem tudja, hogy miként fejlődnek, merre tartanak a saját figurái. Ebbéli kétségeit pedig parttalan locsogással, további karakterek kényszeres farigcsálásával, teljesen megalapozatlan, misztikusnak feltüntetett, valójában csak zavaros fordulatok elszórásával igyekszik palástolni.

Szó se essék róla, nem áll szándékomban kizárólag George R. R. Martin fejére olvasni a fenti vádpontokat. Sajnálatos módon a korszellem gyermeke ő, egy irritáló könyvkiadói trend komoly hírnévre vergődött áldozata. Mert manapság az a divat a fikciós művek piacán, hogy mindent túl kell írni; ha a szerzőnek akad egy novellányi ötlete, a kiadó nagyregényt irányoz elő, ha pedig képes megtöltetni egy regény terjedelmét, úgy rögvest egy ciklust követelnek rajta. Az olvasók elfordultak a normál terjedelmű kötetektől, és a parttalan szappanoperákat részesítik előnyben, amely attitűd kiváltképpen pompás fejlemény a kiadók számára, mert a 800-1000 oldalas címekből álló sorozatok sokkal komolyabb profitot hoznak, mint a hagyományos regények. Holott szörnyen buta illúzió azt gondolni, hogy ha egy könyv 7 centi vastag, akkor az már komoly műnek, netalán irodalmi szempontból is értékesnek tekinthető, ennélfogva megéri pénzt adni érte. Ezzel egyidejűleg a szerzők is kifejlesztettek magukban egy bámulatos képességet: gyakorlatilag bármilyen szerződést hajlandók készségesen aláírni, ha akad a kezük ügyében egy nyomorult toll, a kontraktus pedig akár az alkotói megfontolásokkal szembe menve is kötelezi őket a soron következő kötet megírására – ily módon a csapda bezárult.

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a Trónok harca a fogyatékosságai okán működésképtelen produkció, hiszen kereskedelmi eredményei ismertek. A vállalkozás szépen prosperál, zökkenőmentesen zajlik a business as usual, a karaván a tervek szerint teljesíti az előirányzott etapot, a rajongók pedig elégedettek, de George R. R. Martin mindettől függetlenül egy pokolian rossz író. Nem ír, hanem gépel; nem gondolkozik, hanem önkényesen – és nem is túl magas színvonalon - improvizál. A gépelés pedig nem írás, ahogy a hisztérikus rögtönzés sem azonos a cselekményépítéssel.

A Trónok harca a kortárs könyvszakma legcsúfabb kutyaveteményese, szóval végső soron csak ki van cseszve a közönséggel.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!