„Felejtsétek el a japcsikat! Itt jön a Los Angeles-i
rendőrség!”
Vannak cáfolhatatlan bizonyosságok, melyek megnyugtató rendíthetetlenséggel igazítanak el minket az életnek nevezett dzsungelben: az ég kék, a víz nedves, James Ellroy pedig a kortárs krimi királya. Vitatkozni lehet a kijelentésemmel (melyet amúgy a hibátlan énképpel rendelkező Mester is oszt), csak épp nem érdemes. Ellroy életműve kikezdhetetlen magabiztossággal áll bírálói elé, monumentalitását vizsgálva nem tehetünk mást – fejet hajtunk és hálát rebegünk.
A helyszín Los Angeles (mi más lehetne): egy nappal a Pearl Harbor-i támadás előtt a hatóságok egy japán család kibelezett holttesteire bukkannak. Az áldozatok (?) búcsúlevelükben megjósolják a közelgő apokalipszist, a ténylegesen bekövetkező események azonban még a legedzettebb (és legmocskosabb) zsarukat is próbára teszik (és kifilézik). Részletezhetném tovább a cselekményt, csak az olyan lenne, mint Woody Allen híres mondása a Háború és békéről: „Az oroszokról szól.”
Ellroy a zseniális L.A. Quartet (Fekete Dália, A nagy Sehol, Szigorúan bizalmas, Fehér jazz), és az Underworld U.S.A. trilógia (Amerikai tabló, Az élet ára, Blood’s A Rover) után újra legendás antihőseit mozgatja, a Perfídia (jelentése: árulás) a Fekete Dália eseményei előtt játszódik, ám egy pillanatra sem kell önismétléstől vagy az újabb bőr lehúzásának kellemetlen érzetétől tartanunk: a regényben írója tudatossága a legdöbbenetesebb, mintha Ellroy fejében ezek a történések már a korábbi könyvek írásakor hiánytalanul kibontakoztak volna. Kay Lake, Lee Blanchard, Buzz Meeks, vagy a vadállat Dudley Smith (és még sokan mások) szerepeltetésével Ellroy eléri, hogy könyveire önálló univerzumként tekintsünk, bámulatosan átgondolt, hosszú évtizedek során kialakított világra, melyben minden mindennel összefügg, és „minden út ugyanabba a szargödörbe vezet”.
Ebben a világban senkinek sincs kegyelem, mindenki sáros, mindenkit vonz a bűn és a mocsok, mindenki tudja, hogy konzekvensen önmaga ellen dolgozik, saját sírvermét vájja egyre mélyebbre, de nem tehetnek mást: ez a természetes közegük, lényük a pusztításban gyökerezik, engedelmeskednek a legalantasabb ösztönöknek, zokogva vonszolják magukat a Pokol legrettenetesebb bugyraiba. Ellroy fiktív, de nagyon is valós alapokon álló Los Angelest épít, Hollywood legnagyobb sztárjait sem kímélve: Bette Davis egy szexmániás, öntelt ribanc, Clark Gable egy férfival hatvankilencezik, Salvador Dali leopárdja egy ópiumbarlang kanapéján henyél.
Felejtsd el a bűnüldözés illúzióját: csak simlik vannak, megalázó alkuk és hazugságok, senkit nem érdekel a gyilkos valódi kiléte, sőt, továbbmegyek: olvasóként sem elsősorban a megoldásra vagyunk kíváncsiak. Bár a Perfídia krimiként is hibátlanul funkcionál, cselekménye csavaros, fordulatai megdöbbentőek és ötletesek, Ellroy nem elégszik meg a tét nélküli szórakoztatással: vádiratot intéz Amerikához, a szabadság hazáját rasszisták, perverzek és pszichopaták gyülekezeteként aposztrofálja, legsúlyosabb állítása pedig, hogy ezek az elemek egytől egyig hatalommal, befolyással és kurva sok lóvéval rendelkező, köztiszteletnek örvendő férfiak és nők – a bambuszrügyekkel férfiakat erőszakoló elmebeteg drogfüggő messze nem a legrosszabb arc ebben az iszonyatos panoptikumban.
Ilyen körülmények között külön bravúr, hogy az író képes megrázó, drámai, szívet tépően humánus pillanatokkal szolgálni olvasójának – igaz, ezek a legminimálisabb gesztusokból, emberi interakciókból bontakoznak ki, de pont egyszerűségük és sallangmentességük okán maradandóak. A totális őrület és a fokozhatatlan káosz közepette egyetlen érintés, mosoly, vagy a másik fájdalmas gondolatainak néma meghallgatása többet jelenthet mindennél – egy kis reményt ad, hogy aztán újult erővel térhessünk vissza a borzalmas valóságba.
Ellroy ismét azt adja olvasóinak, amit csak ő képes adni: brutalitást, felkavaró drámaiságot, csontig csupaszított realitást és kegyetlen, de tökéletesen hiteles fikciót. Ennyi fájdalom után talán érthetetlen, miért mondom ezt, DE: számomra a tavalyi év legemberibb, legőszintébb, legmegrázóbb könyve.
Eredeti cím: Perfidia, fordította: Illés Róbert
Jaffa Kiadó, 2015, 753 oldal
