James Ellroy-sorozat: Fekete Dália

TBD.jpg(A Fehér jazz hazai megjelenésének örömére ezennel nyakig merülünk abban a bűnben és mocsokban, ami James Ellroy Los Angeles-e. Csúnya lesz.)

"Hollywood megbasz akkor is, ha már senki más nem akar."

Mikor egy szerző saját magát kora legjelentősebb krimiírójaként aposztrofálja, erős lehet a gyanúnk, hogy kijelentését puszta figyelemfelkeltésnek, kötetei eladott példányszámainak növekedését szolgáló, agresszív reklámfogásnak szánja. Egyetlen eset van, mikor egy ilyen kijelentés pusztán helyes önértékelésre vall, ily módon megbocsátható: ha a szerzőt James Ellroynak hívják.

A valóság Ellroy számára gyönyörűen kifestett, de messziről bűzlő hulla egy jéghideg boncasztalon, amit feldühödött sebészorvosként, tűéles szikéjével rohamoz, szabdal és hasogat, míg a foszló hús alól végül felmutathatja a sikamlós, bíborvörös, rettenetes lényeget. Kompromisszumokat hírből sem ismer, a kikövetkeztethető megoldásokat ösztönszerűen utasítja el. Regényei a megszámlálhatatlanul sok karakter, a rengeteg szerteágazó, majd a legváratlanabb helyeken és módokon összekapcsolódó történetszál ellenére sodró lendületűek, irgalmatlan tempót diktálnak, olvasóként pedig nem tehetsz mást: hagyod, hogy a fekete örvény iszapos, mocskos mélyére rántsanak. Odalent pedig nem vár más, csak mindaz, amit Életnek neveztél: eltemetve. A valós események hiánytalan prezentálása szürreális látomásokhoz vezet, a szörnyűséges tények elválaszthatatlanul olvadnak össze a horrorisztikus fikcióval. Bár szerzőjüket könnyű lenne túlzásokkal vádolni, biztos lehetsz benne, hogy pont a könyvek legborzasztóbb elemei színigazak.

1947. január 15-én minden lehetséges módon meggyalázott, iszonyatosan összeszabdalt nő holtestére bukkannak a hatóságok Los Angelesben. Bár kezdetben igyekeznek a nyilvánosság elől eltitkolni a bűntény részleteit, a sajtó hamar felkapja az ügyet, a nőt a nemrég bemutatott, Veronica Lake főszereplésével készült Kék Dália című film hatására, kedvelt öltözködési szokásai szerint elnevezik Fekete Dáliának. Az ismeretlen lány gyilkosának kézre kerítéséből így nemzeti érdek, a rendőrség renoméját szépen növelő marketinghúzás válik, a bokszolói múltjuk miatt egyébként is reflektorfényben sütkérező zsarupáros, Bucky Bleichert és Lee Blanchard pedig nekilátnak, hogy felderítsék az ügyet. Ennyi a történet kiindulópontja, amiből aztán súlyos öncsalások, képmutatás, hazugságok, személyes tragédiák és egyre növekvő hullahegyek mentén keserűen drámai, minden érzelgősségtől mentes,  szomorú, de őszintén felemelő megváltástörténet kerekedik.

A Fekete Dália az L.A. Quartet nyitódarabja, egyben tökéletes beléptetődrog a szerző univerzumába. Ellroy itt még hagy némi (legyen az bármennyire is csekély) reményt szereplői számára, mélyre taszít, de esélyt ad a felemelkedésre. Bár a legpozitívabb szereplők múltjában is éktelenkednek sötét, szégyenteljes foltok, kétségtelen szándék munkál bennük a helyes cselekvésre, akkor is, ha környezetük a legelemibb feltételeket sem biztosítja ehhez. Ez a környezet pedig a pornófilmek eldobált díszleteiből végkimerülésig dolgoztatott statiszták által épített, a kizsigerelt és eltaposott ártatlanok tetemein terpeszkedő, mindent az uralma alá hajtó erkölcstelen fenevad: Hollywood.

