Beasts of No Nation - Férfias játékok gyerekeknek

Ha arra a kérdésre akarunk válaszolni, hogy mikor volt legutóbb annyira csekély értékű egy ember élete, mikor volt annyira mikroszkópikus az önrendelkezés mondjuk Európában, mint ebben a percben Afrika megannyi országában, akkor óhatatlanul is a - reflektáltságukban már-már abszurd aránytalanságot mutató - népirtások rémlenek fel. A térben és időben lokális poklok többé-kevésbé megmagyarázhatóak, megokolhatók valamifajta kóros társadalmi körülménnyel, erősen kedvezőtlen történelmi csillagzattal, ráadásul a puszta lokalitásuk is azt sugallja, hogy csak kirívó esetekről van szó, nagy általánosságban vállalhatóak az állapotok, Strasbourg empatikus tekintetében csak ritkán rándul meg egyszerre mindkét szemöldök.

Már elfelejtettük, milyen a háború, a fekete kontinensen meg lassan kiváltságos helyzetben van, aki még tudja, aki még emlékszik, milyen egy rendezettnek mondható államháztartás, milyen, amikor akad legális munka, alkalmanként vannak oltások, a gyerekek pedig önfeledten rúghatják a bőrt az úton két óra között, és nem kell attól rettegniük, hogy a kormánycsapatok gerillákra vadászva mikor gyakorolják rögtönítélő jogkörüket, sem attól, hogy a felkelők hurcolják el őket gyerekkatonának.

Ironikusnak hangozhat, de megsüvegelendő a Netflix gesztusa, hogy első nagyjátékfilmjével beáll a többek között a Hotel Ruanda (2004) és a Véres Gyémánt (2006) által fémjelzett sorba, és nem hagyja feledésbe merülni azt, amit a legjobb volna teljesen kitörölni az emberi tudatból. Cary Joji Fukunaga Velencében is elismert filmje, a Beasts of No Nation rögtön egy kifordított metaforával határozza meg ezt a szerepet. Agu (Abraham Attah) és barátocskái a rendfenntartó nigériai katonáknak kibelezett tévédoboz mögül rögtönöznek röpke színdarabokat: "Kung-fu", "Dance", "3D". Az "Imagination TV" üres kerete mögötti ártatlan hancúrozás keserűen vetíti előre, hogy az elkövetkezendő két órában nem azt fogjuk látni, amit szeretnénk, hanem azt, ami van.

Nigéria (és Dél Afrika) semleges hadtesteinek jelenléte hétköznapi és elterjedt Afrikában, a pontos helymeghatározást kerülő Beasts történhetne (pontosabban történik) bármelyik, hivatalosan vagy csak érdemben polgárháború sújtotta országban. A dolog érzéketlen szóval élve ott válik izgalmassá, amikor ezek a hol fehér, hol kék sisakos egységek a tarthatatlanná váló helyzet miatt lelécelnek (lásd Ruanda, Szomália), és szó szerint talp alattnyi biztonságos terület sem marad. A rádión beszűrődő hírfoszlányok sematikus képet festenek a kormányerők és a lázadók között zajló, végeláthatatlan mérkőzés pillanatnyi állásáról, és tudatosítják, hogy a semleges "buffer zone" idilljét hamarosan valamelyik vagy akár mindkét fél fegyverropogása fogja átadni a múltnak.

A talán tizenéves Agu futtában hátrapillantva bizonyosodik meg arról, hogy igen. Tényleg szitává lőttek a földön térdelő családjából mindenkit. A városban a magát legitimnek mondó mészárosok (kormányerők) az illegitimnek kikiáltott mészárosokat (gerillák) keresik, és mészárolják halomra az ártatlan lakosokat. Mi lesz az erdőbe menekülő, csenevész Aguból, aki a vadonban talán a második napot, ha túléli, senkije és semmije sincs, és ennél jelentéktelenebb már nem is lehetne?

"A boy has hands to strangle and fingers to pull triggers. Why you saying a boy is nothing? A boy is very, very dangerous."

Persze, gerilla. A bosszú logikája kikerülhetetlen, a végzete beteljesedik: családját az ő leendő bűneiért végezték ki. A Beasts a maga szenvtelen időrendi linearitásával ábrázolja az erőszak katasztrofálisan hatékony újratermelésének, új generációk általi gyors elsajátításának lefele tartó spirálját, az emberiség bölcsőjének koravén öngyilkosságát. Noha sajnálatosan adott a lehetőség, Agu asszimilációját sem dramatizálja túl a film, a fiú partizánná lényegülését (a drogok és a karizmatikus vezető agitációján túl) a jogos revans egyre halványabb, egyre értelmetlenebb ösztöne vezérli, útja nem ereszkedik a bűnbánat és a teljes öntagadás amaz mélységeibe, amelyek félelmetes hatékonysággal válhatnak a saját szüleik kivégzésére kényszerített gyerekek pszichés börtönévé. (A rögtönzött toborzás és a tűzkeresztség eme humánus összevonása bevett szokás arrafelé.) Ez stilizáció nélkül talán nem is vihető vászonra, ahogy a szimbolikus ívű A háború sámánja (2012) példája is mutatja.

Fukunaga végigköveti Agu sorsát a múlékony biztonságtól a komplett család elvesztésén, a világból kiszaladáson, egy új, dzsungelben masírozó család meglelésén, majd annak borítékolható felbomlásán keresztül a megmaradt, elcseszett perspektívák felvillantásáig. A rendezőre jellemző módon a megjelenítés nem dagonyázik a hatásvadász megoldásokban, pár torokszorongató alkalommal ugyan sikerül megidézni a nyers és zaklatott Őrült Johnny (2008) hipnotikus erejét, ez a film inkább a tartalmi-formai egyszerűségével figyelmeztet. Agu nem egy szörny az egzotikus kontinensről: a Beasts egy átlagos gyerek átlagos története Afrika találomra kiválasztott területén, amit jobb híjján közigazgatásilag még mindig országnak hívnak.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!