Imádom a Hellboyt és az abból ágazó sorozatokat, a
B.P.R.D.-t és az Abe Sapient, nem is beszélve magáról az immár bő 20 éve létező
univerzumról, amelyet mindezek együtt alkotnak. De régi vágyam, hogy Mike
Mignola, a végzetkezű démon atyja csináljon valami egészen mást is, és ne csak
egyetlen karakterre építse életműve nagy részét. Ez a vágyam ugyan teljesült,
amikor egy 2007-es illusztrált regény, a Baltimore, or, The Steadfast Tin
Soldier and the Vampire után Mignola útnak indította új szériáját, a
Baltimore-t, de még mindig nem vagyok teljesen elégedett. Ennek pedig az
Eisner-díjas The Amazing Screw-On Head az oka.
Valahányszor előveszem ezt a 2002-es sztorit, elszomorodom, amiért a szerző azóta sem írt ehhez hasonló, frenetikusan vicces, agyament és elképesztően laza, a klasszikus ponyvatörténetek paródiájaként is felfogható, ízig-vérig komikus képregényt. Nem mintha a Hellboy világából hiányozna a humor, de az Amazing Screw-On Head egy teljesen más kategória. De tényleg, csak olvasd el a címét még egyszer. Már az is vicces.
Sokat elmond, hogy Mignola a karaktert egy játékbábuként képzelte el, amelynek feje az aktuális igény szerint több különböző testre is rácsavarozható. Mivel azonban Mignola nem játékkészítő, hanem képregényes, végül kénytelen volt az ötletét műanyag helyett papírral és tintával megvalósítani – hála a Nagy Öregeknek!
Az már felületes beleolvasás után is egyértelmű, hogy a steampunkos The Amazing Screw-On Head közel sem olyan átgondolt és kifinomult cucc, mint egy átlag Hellboy-képregény – ugyanakkor pont ebben rejlik az ereje. Mivel egyszeri poénról van szó (Mignolának sosem állt szándékában folytatást írni hozzá, van ez a huszonhét oldal, és kész), nem kell benne karakterekkel, háttérrel, vagy egyáltalán bármiféle következetes koncepcióval törődni.
Adott egy Abraham Lincolnnak dolgozó, felcsavarozható fejű ügynök, egy Emperor Zombie nevű gonosz csontváz, egy beszari vámpírcsaj, aki a baj legapróbb jelére denevérré változik, és eliszkol, és persze egy szörnyeteg, nagy, csápos, nyálkás, ronda és barátságtalan, ahogyan azt a szerzőtől megszoktuk és megszerettük.
Szóval Mignola csak úgy egymás után hajigál egy rakás teljesen randomnak tűnő, eszement ötletet, ír hozzájuk némi vagány akciót meg frappáns poént, és csókolom. Miután az ötödik oldalon Screw-On Head egy vitrinben ülő, háromlábú, beszélő kutyától (Mister Dog!) kérdezi meg, hogy mégis hol találja Emperor Zombie-t (és meg is kapja a választ, és persze fogalmunk sincs, a kis dög honnan tudja), már fel vagyunk készülve a sztori maradékénak (majdnem) minden bizarr agymenésére.
A dramaturgia, a logika és a bármiféle szabályszerűségek totális és látványos mellőzése meglepően felszabadító élménnyé teszi a képregényt (ugyanakkor éppen ezért működik csak egyszer), amely ráadásul részben pont ezeknek köszönhetően szolgál remek paródiául a klasszikus ponyvakalandoknak – és szegről-végről még a Hellboynak is. A hős nagyon hős, a gonosz nagyon gonosz, nincs sem túlzás, sem lehetetlen (pontosabban: minden az), a dialógusok meg már nem is lehetnének ennél klisésebbek és papírízűbbek („Once again the earth is a safe place for living humans.” „Thank you, mister president.”)
A The Amazing Screw-On Head kicsit olyan, mint az utóbbi időkben a filmvilágban terjedő neoexploitationök (a Grindhouse-tól a Machetén át az Iron Skyig): egy adott kor sajátos stílusú és tematikájú, az átlag mai befogadónak már többnyire avítt és olcsó műfaji darabjait kifigurázó, ugyanakkor azoknak emléket is állító komédia. Csakhogy míg filmes társai a néhány ritka kivételtől eltekintve erőltetettek és gagyik, addig Mignola elképesztő könnyedséggel és eleganciával vezényli le röhögve tisztelgését („ne vedd zokon, hogy gúnyt űzök belőled, tudod, hogy szeretlek”). Ehhez persze kell az ő markáns, erősen kontrasztos, rengeteg negatív térrel teli, durva vonásokkal megrajzolt képi világa meg Dave Stewart szokásosan mesteri színezése is.
A sztori egyébként elérhető a The Amazing Screw-On Head and Other Curious Objects című kötetben, öt másik, hasonló jellegű képregény társaságában – érdemes beszerezni, mert a többi sztori is remek, különösen a Lovecraft világát és a Barsoom-ciklust kaján vigyorral (meg csápos agyformájú idegenekkel és halott emberek robottestbe szálló szellemével) összemosó The Prisoner of Mars.
Továbbá emberiség, de legalábbis a geekkultúra elleni vétek lenne nem megemlíteni, hogy 2006-ban a Sci-Fi Channel animációs sorozatként akarta adaptálni The Amazing Screw-On Headet. A showrunner a Hanniballal elhíresült Bryan Fuller volt, a főhős Paul Giamatti, szolgálója, Mr. Groin pedig Patton Oswalt hangján szólalt meg. Sajnos a tervből csak egy 22 perces pilot valósult meg, ez meg, amilyen bazi szórakoztató, leginkább arra jó, hogy még jobban sajnáljuk a projekt bukását.
Az animáció teljes egészében tükrözi Mignola rajzstílusát, a sztori vicces, vagány és tele van frankó ötletekkel – részben nagyszerű adaptáció (konkrét panelek és dialógusok köszönnek vissza benne), részben viszont alaposan kibővíti az eredetit: hozzátesz háttérsztorikat, jobban kibontja a karaktereket stb. stb., szóval pont megteszi mindazt, amivel túlléphet(ett volna) az egyszeri poén kategóriáján. Felírhatjuk ezt is Tartakovsky Korgoth of Barbariája mellé a „kapják be, amiért nem lett belőle sorozat” emlékkönyvbe. De ebben az esetben legalább az eredeti képregényt feltehetjük a polcra.