Az apokalipszisben elvileg nincs semmi szexi: a civilizáció összeomlik, káosz és mocsok van, a lealjasodott emberállatok egymást ölik a túlélésért. Mégis, a világégés után játszódó történetekben a lecsupaszított macsó heroizmus valahogy mindig megjelenik, és az elsivatagosodott városokban, a kiürült autópályákban is van valami bizarr westernes romantika. Többek közt ezért is szeretjük a posztapokaliptikus filmeket és regényeket.
A modern sci-fi egyik legzseniálisabb alakja természetesen pont nem ilyen, a lefestett borzalmak ellenére is könnyen fogyasztható történetben gondolkodott, amikor 1965-ben, a kubai rakétaválság után néhány évvel megalkotta saját világvége-vízióját.
A fülszöveg és az első fejezet alapján a Dr. Vérdíj teljesen ortodox képviselője is lehetne a posztapokalipszis műfajának. Egy (majdnem) mindent elpusztító nukleáris holokauszttal nyit, aztán bemutatja a kaliforniai Pont Reyes túlélésre berendezkedő kisközösségét, amelynek tagjai a normalitás illúziójának megteremtésével és persze az alapvető fogyasztási cikkek beszerzésével múlatják az idejüket. És ezzel nagyjából végére is értünk az ismerős elemeknek. Ebben a könyvben nincs hősszerepre alkalmas figura, nincs a kiút reményével kecsegtető küldetés, és nincsenek még felemelő pillanatok sem.
Dicket nem külsőségek, nem a fizikai táj és a technikai civilizáció amortizációja, hanem a pusztulás nyomában járó lelki torzulások érdeklik. Ebből a szempontból különösen izgalmas a regény antihősének figurája. A fokoméliás (vagyis végtagok nélkül született) Hoppyra a bombák lehullása előtt úgy tekintenek, ahogy a hozzá hasonló szerencsétlenekre szokás: viszolyogtató torzszülöttként. A fiú úgy is érzi magát, mint egy megtűrt pária egy ellenséges világban, a nukleáris holokauszt beköszöntével azonban fordul a kocka. Hoppyban elindul egyfajta mutáció, és természetfeletti képességei alakulnak ki. Műszaki zsenialitása miatt a közösség legfontosabb tagjává válik, a hirtelen jött hatalom először csak megszédíti, majd szép lassan istenkomplexus alakul ki nála.
Dick politikai korrektséget nyomokban sem tartalmazó metaforája a testi és a lelki nyomorékság között húz párhuzamot. Azt ugyan nem állítja, hogy Hoppy a fizikai hendikepje miatt válik gonosszá, de azt igen, hogy egy olyan szép új világban, ahol a mutáció válik a normalitássá, előnnyel indulnak azok, akik már születésük óta egy ilyen torz valóságban élnek. (Lásd még a vakok esetét a félszeművel.) Ellenpontként Dick egy másik istenfigurát teremt: az űrhajós Dangerfieldet, aki magányosan kering a Föld körül a hazatérés reménye nélkül. Kulturmisszió gyanánt rádióadásokat sugároz a Földre, zenét játszik, irodalmat olvas fel, tanácsokat ad. A túlélők rajonganak érte, sztárként, spirituális vezetőként és családtagként tisztelik, amit a féltékeny Hoppy nyilván nehezményez.
A szürreális freakshow-társulatnak van még két említésre méltó tagja, a budapesti születésű dr. Bluthgeld (a címbéli Vérdíj úr), aki felelősnek érzi magát a nukleáris katasztrófáért, és megpróbálja bűneit jóvá tenni, de mivel egy Dick-regényről van szó, nem lehetünk benne biztosak, a tények és a paranoiás téveszmék milyen arányban keverednek az egykori atomtudós fejében. A másik központi figura (még) nem is igazi ember, csak egy embrionális lény, aki saját húga testében él. (Létező jelenség, hogy az ikerpár egyik tagja még a méhen belül „magába olvasztja” a másikat.) Képes kommunikálni testvérével, sőt Hoppyhoz hasonlóan neki is különleges képességei vannak, de míg a torzszülött kollégát korrumpálja a hatalom, Bill maga a meg(nem)testesült jóság. A két mutáns közti összecsapás elkerülhetetlen, és még annál is bizarrabb, amilyennek a fenti szinopszis alapján elképzelnénk.
A Dr. Vérdíj nem a mester legkönnyebben megemészthető műve (kellett nekem is egy féléves szünet az első 100 oldal után, amíg rá tudtam magam szánni a folytatásra), azonosulásra a karakterek csak mérsékelten alkalmasak, de ha nem klasszikus műfaji történetként, hanem az emberiség posztapokaliptikus bestiáriumaként olvassuk, akkor az esztétikai jellegű élmények mellett még – saját tapasztalat – néhány különösen izzasztó rémálommal is meg fog ajándékozni.
Eredeti cím: Dr. Bloodmoney, fordította: Pék Zoltán
Agave Könyvek, 2016, 256 oldal
