281. oldal, belefutok az „erkölcsi feddhetetlenség” kifejezésbe. A Los Angeles-i rendőrségről hangzik el, a főnyomozó szájából. Napilap idézi, tényszerű, informatív, hír. KIBASZOTT RÖHÖGŐGÖRCS. Erkölcs? Feddhetetlenség? 281 oldal: mocsok, gyilkosság, korrupció, perverzió. A rendőrség? Melegágy, bűntárs, tettes. És akkor még a java hátravan. Edmund Exley: fejes, zseni, gazdag, a Szigorúan bizalmas karrieristája. Dudley Smith: számító, aljas, rettegett, kelés az emberi civilizáción, A nagy sehol és a Szigorúan bizalmas gonosz szálakat rángató mocskos zsaruja. Dave Klein: detektív, jogász, bérgyilkos – öt lepedőért bárkit – Mickey Cohen cimborája, gesztenyekaparó, szardarab a szélviharban.
Hétköznapi élet: elmebetegek, gyilkosok, gengszterek, drogok, feketék, melegek, füst és jazz, pénz, hatalom, hazugságok, politika, kurvák, törtetők, összeesküvések, államügyészek, mindenki sáros. MINDENKI. 1600%-kal megnőtt gyilkossági ráta, párna alá dugott hangtompítós Luger és szaros műfasz, patkányméregbe áztatott sörétek, mert biztos, ami kurvabiztos. LA, 1958. Pokol. Isten hozott – Ördög visz el.
Az LA Quartet. A nagy sehol, Szigorúan bizalmas, sok szereplő, sok szál, több szemszögből. Fehér jazz (VÉGRE MAGYARUL!), sorozatzárlat, sok szereplő, sok szál, egyetlen szemszög – Dave Klein – vissza az első rész, a Fekete dália módszeréhez. (Majdnem). James Ellroy: 10 éves, mikor anyját meggyilkolják, tettes ismeretlen. Gyerekbűnöző, alkoholista, krimirajongó – krimiíró. Sztorik elbaszott emberekről egy elbaszott világban.
Nincs optimizmus. Sötétség, depresszió, halál, a bűn és a zsoldja; nincs kiút. Nincs szófosás. Rövid leírások, csattogó dialógusok, eszköztelenség, korabeli szleng és politikai „korrektség” („…a homoszexuális rabok számára fenntartott gyűjtőcellában, más néven a buzimedencében fogjuk tartani önöket, ahol azok a nigger bálkirálynők verték a farkukat az imént.”). Gazdag=ember. Rendőr=senki. Nigger, buzi, mex=senkinél is kevesebb. Fehér jazz=mestermű, könyörtelen, nyomasztó, az addigi stilisztikai csúcspont. Klein fejében vagyunk, a próza: cikázó gondolatok, kósza emlékek, trágárságok, hirtelen közbeszúrások, tőmondatok, felsorolások, semmi sallang, semmi bullshit, csak esszencia, ahogy kell. Nyers, ronda, kemény, zsigeri. Követni, érteni, hámozni, összekötni a pontokat. Férfimunka. Férfikönyv.
Klein nyomoz, utána is nyomoznak. Követik, bemártják, fenyegetik. Ellensége: a maffia, a felettesei, a szövetségiek – az egész kibaszott világ. Kívánja a húgát, keféli a melóját – Howard Hughes: kövesd a ribancot – húzza a ravaszt, fizet érte, hogy más húzza, merül a mocsokban. Mindenki hazudik, mindenki helyezkedik, pénz, hatalom és karrier, a jelvény csak eszköz, a törvény kikerülhető, becsapható, a törvény: kit érdekel? Gyilkos/őrült/vérfertőző/drogterjesztő család évtizedek óta üzleti kapcsolatban a rendőrséggel. Perverz kukkolót perverz gyilkos kukkolja. Az Éjjeli Bagoly árnyéka, mély, hosszú, súlyos. Bud White megúszta, de elment, csak Exley tehet igazságot – kerül, amibe kerül, törvény? – röhögőgörcs – kit érdekel?
Klein nem tud semmit, talán azt sem, miért nyomoz. Mindenki holtan vagy rács mögött akarja. Okkal, sok, nyomós okkal. Cél: biztonságban tudni a húgát és a szerelmét, felgöngyölíteni az ügyet. Az ügy – miért érdekli? Megszállottság, „csakazértisbazmeg”, és rohadjon meg a világ. Exley, a bábjátékos, Smith, az Ördög, rohadjanak meg ők is. Az olvasó már tudja, később összeérnek a szálak Kleinben is. Kapálózás, botladozás, hörgés, fejet víz felett tartani. Nem tenni NEKIK szívességet, nem meghalni, nem elbukni, nem hagyni, hogy a város – mindig olyan KURVA ÉHES – felzabáljon. Hosszú pokoljárás után fény az alagút végén: halál vagy reménysugár?
Az első számú hely, ahol biztos nem élnék: Ellroy Los Angeles-e.