A tavaly novemberben megrendezett ViTán volt szerencsém végighallgatni azt a kerekasztal-beszélgetést, melynek résztvevői - többek között - azt a kérdést boncolgatták, juthat-e hely a populáris kultúrának a társadalomtudományok szent kánonjában. Dióhéjban összefoglalva az eszmecsere ezzel kapcsolatos konklúzióját: van ugyan némi mozgolódás az állóvízben, de még messze vagyunk attól, hogy legalább a mára klasszikusnak számító sci-fi/horror stb. alkotások legalább megközelítőleg olyan helyet kapjanak például az oktatásban, mint amilyen a hétköznapjainkban betöltött szerepük alapján kijárna neki.
Kánai András: Holnap történt (Öt sci-fi téma, amely valósággá válhat) és Tóth Csaba: A sci-fi politológiája című munkáját - nem túl meglepő módon - egyaránt a science-fiction inspirálta: ha úgy tetszik, a szerzők annak hard és a soft oldaláról közelítettek a fantasztikumhoz. Persze a képlet ennél egy picivel bonyolultabb: Kánai dolgozatában is akad olyan téma, melyben nem a reáliáké a főszerep, a Tóth Csaba által jegyzett kötetnek pedig már a címével is kötözködhetnék, ha a szőrszálhasogatás lenne a fétisem, lévén az abban legtöbb helyet kapó univerzumoknak meglehetősen véleményes (space opera, space fantasy, ésatöbbi, ésatöbbi) a pontos besorolása. Lépjünk is ezen tovább gyorsan, hiszen non-fictionök tekintetében a szar és a máj elválasztódásának az a legfontosabb kritériuma, hogy mennyire felelnek meg egyszerre a két legfontosabb kritériumnak: a szakmai hitelességnek és a közérthető olvasmányosságnak.
Tóth Csaba az állam- és politikatudományok szemszögéből vizsgálja és elemzi többek között a Star Wars, a Star Trek és a Dűne-univerzum berendezkedésének és konfliktusainak legfontosabb kérdéseit (a jedi-rend és a Köztársaság egymáshoz való viszonyától kezdve az elsődleges irányelv problematikáján át az Atreidesek univerzumformáló uralkodásáig), Kánai pedig olyan, a fantasztikus irodalomban számtalan alkalommal felhasznált toposzokat vesz górcső alá, mint a Mars-utazás, a transzhumanizmus vagy éppen az, hogy csakugyan eljön-e az idő, amikor a világcégek már nem csak korrumpálják majd a kormányokat, de uralkodnak is felettük (és felettünk).
Az olvasmányosságot tekintve mind a két kötet jelesre vizsgázik: Kánai és Tóth is gördülékenyen és lendületesen ír. Akadnak persze stiláris eltérések: Tóth szövegei kiérleltebbnek és csiszoltabbak tűnnek, ami kevéssé meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy elvileg egy egyetemi kurzus többször ismételt előadássorozata képezi az alapját, ugyanakkor szöveggondozás terén (elütések kigyomlálása stb.) akadnak bakik. Kánai narratívája impulzívabb, inkább követi az élőbeszéd ritmusát, s bár néhol hajlamos szentenciaszerű kijelentéseket tenni, cserébe ha mértékkel adagoltan is, de fontos összetevője a narratívának az irónia és a szarkazmus (született rosszmájúként én baromira értékeltem a sorok között felbukkanó apró ki- és beszólásokat). Mindkét kötetre igaz, hogy nem érdemes izomból nekifeküdni, egy-egy fejezet után nem árt kicsit lazítani, hadd ülepedjen, amit olvastunk.
A sci-fi politológiájának a rendszerezés, a Holnap történtnek pedig az áttekintés a kulcsszava, ami persze jellegükből is adódik. Kánai a relatíve szűk kereteken belül is (uszkve kétszázötven oldalon tárgyalja az öt témát) félelmetes mennyiségű információt zúdít az olvasóra, s hogy nem a hasra ütés módszerével dolgozik, azt a majd harmincoldalas forrásjegyzék is bizonyítja (a forrásokat amúgy kifejezetten megéri tovább böngészni). Fejezeteit következetesen három plusz egy részre osztja: milyen módon jelenik meg a vizsgált tárgy a tudományos-fantasztikus irodalomban (az őskortól napjainkig), hogyan áll a helyzet a valós jelenben, illetve mit lehet prognosztizálni a közeli/távoli jövőben (plusz némi szubjektív, kreatív gondolatkísérlet zárszóként).
