Az igazi rémület indokolatlanul mélyre hatol, és hideg kézzel cirógatja meg szívünket, hogy évekkel később visszaidézve is megborzongjunk tőle. Nem ugyanarra vagyunk érzékenyek, így az ilyen erejű félsz mindenkinél másban fejeződik ki, máshogy üti félre ösztönös és gyenge próbálkozásainkat a minket legyűrő virtuális szenvedés hiteltelenítésére (ez az esemény nem logikus, én már rég elfutottam volna). Összekötő és megosztó tény: az 1984 hírhedt 101-es szobája mást rejt mindenkinek.
Ennek viszont óhatatlanul az a következménye, hogy horrorművekből nem létezhet tökéletes válogatás. Egy novelláskötet célozhat egyféle ízlést, egymás mellé kanyarítva írásokat tematikus alapon, vagy adhat kóstolót egy korszak összes parájából, vállalva a többé-kevésbé minden befogadó által megélt egyenetlen élményt.
A Sötétség ez utóbbi úton jár, rendezési elve a "kortárs" - bár hozzátenném, hogy míg az eredeti alcím (Two Decades of Modern Horror) vállalja a két évtizedes merítést, a magyar változat már csak huszonöt modern horrornovellát ígér, így a 90-es évekbeli írások meglephetik a magyar olvasókat. Az írók felsorolása nem csak a műfaj keményvonalas rajongóinak tartogat sok ismerős nevet. Az egyes szerzőkről információt nyújtó bevezetők örvendetesek, bár erősen szerkesztői szemmel íródtak, és ahhoz túl tömörek, hogy bármilyen képet kialakíthassunk az illető ízléséről, eszköztáráról.
A következőkben óhatatlanul szubjektív leszek, de a horrorra adott reakciónk mindig az…
A novellák nagy része az Egyesült Államokban jelent meg, és az összhatáson erősen érezhető az amerikai ponyvairodalom lényegre törő, hétköznapiságot hangsúlyozó stílusa. Egyes Average Joe és Everyday Sue karakterekről szinte ordít, hogy az őket kialakító legerősebb hatás a könnyű befogadói azonosulás biztosítása volt. Ez talán a műfajon aránytalanul nagy nyomott hagyott Stephen King hatása, amely pornónézéshez vagy popcorn-zabáláshoz hasonlatos direktségében: azonnal működik, mert a lehető legbanálisabb karaktereket, tárgyakat és szituációkat tölti meg rettenettel, de hamar unalmassá válik.
Meglepő módon a már általa is többször ellőtt gyilkos játék toposzát megíró King (Csattogó fogsor) mellett efféle prolihorror-novellát írt George R. R. Martin is (A Körteforma Ember), bár az övében Robert W. Chambers hatása is tagadhatatlanul felbukkan a lárvaszerű, sajtos pufin élő szuterén-lakó szomszéd képében. Sajnos előbbi író templomkert-őrének megfoghatatlan, nem evilági rettenetét nem sikerül átragasztani a főként kövérsége és étkezési szokásai miatt taszító férfira.
A történetek hatásmechanizmusát tekintve meglehetősen sok az explicit erőszakkal riogató darab. Ezek egy része sikeresen nemesül magánál többé (allegória vagy szimbólum képében), mások megmaradnak írói oldalról kevésbé kreatív, olvasóiról kevésbé intellektuális kihívást nyújtó zsigeri elborzasztásnak, egészséges psziché számára könnyen kikalapálható sokkélményt okozva. Több történet is keveri a félelemmel egy másik elemi ösztönünket, a szexuális túlfűtöttséget, érdekes módon azonban ezek a kötet gyengébbjei közé tartoznak. Clive Barker rá jellemző kamaszos tobzódása legalább őszintesége miatt szerethető, ám Poppy Z. Brite kaotikus India-exploitationje és az egyébként kedvenc íróim közé tartozó Neil Gaiman túlzásokban tocsogó, félszívvel megírt vázlata rövid hosszuk ellenére is idegesítően zavarosak.
A félelmet keltő elemeikben megmagyarázhatatlan és szimbolikus, művészileg bátrabb vállalkozások ellenben a kötet legizgalmasabb írásai közé tartoznak. Talán nem meglepő, hogy a H. P. Lovecraft és a már említett Robert W. Chambers legerősebb valódi örökösének (és nem tematikai másolójának) tartott Thomas Ligotti messze kiemelkedik az átlagból, Az álarcok nagyobb ünnepségét kifejezetten frissítő, lelkesítő olvasni. Mellette Joe Hill kamaszok szülőkhöz, felnőttséghez, nemiséghez fűződő érzelmeit feldolgozó szürreálját (Apám maszkja) és Edward Bryant idegenekkel való kapcsolatfelvételt tárgyaló, egyszerűsége és rövidsége ellenére is remek novelláját (Csirketánc) sorolom ide.
Szintén élvezetesek, ügyesek a mesei, sötét fantasztikumra építő novellák, melyek sokszor a legváratlanabb irányban bontakoznak ki (Pat Cadigan: Erő és Passió, Elizabeth Hand: A villikirály, Kelly Link: A hívó kalapja, Terry Dowling: Öltés, vagy éppen a gaimani úton járó, magánál Gaiman e kötetbeli novellájánál is sokkal eredetibb és erősebb A fa a kalapom Gene Wolfe-tól). Humoros, csattanós darab Dan Simmons minidrámája, a Két perc negyvenöt másodperc, és Dennis Etchisontól A kutyafuttató, kevés meglepetéssel, de szórakoztató ötperces szösszenetként.
A kötet leginkább zavarba ejtő, szélsőséges írásai a szociohorrorok. Nem könnyű olvasmány már Kathe Koja nyerseségével, lázas tempójával magával ragadó, Született gyilkosok- és Texasi láncfűrészes-ihletettséget mutató Szörnyszülöttekje sem, de jól érzi a határokat. Ellenben kifejezetten hatásvadásznak és gyomorforgatónak éreztem a családon belüli, illetve gyermekekkel szembeni erőszaktevést feldolgozó írásokat, illetve bátornak, de kissé kimódoltnak a Holokauszt-traumára kifutó novellát - habár elfogadom, ha valaki azzal érvel, bizonyos szempontból talán még jogosabb, fontosabb is ezen valódi, velünk élő borzalmakat témának választani, mint fantasztikus elemeket.
Ha reprezentatívnak tekintjük a kötetet a kortárs angolszász horrorirodalomra nézve, elmondható, hogy a klasszikus rémfilm-toposzok kezdenek kikopni, pedig az ezeket modernizáló írások jellemzően izgalmasra sikerültek (Michael Marshall Smith: Esős idő, Kelly Link: A hívó kalapja, Lucius Shepard: Kis éji zene), a fantasztikum pedig túlnyomórészt emberi gyökerű gonoszság allegorikus megjelenése, és nem természetfeletti oka van. Talán éppen ez a Sötétség sokszínű mozaikjából legegyértelműbben kiolvasható üzenetet: úgy tűnik, a 20. század végén, a tömegkommunikációnak hála, annyi szörnyűségről értesülünk az emberi fajjal kapcsolatban folyamatosan, és annyi történelmi traumát cipelünk magunkkal, hogy nincs időnk újabbakat kitalálni.
Eredeti cím: Darkness, fordította:
Cserna György, Horváth Norbert, Huszár András, Kleinheincz Csilla, Miks-Rédai Viktória, Nemes István, Pék Zoltán, Rézműves Zoltán, Roboz Gábor, Sárpátki Ádám, Tamás Gábor, Vancsó Éva
Gabo, 2017, 504 oldal
