Marsi Mentőexpedíció - Mission Impossible

A 2015-ös év egyik slágere volt az Andy Weir könyvére épülő Ridley Scott-mozi, ami sok minden lehetett volna, mégis pont az lett, aminek a legtöbben prognosztizálták. A médium-váltás mikéntje tehát teljesen tipikus, mondhatni közhelyes, pusztán a végeredmény megítélése terén mutatkozhatnak meglepő különbségek, e sorok szerzője (aki nem pusztán véletlenek katasztrofikus összjátékaként vagyok én, hanem amúgy is) pedig bátorkodik e különbségek egyikének előcsalogatására.

A marsi legnagyobb erényének az erős alapokon nyugvó tudományosságot tartják, és természetesen nem alaptalanul. Díjazandó eltökéltség és szorgalom kell ahhoz, hogy pár év alatt kikupáljuk magunkat botanikától kezdve az űrrepülés fizikáján keresztül a legnagyobb űrkutatási intézetek szervezeti működéséig, és ezen ismeretek birtokában egy szinte mágikusan valószerű eseményláncolatot alkossunk, izgalmas hurkokkal és mellékágakkal (ezt a szorgalmat nyilván busásan díjazták is). A könyv viszont a kézenfekvő napló-formátum segítségével éri el hatását, azzal, hogy száraz tényszerűséggel adja minden egyes galiba megélésének, kifürkészésének és megoldásának részletes leírását. Ezért látszatra olyan száraz és terméketlen, mint a Mars felszíne: alig vannak jelzők, határozók, hasonlatoknak körülbelül nyomuk sincs. Az alkalmazott műfaj már nem is naplóra emlékeztet, inkább egy használati útmutató az élettelen, de nem lakatlan bolygóhoz. Ez a próza a semmi közepén molekulánként, elemi mozdulatonként felépítendő világ nyelvi leképezése. 

És ez az egyszerű, látszólag rétegszegény próza ezekkel a mennyiségi mutatókkal, az aprócska felismerések és műveletek ilyen volumenével tud mélyebbre ásni az olvasóban. Sok kicsi sokra megy, a mennyiség egy ponton átcsap minőségbe. Értékelhetem-e a navigációs leleményt, ha fel sem merül, hogy eltévedhetek? Rádöbbenhetek-e a tudás, az invenció hatalmára és a kiszámíthatatlanság banalitására, ha alig adódik több malőr, mint egy közepesen megírt katasztrófafilmben? Ha a krumpli termesztése két és fél probléma megoldásával kipipálható, ugyan mennyire töprenghetünk el azon, hogy a három és fél milliárd év (vagy hat emberfeletti nap) alatt kidolgozott életet baromira kurvanehéz lesz másutt reprodukálni? 

A marsinak nem a pszichológiai hitelesség hiányát frappánsan palástoló, pozitivista derű dobogtatja a szívét, hanem az a molekuláris aprólékosság, amely minden pórusából árad, és amely a technikai világunk és a természet felfoghatatlan és ignorált komplexitására hívja fel a figyelmet. Nem a jópofa poénoktól lesz a történet az, ami, hanem attól, ahogy az olvasó arcába döngöli, milyen elképesztően nehéz és kockázatos egy fúróval lyukakat fúrni, vagy imitálni a természet egyszerűbb folyamatait.

A Marson ragadt Mark Watney története a kaland és a sci-fi zsánerei között lebeg, egy frappáns Robinson Crusoe-parafrázis, ahol a hős nem a társadalomból, hanem a bioszférából szakad ki, technikai fejlettsége és tudása birtokában pedig a hiányzó zöld környezetet próbálja valamilyen, saját életéhez minimálisan szükséges szinten újraalkotni. A marsit természetesen áthatja a tudományba vetett optimista hit, hisz (ahogy Jules Verne A rejtelmes szigetétől kezdve a Csillagok közöttig kismillió sztoriban) az intelligencia és a jól strukturált tudás a túlélés egyetlen záloga, de a bolygó téglavörös, kihalt sivatagjaiban délibábként tűnnek fel a poszt-apokaliptikus tradíciók díszletei is. Mark gigantikus sztoicizmussal egy olyan isten háta mögötti vidéket próbál gyarmatosítani, mint amilyenné épp a Földet tesszük.

Ez persze a film letaglózó képein érzékelhető igazán, ezért sajnálatos, hogy az adaptálás során Scottnak pont azt az aprólékosságot és zsúfoltságot kellett (?) kihajítania ballaszt címszó alatt A marsiból, ami annak az esszenciáját adta. Ha bent hagyja, egyrészes nagyjátékfilmként nem tud felszállni a Mentőexpedíció – ha kiveszi, akkor törvényszerűen hígít, habosít, herél, stb. Valóban nem várható el egy csúcskategóriás sztárparádétól, hogy játékidejének nagy részét egyetlen színész végenincs pepecseléseinek, bütyköléseinek, a fatális rizikófaktorú, de amúgy kis-és középszerű gebaszok felmagasztalásának szentelje, de ami így, ebben a formában elstartolt a mozikban, az ugyan egyszerre kaland és sci-fi, de csak nyomokban A marsi. A gyomrot többnyire kímélő, diétás barkácsbemutatóval felvezetett, látványos űrkorzó, melynek láttán a néző azért rádöbbenhet, hogy kicsit sok (mármint valószerűtlenül sok) a hűhó egyetlen asztronauta megmentéséért.

A történet e téren megmutatkozó, galaktikus aránytalanságát Weir is érezte, amit az epilógus némileg esetlen magyarázkodása tesz egyértelművé, viszont amennyire logikátlannak tűnik az űrkutatási szervek (tudományos érdekeket figyelmen kívül hagyó) igyekezete, annyira hiteles a közvélemény implicit bemutatása, ahogy a világ egy iskolás nebulóként tapad a képernyőre, és könnybe lábadó szemmel szorít a magára maradt gyarmatosítóért. A mentést (főleg anyagi szempontból) jogosan megkérdőjelező hangok ellenére valószínűleg az azt pártolók lennének (sokkal) többen, a közvélemény és a média kölcsönös nyomásgyakorlásának köszönhetően pont a könyvben olvasott, filmben látott módon törekednének az illetékesek hazahozni a hátra hagyott asztronautát. Mellesleg az egyén jogait fennen hirdető Egyesült Államok egyrészt „senkit sem hagy hátra”, azt pedig végképp nem, akire a világ összes, könnybe lábadt szempárja mered.

A Matt Damon által megformált Mark Watney amúgy pont olyan vagányul semmilyen, mint a regényben, amely, ahogy már korábban szóba került, a lírával együtt a lélektani vetületekre se szánt túl sok kapcsolási rajzot. Nincs ezzel semmi gond, Weir nem a magányt ábrázolta, inkább a problémamegoldó tudóst, mérnököt emelte piedesztálra, és Scott is hasonlóképpen tologatta a hangsúlyokat. Annyi talán elgondolkodtató lehet, hogy a rendező krisztusi korba épp most lépő, talán legjobb filmjében a replikánsokat milyen elegáns és megrendítő módon tudta mennyivel: emberibbnek mutatni.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!