Stephen King: Carrie - Passió

„A sajnálat tüneti kezelés. Az ember sajnálja, ha mellélötyköli a kávét, vagy elrontja a játékot azzal, hogy sorozatban egyetlen bábút sem talál el bowlingozáskor. Az igazi bánat azonban ritka, mint az igazi szerelem.”

„Egymásra néztek, egyikük sem szólt.

Carrie érezte, hogy a szíve szakad meg ha Tommy csak egy rossz szót is szól – ha pedig kineveti, vége van. Mintha az egész nyomorult élete egyetlen pontba szűkült volna, amely forrása lehet egy táguló fénynyalábnak, de lehet, éppúgy, a legvégső pillanat.

Gyámoltalanul, elesetten susogta: - Tetszem?

- Gyönyörű vagy – mondta Tommy.

Gyönyörű volt.”

      Hamvai Kornél fordítása

Stephen King ennek a regénynek köszönheti a karrierjét. Témaválasztás és időzítés kettőse segítette a csúcsra – az, hogy a könyv eleve szenzációsan van megírva, nem volt elsődleges faktor.

Köztudott, hogy Tabitha, King felesége halászta ki a szemetes kosárból a kéziratot és vette rá férjét a végigírására, illetve arra, hogy elkezdjen vele kiadóknál házalni. Így a Carrie-vel kapcsolatban minden a nőkről szól, legyen szó akár a regény elkészültének históriájáról vagy magáról a történetről. King nincs annyira arrogáns, hogy olyasmit állítson, kiismerte a nőket – aki azt állítja, megértette őket, az nem értett meg semmit –, de a Carrie tanúbizonyságként elég arra, hogy elismerjük, amennyire férfi megfigyelhette őket (mert hagyták, hogy megfigyelje őket), ő megtette, amit meg lehetett. Talán durvának hat ez a már-már vadállati analógia, mégsem kérek érte bocsánatot: a nő a természet legérdekesebb lénye – veszettebb, kedvesebb, kegyetlenebb, szeretetreméltóbb, kiszámíthatatlanabb és eltökéltebb, mint a férfi. És veszélyesebb.

Időzítés, ugye: Carrie White a legrosszabbkor, a legkevésbé megfelelőbb helyen érik nővé, szó szerint. A tornaóra után, a zuhanyzóban jön meg az első menstruációja, és osztálytársai, miután rájönnek, hogy Carrie-nek fogalma sincs, mi történik a testével, az eddigieknél még jobban megalázzák ezt a szociális páriát. Csakhogy Carrie-ben az első vérzés valami mást is megindít, kivirágzik benne a telekinézis, a tárgyak gondolatokkal való, addig látens talentuma is. A jelenet puszta ereje döbbenetes: míg a filmváltozatban Brian DePalma distanciát teremt néző és szenvedő fél között, King képtelen kegyesnek lenni, betekintést nyerünk nem csak Carrie, hanem szadista osztálytársnői és a tornatanárnő gondolataiba is, aki tanári feladatai és a Carrie iránt érzett undora között vacilál. King egyértelművé teszi, ezt a lány, ezt a Carrie-t a társadalom sehogy sem fogja fel, se barátai, sem autoriter védelmezői nincsenek. A lány magánya, szomorúsága és bimbódzó dühe szó szerint érezhetővé válik.

A világ kegyetlensége elől legjobb esetben az otthon adhat menedéket, a család szeretete, de Carrie-nek még ez sem adatik meg, mert Carrie-nek semmi nem adatik meg: King istene az ótestamentum kegyetlen pszichopatája, aki végtelen szenvedésben látja teremtményei létezésének értelmét. Carrie anyja extrém vallási fanatikus, aki a mindennapok legkisebb örömét is eredendő bűnnek tartja, és totális terrorban tartja a lányát. Sem odakinn, sem idebent nincs megnyugvás, széjjelszakad a szív, megbomlik az agy, és a feslett anyag mögül előszivárog valami olyasmi, ami irányíthatatlan.

A fiatal King egész egyszerűen elképesztő tehetség. Az a lírai, mégis naturalista stílus, amelyet a regényben alkalmaz, zsigeri szinten képes átéreztetni az olvasóval szépség és mocsokság (lelki és anyagi) kettősségének extremitását. A narratívát visszaemlékezések, rendőri jelentések és újságcikkek tucatjaival szabdalja, ezzel egyrészt a valóságérzetet növeli, másrészt pedig az apokaliptikus finálé eljövetelét sejteti. Sorai mögött ott munkál Bradbury, de annak elszálltsága nélkül: King sebészi precizitása, eltökéltsége, és a mindebből építkező rettenetes katarzis teszik őt ekkor, a hetvenes évek derekán a huszadik század második felének legjobb mesélőjévé.

A regény egyértelmű allegóriája a női nemiségtől való tradicionális félelemnek, illetve egyfajta próbálkozás e félelem leküzdésére, a nőiség heroizálására, és ez elkerülhetetlenül vérben fogan. Carrie nővé válása, érése közben elveti anyja dogmáit, és még a világ kíméletlenségét is képes feldolgozni egy bizonyos pontig – azon túl azonban már csak az erőszak és a kontrollálhatatlan pusztítás marad. Egyfajta anti-Médea válik belőle – nem csoda, hogy King érzéke a tragédiák érzelmi kiaknázáshoz modern viszonylatban páratlan, és szinte csak az ókori görögök voltak képesek a katarzisból ennyi mindent kisajtolni. Az abszolút áruláson senki sem teheti magát túl ép elmével, a végső megaláztatásból nem kecmeregsz ki emberként: Carrie leveti humanitását, és százaknak kell elpusztulniuk – persze ez a pokol őt magát is elemészti. Test és elme megsemmisül, mert mi hajtottuk a halálba: csak kedvesség kellett volna, egy kicsivel több jóság.

Szóval bánj tisztességesen a csajoddal, ezt akarom mondani.

Eredeti cím: Carrie, fordította: Hamvai Kornél
Európa, 1995, 282 oldal



Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!