Üresjárat nincs, illetve éppen ellenkezőleg: érezhető, hogy Kánai mindegyik kérdésről külön-külön is meg tudna tölteni egy ehhez hasonló terjedelmű kötetet. Az írások ennek dacára relatív rövidségükben is kiegyensúlyozottan, jól szerkesztettek - az ötből csak egyet (megőrizheti a világunkban betöltött domináns helyzetét a sci-fikben már annyiszor és annyiféleképpen összeomlott USA?), zártam le úgy, hogy mindenképp javára vált volna a nagyobb terjedelem (ha Kánai szűkebb spektrummal dolgozik is, Fukuyama és Huntington után objektíve lehetetlenség mindössze hatvan oldalba zárni egy ehhez hasonlóan rengeteg aspektusból vizsgálható kérdést). Összefoglalva: az esszék a hozzám hasonló, virtigli humán beállítottságú szakbarbárok (már Vernénél is átlapoztam gyerekfejjel a Nautilus működését taglaló részeket, és ma sem izgat különösebben, hogy mi hajtja a sci-fi hősök által vezetett űrhajókat: ha jól van megírva, mutáns űrmókusok által hajtott óriáskereket is kész vagyok elfogadni) számára is könnyen befogadhatóak és világos ismeretanyagot tartalmaznak.
A sci-fi politológiájánál pöppet más a helyzet: az adott fejezet élvezeti értéket jelentősen csökkenti, ha az olvasó nem ismeri a Tóth által éppen vizsgált univerzumot – ez esetben jobban teszi, ha átugorja a vonatkozó részeket, és előbb bepótolja a hiányosságokat (no jó, az Éhezők viadalát ki lehet hagyni, elkerülendő az idő előtti demenciát). Más oldalról, akinek tanulmányai során volt szerencséje mondjuk alkotmányjoghoz vagy politológiához, az is némi keserédes (inkább keser, mint édes) nosztalgia mellett fogja átugorni a hatalmi ágak elválasztásáról vagy éppen a fékek és ellensúlyok rendszeréről szóló alapozó fejtegetéseket, de ettől még ezek az olvasók is simán megtalálhatják a számításukat.
Tóth precízen és megfontoltan rendszerezi és vesézi ki azokat a kérdéseket, amelyek felett a moziban ülve jórészt átsiklunk (például: milyen jogon ugatnak bele a jedik bármibe is, ami a köztársaságban történik), és amelyek természetszerűleg másodlagosak is minden, alapvetően a jó és a rossz küzdelméről szóló mesében. Kis túlzással – és egyszer-egyszer talán pici bűvészkedéssel - ott is rá tud világítani az összefüggésekre, ahol az adott történet megteremtője sem erőlködött a hátteret takaró jótékony homály eloszlatásával (lásd még Arany János és a „Gondolta a fene!” esetét). Olykor jobban kitölti a fekete foltokat, mint egy szégyenkezés nélkül, szakmányban írott kísérőregény. Rend és szabadság, moralitás és realitás, jog és igazság egymásnak feszülése – ha nem is biztos, hogy mindig egyet fogunk érteni Tóth okfejtésével, gondolatébresztőnek kiválóan alkalmas, amit olvasunk.
A sci-fi politológiájának időközben már megjelent egy több szerző által jegyzett folytatása is: ha akadnak is benne gyengébb dolgozatok, éppúgy megéri kézbe venni, mint az első részt. A holnap történt még relatíve friss megjelenésnek számít, de a magam részéről Kánai Andrást is csak arra tudom biztatni, hogy folytassa, ha lesz rá módja.
Kánai András: Holnap történt (HVG Könyvek, 2017)
Tóth Csaba: A sci-fi politológiája (Athenaeum, 2016)