Richard Morgan: Valós halál - Akibe csak halni jár a lélek

Megdögleni a jövőben sem kellemes élmény, ezután sok évtizednyi börtönbüntetést letölteni, ráadásul testen kívül, digitálisan eltárolva különösen nem az. Takeshi Kovacs mégsem örülhet felhőtlenül, amikor feltételesen szabadlábra helyezik egy ex-zsaru strapabíró, bár nikotinfüggő testébe letöltve, mert az ügy, melyet szabadsága fejében egy nemrégiben öngyilkosságot elkövetett matuzsálem milliomos megbízásából meg kell oldania, kellően veszélyesnek ígérkezik ahhoz, hogy rövid távú újbóli, akár végleges elhalálozásával járjon.

Tudniillik - habár a jövőben az emberi test elpusztulása, a tudat digitális eltárolhatóságának hála, nem okozza egy személy végleges halálát -, a koponyában elhelyezett tudat-tok sérülése visszavonhatatlan, kivéve, ha az illető rendszeresen készíttetett biztonsági másolatot agyának teljes tartalmáról. Ilyen második védőhálóra azonban csak a leggazdagabbaknak van pénze, és a másolat az eredeti test (vagyis az előző másolat...) emlékeivel csak egészen a legutolsó lementés pillanatáig rendelkezik. Így történhet, hogy a megbízást adó ingerült milliomosnak fogalma sincs, miért is lőtte fejbe saját magát a dolgozószobájában. És az ex-kommandós, ex-bűnöző, virtuális börtönéből exhumált Takeshinek kell kikapirgálnia az infót, nyakig merülve a 25. századi Föld társadalmának szövevényes szartengerébe.

A Valós halál tudományos-fantasztikus regényekre jellemző felvetései - hogyan nézne ki jövőbeli világunk egy adott új technológia megléte esetén? - kifejthetőek lettek volna egy klasszikus, ráérős (lemes, clarke-os) sci-fi-ben is, esetleg egy posztmodern, paranoid, sehova sem tartó rémálomban (Philip K. Dick-módra), és bár mindkettő megközelítésből van egy morzsa a regényben, Richard Morgan inkább a detektívregény bő félszázados műfajára feszítette fel neo-noir történetét. Ügyes választás: a cyberpunk egyébként is előszeretettel foglalkozik a társadalmi rétegek közti, az elérhető technológiai lehetőségek miatt is csak még gyorsabban növekvő szakadékkal, e motívum pedig remekül rímel az USA nyugati partján játszódó, társadalomkritikával és moralizálással átitatott Raymond Chandler-történetekre, ahol a valóságtól elrugaszkodott milliomosok és örököseik világa gyilkosságok, zsarolások és emberrablások által kavart tornádókban kapja fel a nagyrészt tehetetlen, leszakadt kisembereket, piti tolvajokat és persze a narrátort, egy cinikus detektívet.

A történetnek tehát inkább csak mázat, tematikai színesítést adó cyberpunk műfajból Morgan sokkal inkább a punkot érzi, mint a kibernetikát: a jövő növekvő technológiai káoszában, az állati ösztöneinket nem felváltó, hanem kiszolgáló, legkülönfélébb digitális rendszerek dzsungelében sokkal inkább otthon van heves, már-már kamaszos prózája, mint a logikusabban átgondolt, valóságban is működőképesnek tűnő műszaki megoldások kitalálásában és jellemzésében. Ráadásul a regény nem egységes sem stílusában, sem ritmusában, de még karaktereinek viselkedésében sem. (Valószínűleg ez az író munkamódszeréből is fakadhat, melyről a vele készített interjúnkban is mesél.)

Mégis, a Valós halál egész szövegét áthatja egy olyasfajta ponyvás lazaság, ami miatt mindez megbocsájtható válik: szinte késztetést érez az ember, hogy elnézze a rossz ritmusú hangnemváltásokat, indokolatlanul hosszasan ecsetelt szexjeleneteket és váratlanul arcunkba tolt drámai csúcspontokat, egyszerűen azért, mert mintha a mesélő sem venné komolyan az egészet, mintha csak egy koszos pultnak támaszkodva hadarná a sztorit valakinek, röhögve, élvezve, hogy lassan tömeg gyűlik köré, instant szórakozásra éhesen, lökdösődve, bekiabálva néha egy "hogy volt!"-ot...

Az pedig, hogy eközben, minden színpadiassága ellenére, Morgan időnként egészen megható és személyes jelenetekkel lepi meg az őszinte ponyvát megbecsülni képes olvasót, sőt a cyberpunk alapművek által életre hívott toposzokat (VR, AI-k, nemi testcserékkel járó óhatatlan identitás-zavarok no és persze a kötelező techno-nindzsák...) is sikeresen integrálja kiforratlan, ad hoc univerzumába, már tényleg csak a hab a tortán.

Eredeti cím: Altered Carbon, fordította: Totth Benedek
Agave, 2015, 480 oldal 


Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!