Szerző: Mosolygó Miklós
Sokféleképpen ábrázolták már a nácikat a magas és a populáris kultúrában: a leggyakrabban persze árja gyilkoló-robotokkal találkozunk, de számos kreatív megoldás is született az évek során. A „Nácik újragondolva” verseny nevezői között találhatunk videojátékhősöket, burleszkbe illő diktátorokat, zombikat, sőt még magát Donald Kacsát is. Ezekből a kétségtelenül látványos, de felületes ábrázolásokból pont a legérdekesebb maradt ki: milyen lehetett ambiciózus pályakezdőnek lenni a Harmadik Birodalomban?
Dr. Maximilian Aue egy elzászi család első gyermeke. Bár jómódban élnek, apja korán elhagyja őket, és egy gyűlölt mostohaapa veszi át a nevelésüket. Az apja elvesztését az anyja árulásának tartja. Menedéket csak ikerhúga, a titokzatos szépségű Una társaságában talál. Hősünk később németországi jogi pályára megy, majd magával ragadja a nemzetiszocializmus eszméje. A Barbarossa-hadművelet, majd a Fall Blau idején az SS kötelékében szolgál a Sicherheitsdienst munkatársaként. A Wehrmacht csapatainak nyomában járva a Hitler által megálmodott árja világ előkészítésében vállal figyelemreméltó szerepet. Bejárja a keleti front összes fontosabb állomását: látja Kijev aranykupoláit, vagy a Sztálingrád mellett a lustán tekergő mérges kígyót, a Volgát. Megmártózik a Fekete-tengerben Jaltánál, ősi nyelvek nyomait kutatja a hófödte Kaukázusban. Megfordul a jazztől másnapos Berlinben, ahol a táncparkett zsivaját már letiporták az SS bakancsai. Az 1178 oldalon terjeszkedő történet a fentiek alapján nyugodtan lehetne az európai hadszíntér Lonely Planet kiadása.
A regény során a nemzetiszocializmus által teremtett szép új világba csöppenünk. Aprólékosan megismerjük a Reich adminisztratív berendezkedését, a hivatalt és a bonyolult hierarchikus viszonyrendszereket. A monolitnak tűnő gépezet kisszerű mindennapjait. Az egyszerű náci párttag is lesz szerelmes, szeret moziba járni és táncolni, hízeleg a főnökének, és fúrja a kollégáit a munkahelyén. A hátország utcáin snájdig tisztek sétálnak karjukon vidám Fräuleinokkal, akiknek nevetése messzire gurul az Unter der Linden bazaltkövein. Ezalatt egy másik időzónában dörgő ütegek hangja egyre közelebb lopózik ehhez a felhőtlen boldogsághoz. Később már nehéz megmondani, hogy az óvóhelyek falai az emberek zokogásától vagy az angolszász bombáktól remegnek-e jobban.
Kevés alkotás vállalkozik a totalitárius rendszerek egyes szám első személyű ábrázolására. Így viszont lemaradnak arról, hogy bemutassák a fasiszta rendszerek személyiségtorzító hatalmát. Azt, hogy nincs hely bennük az embernek, ő csak kartotékadat. Littell viszont nem finomkodik: a vér az vér, a szar az szar, és ha egy katonának ártatlanok holttesteivel kell megtöltenie egy szurdokot, akkor megteszi, majd dolga végeztével elhányja magát.
Aue Zsitomir megszállása után nem sokkal összebarátkozik egy Jakov nevű zsidó fiúval. A fiú úgy zongorázik, mintha angyalok súgnának neki: Bach, Mozart, Beethoven hangjai ujjonganak a billentésétől. Az egyik nap megsérül a keze az autójavító műhelyben, ahol dolgozik. A felettese lelöveti a haszontalanná vált munkaerőt. Aue a Berlinből külön neki rendelt kottákat csalódottan dobja ki a szemétbe. Ráébred arra, hogy csak az orrunk előtt lévő pillanatban tudunk jót vagy rosszat cselekedni embertársunkkal. Egy emberi lény pszichéje és lelkiismerete nem képes átérni az erőszak olyan bonyolult architektúráját, mint a háború. Így a veszteségeinket sem számolhatjuk milliós nagyságrendekben. Az az istenek sajátja.
Aue lencséjén keresztül az olvasó a háború szélsőséges, olykor álomszerű megélésére kap lehetőséget. Egyik nap még eendői végeztével kiül az ablakba cigarettázni, és beszívja a kora májusi est fűszeres levegőjét a Tiergarten felől. Feltesz egy lemezt, mondjuk Bachot, és az ikerhúga iránti szerelmére gondol. Levonul az elegáns Adlon hotel éttermébe, ahol szarvasragut fogyaszt egy pohár bordóival. Máskor az előrenyomuló orosz csapatok elől a zsombékban bujkál, mialatt Flaubert olvas. Nem sokkal később pedig hordába verődött gyerekek puskái előtt kell könyörögnie az életéért. A megtapasztalt rettenet, az elkövetett bűnök és az ismeretlen tájak vad szépsége egy olyan képzeletbeli világot teremt Aue és az olvasó fejében, ahol már minden lehetséges. Egyes olvasói vélemények szerint Aue valójában egy SS egyenruhába bújt Patrick Bateman, de ez nem teljesen igaz. Míg Batemannel nem lehetett azonosulni, addig Aue érzékenységéből fakadó esendősége, a gyermekkori traumái és magánya empátiát ébreszt bennünk. Szép lassan belecsúszunk a lovaglócsizmájába, bármennyire is rúgkapálunk ellene.
Jonathan Littell regénye elnyerte a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat, míg az amerikai kiadás felháborodott visszhangra lelt a New York Times hasábjain. Ízléstelennek, talminak, hatásvadásznak bélyegezték. Ne tévesszen meg minket az amerikai prüdéria: ez a könyv egy nagy háborús regény. Kötelező olvasmány felnőtteknek.
Eredeti cím: The Kindly Ones, fordította: Tótfalusi Ágnes
Magvető, 2009, 1178 oldal
