Ryan Gattis: Közel a tűzhöz - Lángok nyelvén

Érettségi után pár cimborával kimentünk az USA-ba melózni egy nyárra. Így szólt az üzlet: a vízum három hónapjából két és felet lehúzunk egy konyhán, aztán a hátralevő idő alatt a seggére verünk a pénznek. Meg sem próbálom leírni, mekkora szívás volt életemben először tizenkét órában végigmelózni a nyarat egy rakás idegbajos ukránnal meg orosszal egy forró és olajos, közel ezer főt ellátó menza konyháján, szóval augusztus végére ki voltunk készülve, mint a kutyák. Éjjel fél kettőkor érkeztünk meg a langyos Los Angeles-i éjszakába, kibéreltünk egy tengerkék kabriót, átöltöztünk a szálláson (olcsó hostel, mélyen a latino területen...), és azonnal el is indultunk a Ponyvaregény zenéjét bömböltetve, hawaii ingben és strandnadrágban - dögöljünk meg, ha most azonnal nem tapicskolunk bele a Csendes-óceánba! Én vezettem, az itthoninál kétszer szélesebb sávokban suhantunk az éjszakában, pálmafák és emeletes fánk-cégérek között, töküres, nyílegyenes utakon...

Körülbelül négy és fél perccel később az út szélén álltunk, mögöttünk villogó rendőrautó, mellettünk balra egy másik, a jobb elsőn a zsarunak maroklőfegyver a kezében - én meg kifehéredő bütykökkel markoltam a kormányt, filmjelenetek pörögtek a fejemben, és csak arra tudtam gondolni, hogy remélem, látják, hogy ott van a kezem, ahol kell, ártalmatlan turisták vagyunk, legyél velünk, Gonzo keresztapja…! De csak kiröhögtek, persze (az egyik vigyorogva még huhúzott is egyet, a zenét utánozva, jókedvünket csúfolva) - még azt sem kérték meg, hogy halkítsunk a zenén, mindössze arra hívták fel a figyelmünket, hogy éjszaka tilos strandolni, és már ott sem voltak. Nem hajtottam gyorsan. Csak azért villogtak le, hogy megnézzék, nem bedrogozott, fegyveres gengszterek vagyunk-e véletlenül.

Akkor ezt letudtuk annyival, hogy az USA egy rendőrállam. Túlreagálják. Nincs para! Másnap késői kelés után megálltunk kávézni és fánkot zabálni a kocsi motorháztetőjéről egy parkolóban (Kool & The Gang szólt, “igazi fekete zene” - utólag külön mulattat ez az apró részlet). Pár percen belül gyermekét ráncigálva odasietett hozzánk egy riadt tekintetű fekete nő, hogy figyelmeztessen, ez nem nekünk való környék, szerinte azonnal üljünk be kocsiba és menjünk innen. Nem hittünk a fülünknek. Körülnéztünk, és hirtelen az atlétás, falakat támasztó fiatalok meg a harminccal guruló hatalmas dzsunka kocsik megfoghatatlan fenyegetéssel teltek meg a nyugodt, szikrázó napsütésben.

Hamarosan ott is hagytuk L.A.-t. Nem bántam, nem szerettem. Se a képmutató, luxussal teli negyedeket nem éreztük otthonosnak, mint Beverly Hills, ahol az utcán gyalogolni csak mexikói férfiakat (kertészek) és mexikói nőket (bejárónők) láttunk, se a lepattant, kizárólag színes bőrű személyzettel üzemelő mosodákkal és gyorséttermekkel teli külvárosi negyedek tengerét (ahol laktunk és ettünk), se a magasban vezető, három-négysávos autópályákat - mintha az egész kaotikus, saját természeti törvényei szerint működő dzsungelt valaki spárgával kötözte volna át, kétségbeesetten próbálva egyben tartani.

