Vannak több zsánerben is otthonosan mozgó írók, akiknek valóban jól áll mindegyik kabát, másoknál viszont a jól felmondott lecke ellenére is érezhető az erőlködés. Lauren Beukes előző regényeivel, a hagyományosabb, cyberpunkos Moxylanddel és az urban fantasy elemekkel dúsított Zoo Cityvel megvalósította azt a bravúrt, hogy bár tisztelettel és értőn használta fel elődei örökségét, bátran mert újat tenni bele, magából és környezetéből, a dél-afrikai életből, amelyről a legtöbben nem sokat tudunk.
Harmadik regényével azonban nem csak a bevált műfajtól rugaszkodott el a szerző, hanem földrajzi értelemben is otthagyta az ismerős terepet: Dél-Afrika helyett most az Egyesült Államok, azon belül is Chicago a helyszín, ráadásul egyszerre több korszakban. A tündöklő lányokat ugyanis egy pszichopata sorozatgyilkos évtizedekkel eltérő időpontokban kezdi el kioltogatni, miután egymásra találnak egy titokzatos erejű, időutazó házzal, amely tele van a gyilkosságokra emlékeztető és azokat kijelölő tárgyakkal. Így azonban nem csoda, hogy senki nem köti össze az eseteket, amíg egy túlélő tündöklő lány nyomozni nem kezd a téridőben.
A történet három főbb szálat mozgat, melyek a térben és az időben kerülgetik egymást, hogy a végjátékra találkozzanak (azaz inkább végsebességgel egymásba csapódjanak). Harper Curtis egy erőszakos, gyilkos képzetek által megvezetett férfi, akiről a történet végéig nem kerül ki, hogy pontosan milyen cél hajtja és miért, de az ártatlan, tündöklő tisztaságú vagy intellektusú kiválasztott lányok tudata úgy vonzza őt, mint éjjeli lepkét a lámpa: fatalista, elszánt, búgócsigaként pörgő-pusztító gyilkos, aki semmivel sincs jobban tisztában saját céljait és indítékait illetően, mint az olvasó. Aztán ott van a főszereplő, Kirby Mazrachi, a gyilkossági kísérletet túlélt nő, aki nem tudja, hogy mire vállalkozott - a lány, ha nem is önként, de kulcsfigurává válik a nyomozásban. Dan Velasquez pedig az egyszer leszerepelt, de megbízható, rutinos férfi karaktereként jelenik meg - sporthír-újságíróként, aki egyaránt bejáratos múltba és jövőbe.
A Tündöklő lányok az USA XX. századának különböző, történelmileg hiteles szándékkal megfestett korszakára feszíti cselekményét, a bűntényeket hatásvadászatig precíz stílusban ismerteti, karaktereit azonban (talán Kirby kivételével) sematikusan hagyja. Dan, a cinikus, magányos, múltja által nyomasztott újságíró, vagy a pszichopata, saját torz valóságába zárt sorozatgyilkos, aki folyton haldokló áldozatai tekintetét idézi maga elé, mind pár mondatból kiismerhető, Reager's Digest-szagú karakterek.
Ráadásul a regényben elhulló áldozatok egytől egyig feminista kiáltványba illő, elnyomott és küszködő, de igazságtalan sorsukat büszkén vállaló nőalakok: egyikük leszbikus és ezért munkahelyén kiközösített, kirúgástól rettegő szerencsétlen, másikuk sztriptízbárban dolgozó, magát show-elemként radioaktív porral beborító butuska, harmadikuk gyerekét egyedül nevelő, nehéz fizikai munkát végző szerelő. A szándék becsülendő, de ez a társadalompolitikai oktatójelleg - a felvillantott történelmi környezetek villámismertetése a nehéz női élethelyzetek nézőpontjából - sajnos tankönyvízű.
A karakterek relatív egyszerűsége és az olvasó által várt, de ismeretlen időben bekövetkező, elkerülhetetlenül közeledő haláljeleneteik egyébként ugyanúgy Stephen King fatalista horrorjaira emlékeztethetik az olvasót, mint az explicit és szenvtelen erőszakábrázolás, vagy a dialógusok büszkén valóságbűzű trágársága. Ezt a realizmust akár pozitívumnak is lehet tekinteni, de az időutazás motívumának a központi szerepe ellenére való indokolatlansága, bővebb magyarázat nélkül hagyása már kevésbé érthető. Nem hiányoltam a bonyolult áltudományos magyarázatokat, de egy ködösen hagyott, pár mondatos fantasztikus vagy misztikus gyökerekre történő utalás is segített volna elhelyezni az egyébként csupán "sztorigépként" elfogadható házat - ehelyett az író még az alapvető, a történet logikáján belüli szabályok felrajzolásával is részben adós marad.
A tablóregényt idéző, szívszorító életutak, a bizonyára könyvtárakból és archív dokumentumokból kiásott történelmi adalékok és a vérfagyasztó mészárlás keveréke meg fogja találni a rajongóit, de nekem a feszes és fantáziadús Zoo Cityhez képest csalódást jelentett. Bohóc nincs a regényben, se cheerleader, de bármelyik lehetne, és attól sem volna önkényesebb ez a túlságosan is amerikai történet - Beukes tehát remekül összeszedett mindent, amit a tipikus tengerentúli horrorban szeretni vagy utálni lehet.
