Kázmér és Huba az Arrakison, avagy homokférgek és dinoszauruszok

A nem csak a nagyvilágban, de kis hazánkban is mindenki által szívébe zárt rosszcsont filozófus, Kázmér és képzeletbeli (plüss)tigrise, Huba ezúttal a Dűne univerzumában elmélkedik a lét nagy kérdéseiről, méghozzá Bill Watterson hivatalos hozzájárulásával. Ez nem kis szó, hiszen a képregényszereplő páros kultikus státuszt szerzett megalkotója még Allan Moore-nál is jobban rászolgált a visszahúzódó remete jelzőre, és talán az egyetlen ember a világon, aki elvi alapon tiltotta meg, hogy két világhírű karakterét bedarálja a merchandise-gépezet. Ezzel egyrészt a kétségbeesés szélére taszította az ügynökét, aki szerint a Kázmér és Huba pólók, bögrék és figurák eladásának részesedéséből mára saját szigetet is vehetett volna, másrészt az önmegtartóztatás és a megingathatatlan elvek utolsó szélmalomharcosává tette abban a világban, ahol Jim Davis és Charles M. Schulz már régesrég elesett.

A Calvin & Muad’Dib képregénycsíkjait egy szimplán Joe álnéven futó egyetemista kezdte el 2012-ben, majd barátai unszolására indított ezzel a címmel Tumblr profilt. Két filozófiai kérdéseket is boncolgató műfajt, Bill Watterson Kázmér és Hubájának képregénypaneleit és Frank Herbert társadalmi és vallási kérdéseket feszegető sci-fi regénysorozatának szövegeit házasította össze meglehetősen nagy sikerrel. A DMCA (Digital Millennium Copyright Act) alapján hamarosan töröltették is a tartalmat az internetről mint a digitális szerzői jogok megsértését. Joe azonban nem adta fel, jogi képviselőkkel vette fel a kesztyűt, melynek eredményeképp sikerült kiharcolnia, hogy Bill Watterson végül a hozzájárulását adja az arrakisi Kázmér és Huba kalandjainak krónikájához.

Örvendezzünk hát, és olvasgassuk bátran Kázmér és Muad’Dib gondolatait az univerzum megfejthetetlen kérdéseiről (és ha nem tudtunk betelni vele, itt folytathatjuk tovább).

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!