Bocsánat, elkalandoztam a tárgytól: elmerültem személyes élményeimben, és saját - túl közeli - nézőpontomból jellemeztem a várost. De hát én csak a nekem mutatott arcát ismerhetem, nem tudom, milyennek látja a járőrautóban nevető zsaru vagy a jószándékú fekete anyuka, sőt még azt sem, hogy engem kinek-milyennek gondoltak. Ryan Gattis viszont arra a nehéz feladatra vállalkozott regényében, hogy több mint egy tucat különböző korú, nemű, származású és társadalmi helyzetű karakterének mind egyedi hangot adjon, miközben bemutatja a hihetetlen méreteket öltő, látszólag megmagyarázhatatlan 1992-es Los Angeles-i zavargások alatti néhány órájuk vagy napjuk eseményeit.

Az eredmény meglepően meggyőző: a szereplők hitelesnek érződnek, már amennyire a magyar fordítás hazai olvasóinak egyáltalán hiteles lehet latin-amerikai gengszterek származási helyükről valló, spanyollal kevert angolja, fekete drogosok szlengje, ázsiaiak és kelet-európaiak nagyon is amerikai párbeszédei. Gattis merész és nagyívű metszeteket készít az USA nagy olvasztótégelyének legforróbban izzó részéről, leírásai az éppen-akkor-és-éppen-ott hangulatot árasztják, az akciók valós idejűnek hatnak, forgatókönyv-ritmusú cselekménye pedig energikusan zakatol előre a semmiből induló és önkényesen véget érő (ritkán lezáruló) történetszálak mentén. A szöveg tempóját csupán a közbevetett, konyhafilozofálgatással megszórt, saját magunknak fenntartott nyerseséggel előadott és szándékosan vázlatos belső monológok lassítják, de meg ezek sem törik, sőt őszinte egyszerűségük a bevonódást erősítik.

Így hát éppen ott teljesít kiválóan a regény, ahol könnyen elhasalhatott volna, miközben témája temérdek szubjektív nézőpontot alkalmazó fő koncepcióját kérdőjelezi meg. A kíváncsi, netán még az oknyomozó újságírásért is rajongó olvasó ugyanis úgy érezheti, a mesélő lerázta magáról az események analitikus - minél alaposabb megértését, megértetését célzó - leírásának felelősségét: a tizenhét bemutatott karakter egyike sem fölérendelt a másiknak, azaz nincs kitüntetett szerepű vagy különleges epizódokat megtapasztaló személy (például a polgármester vagy a rendőrség parancsnoka), de még keretszín vagy a személyes élményeket valamiféle önkényes értelmezéssel keretező narrátor sem.

Sőt, ha ez még nem lenne elég, több szereplő egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy őt a Rodney Kinggel történtek teljesen hidegen hagyják. Mintha csak azt üzenné az író, gyújtószikrára ugyan szükség volt, de ennek a hat napnak, a konkrét lefolyásának nem kellene meglepőnek lennie, inkább a puszta valószínűsége az érdekes: az, hogy egyáltalán mi tette lehetővé, nem pedig, hogy miért nem történt meg előbb (vagy miért nem ismétlődik gyakrabban). Így hiába fonódik össze vagy fut párhuzamosan egyesek sorsa, a mozaik nem áll össze képpé - ezeket a Los Angeles-i lakosokat főként csak az köti össze, hogy mind részesei voltak a hatnapos dühöngő káosznak.

Ilyen szempontból pedig a regény kissé kétértelmű eredeti címe (All Involved, azaz “Mindenki részese volt”, vagy cinkosabban: “Mindenki benne volt”) ugyanolyan sokatmondó, mint az egyébként találó magyar változat. A regény írását megelőző, kimerítően alapos anyaggyűjtés nyilvánvalóan rengeteg izgalmas részletet tárt fel a városról és lakosairól, de ezek nagy része nem is közvetlenül a hatnapos forrongásra vonatkozik, így a regény akkor is tele volna izgalmas és árulkodó történetekkel, ha nem a ‘92-es események szolgáltatnák ezek hátterét.

Így Gattis végül is úgy számol be Los Angeles történetének egyik legsötétebb foltjáról, hogy közben nem számol be róla: túl közel ment a tűzhöz, hogy minél hűbben dokumentálja a lángnyelveket, de így a város lángolásáról magáról nem mond eleget.

Eredeti cím: All Involved, fordította: Varró Attila
Fumax Kiadó, 2015, 400 oldal

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!