Az Álomgyár csábító vonzásának ellenállni képtelen Elizabeth Short gyilkosának valódi személye szinte lényegtelen az ügyben szerepet vállalók egyéb bűnei mellett, a lány tragédiája a romlottság és gerinctelenség pöcegödrének csupán egyetlen szeglete. A pont, ahol a szüntelen gyalázat kulminál, a bűn rothadó testet ölt. A nyomozás leszbikus kéjbarlangokon, előkelő, generációk óta elmebeteg családok kúriáin keresztül mexikói szamárbaszó klubokig vezet, a narrátorszerepet magára vállaló Bleichert pedig egyre kevésbé tudja (és akarja) megítélni, ilyen körülmények között mi helyes, és mi helytelen. A rendőrségi munkamódszerek ábrázolása kőkeményen realisztikus, ennek megfelelően már-már abszurdba hajlik: az erőszakkal kikényszerített vallomások bevett gyakorlatnak számítanak, a rendőrőrs a nyomozás végkimenetelét latolgató fogadóirodaként működik, a testület egyes megbecsült tagjai gyakorlatilag írástudatlanok. A Dália-ügy mielőbbi felgöngyölítése kizárólag a rendőri fizetések magasabbra tornázására, homályos politikai érdekek előremozdítására szolgál. Lee Blanchard az egyetlen, aki megszállott igyekezettel próbál a gyilkos nyomára bukkanni, de őt is az eltűnt (és valószínűleg meggyilkolt) húga tragédiája miatt érzett bűntudat, nem pedig az igazság felderítésének önzetlen vágya hajtja (itt kötelességem megjegyezni: Ellroy tíz éves korában veszítette el édesanyját, máig tisztázatlan körülmények között, magánnyomozókat is felfogadott, az eset azonban felderítetlen maradt). Bleichert kezdetben viszolyog az ügytől, igyekszik távol tartani magát tőle, Elizabeth Short azonban mélyen befészkeli magát az agyába, rátelepszik az életére, lassan szeretője ágyában is helyet követel magának. Nincs menekvés, a mocsok nem ereszt.

A két főszereplő (ahogy a sajtó hívja őket: Mr. Tűz és Mr. Jég) barátsága folyamatos, fizikai és szellemi vetélkedésen alapul, a helyzetet pedig egy szerelmi háromszög is bonyolítja, ami tökéletesen biztosítja az események dinamikáját, a szüntelen drámaiságot, és emberi érzéseket csempész a gyomorforgató díszletek közé. Távolról sem makulátlan héroszok ők, esendőségük az, amivel elnyerik szimpátiánkat egy olyan világban, ahol az őszinteség nem csak hátránynak, de egyenesen életveszélyes viselkedésformának minősül. Az igazság keresése puszta szükséglet, nem erkölcsi döntés eredménye, ráadásul nem biztos, hogy hasznodat szolgálja, ha végre rátalálsz.

A könyv komplexitásának, és tematikájának tükrében nincs mit csodálkozni azon, hogy Brian De Palma filmadaptációja nyomokban sem képes átadni az élményt, amit a regény olvasása okoz, az mégis megdöbbentő, milyen ízig-vérig hollywoodi sztorit eszkábáltak a mű alapján. Ha előtte nem olvastad a könyvet, akár élvezheted is (Zsigmond Vilmos képei lenyűgözőek), ha pedig túl vagy az írott változaton, a film garantáltan okoz majd néhány önfeledt kacagással (vagy ízes káromkodással) töltött percet.

James Ellroy munkája magasan kiemelkedik minden lehetséges kategóriából, noir-mércével is brutális, felkavaró, letaglózó műremek. Berugdal a Pokol kapuján, de egyelőre nem zárja rád az ajtót.

Az csak ezután következik.

(A cikk elején szereplő idézet Temesvári Marietta fordításából származik.)

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!