Miután elolvastam a szárazságtól rothadó ausztrál farmon
hullák után kutató döglegyek szempontjából megírt, alig több mint egyoldalas
prológust, gyorsan visszalapoztam, és elolvastam újra. És csak utána folytattam
az első fejezettel. Ritka, hogy valami ilyen plasztikusan, erőteljesen és
durván kezdődjön, és már egyetlen oldal után teljes bizonyossággal tudd: baromi
jó regényt tartasz a kezedben.
Az Aszály főhőse Aaron Falk, egy pénzügyi bűntényeket felderítő melbourne-i szövetségi ügynök, aki húsz év után tér vissza az iszonyatos szárazság sújtotta, nyomorúságos, isten segge alatti szülővároskájába, Kiewarrába, ahol gyerekkori barátja, Luke Hadler végzett a családjával, majd pedig saját magával is, egyedül a csecsemőt kímélve meg. A férfi szülei megkérik Falkot, hogy nézzen utána a történeteknek, mert ők nem hisznek a fiuk bűnösségében – de ahogy Falk vonakodva nyomozni kezd, több évtizedes salak tör felszínre a saját, szintén halállal és tisztázatlan, gyanús körülményekkel teli múltjából.
Az elsőkönyves Jane Harper olyan atmoszférát teremt (prózája erős és kifejező, remek szóképekkel és metaforákkal teli), amelyet késsel sem lehet vágni, mert kicsorbul az éle. Az eleve bűnök, rejtélyek, halálok és vigasztalan életek nyomasztotta, belterjes közösség kiszáradt folyók, felperzselt földek, izzadságtól megkeményedett ruhák, elsorvadó üzleti és személyes lehetőségek közepette, a totális kilátástalanság és szegénység markában vergődve zuhan bele a Hadler-család tragédiájába, és nem tehet mást, minthogy felokádjon minden mocskot és titkot és hazugságot, amely hosszú évek óta burjánzik forrongó felszíne alatt.
Az Aszály egyfajta hangulati antitézise a skandináv krimiknek: hideg és hó helyett forróság és szikkadtság van, a szárazság következtében pusztul a vidék, a helyieknek pedig csak annyi marad, hogy a kocsmában fojtsák alkoholba és ökölharcba egyre növekvő frusztrációjukat (melegen ajánlott néznivaló a témában: Wake in Fright). Ám a lényeg ugyanaz, a mostoha, az életet szűkmarkúan adó és mohón elvevő természeti körülmények által megedzett/meggyötört/megkeserített lakók tettei itt is gyilkos, perverz, kegyetlen mederben folynak. A családon belüli erőszaktól a gyerekmolesztáláson és a megszállottságon át a kapzsiságig van itt minden, mert az emberi természet sötét oldala éghajlatfüggetlen.
Bár rejtélyből bőven kijut (nem csak a Hadler-család lemészárlása, hanem Falk egy gyerekkori barátjának húsz évvel korábbi, flashbackek sorozatában felfedett halála kapcsán is), Harper elsősorban a karakterek viszonyaira és a város állapotára koncentrál, vagyis inkább a drámára fekszik rá, mintsem a krimire, pontosabban: a kettő abszolút elválaszthatatlan egymástól, az ok-okozati összefüggések labirintusában minden összeütközik és összegabalyodik. A karakterdráma kidomborításának veszélye ilyenkor mindig az, hogy a nyomozási szál nem csak elvékonyodik, de kiforratlan, átgondolatlan marad, Harper azonban mindkét gyilkossági ügyet következetesen, logikusan, sőt katartikusan juttatja el a végpontjára.
És ezzel nincs vége: jövőre jön a második Aaron Falk-regény, a Force of Nature. Harry Holénak kihívója akadt.
Eredeti cím: The Dry fordította: Roboz Gábor
GABO Kiadó, 2017, 384 oldal
